Hiába született Venezuelában, először magyarul tanult meg + videó
A TOBE Gallery Bartha Máté Kontakt című sorozatával megnyerte az arles-i fotófesztivált.
A TOBE Gallery Bartha Máté Kontakt című sorozatával megnyerte az arles-i fotófesztivált.

A területen puhatestűek is éltek, amelyek valószínűleg azonnal elpusztultak az olajszennyezéstől.

December 6-án tartanak parlamenti választást, a nagyobb ellenzéki pártok már bejelentették a bojkottját.

Az unió a viszonosság elve alapján megteszi az ilyenkor szokásos és szükséges intézkedéseket.

A szigorúbb szankciókkal való fenyegetőzés alaposan szétzilálja a globális teherhajózási piacot.

Irán öt, összesen 1,53 millió hordó üzemanyagot szállító tartályhajót indított Venezuelába.
A Venezuela által indított kereset szerint a járvánnyal szembeni küzdelemre van mielőbb szüksége a pénzre.
A hatóságok vasárnap és hétfőn két partraszállási kísérletet hiúsítottak meg a főváros közelében.

Ezzel összefüggésben – a legfrissebb értesülések szerint – tizenhárom embert vettek őrizetbe a latin-amerikai országban.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Egy igazi különlegesség is él a barlangokban.

Ütős videóban válaszolt Magyar Péter és Tarr Zoltán valóságtagadására a Fidesz frakcióvezetője.

Felejthetetlen interjú.

Eredményekről, tervekről, szórakozásról szólnak a roadshow-k.

Brüsszeli körök a párt győzelmében bíznak.

Zoran Milanovic budapesti látogatása újabb egyeztetési lehetőséget kínál a két ország kapcsolatainak erősítésére.

Orbán Balázs szerint brüsszeli körök már a Tisza győzelmében bíznak, hogy előmozdítsák Ukrajna EU-csatlakozását, miközben a BBC az ukrán háborús maffiáról számol be.

A baloldal bezáratná, a Fidesz hatékonyabbá tenné az óbudai óvodák működését.

Az OLAF-jelentésből elhíresült ügyvédi iroda bonyolítja a közbeszerzéseket a volt SZDSZ-es kör által hatalmába kerített XI. kerületben.

Hiába volt a harmadik kiemelt, senkit sem kímélt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.