Tízezrek haltak meg a katasztrófában
Egész településeket pusztított el a sárlavina.
Egész településeket pusztított el a sárlavina.

Döntését a bíróság az egyetemes joghatóság elvére alapozta.

Győri Enikő sajtóközleménye

Az EU a jövőben is támogatni fogja az ország demokratikus ellenzékét.

A konzervatív Néppárt (PP) elnöke kedden találkozik a venezuelai ellenzéki vezetővel. Ezzel egy időben az Alapjogokért Központ (AK) madridi irodája kerekasztal-beszélgetést tart a venezuelai politikussal.

Állítólag terrortámadást készítettek elő Nicolás Maduro elnök ellen.

Spanyol, amerikai és cseh állampolgárokat vettek őrizetbe Venezuelában.

A venezuelai külügyminiszter konzultációra hívta a nagykövetet, miután Pedro Sánchez személyesen találkozott Edmundo Gonzalezzel, a venezuelai ellenzék vezetőjével.

Pedro Sánchez azután találkozott Edmundo Gonzálezzel, hogy a spanyol kongresszus hivatalosan is Venezuela elnökeként ismerte el őt szerdai ülésén úgy, hogy a szocialista párt nemmel szavazott a kezdeményezésre.

A Néppárt (PP) kezdeményezése úgy kapott zöld jelzést az alsóházban, hogy a Pedro Sánchez vezette szocialisták nemmel szavaztak rá a szerdai ülésen.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Itt az év első telitalálata.

Brüsszel diktálta, a Tisza Párt balos „szakértői” írták le, a pártelnök hajtaná végre – mutatott rá a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója.

Kocsis Máté szívesen hallana egy dalt a Momentum bukott elnökétől.

A mellékhatások és a mérgezések esélye drámaian nő.

Visszalép az Egyesült Államok a katonai beavatkozástól?

Washingtonban tárgyalt a dán és a grönlandi külügyminiszter.

Dánia és Ukrajna még 2024-ben írt alá biztonsági megállapodást.

A döntőbe jutás kérdése még nem dőlt el.

Az RB Leipzig Gulácsival és Orbánnal a pályán szerda este kezdte meg a tavaszi Bundesliga-szezont.

Sorra utasítják el a dél-amerikai húst az osztrák üzletláncok, és ezzel nemcsak a hazai gazdák mellett állnak ki, hanem komoly kérdéseket is feltesznek az egyezmény valódi áráról.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.