Amerika fokozza a nyomást, lefoglaltak egy olajszállító hajót
Az akcióra Venezuela partjaitól nem messze került sor.
Az akcióra Venezuela partjaitól nem messze került sor.

A lépés nyílt politikai-katonai jelzésként is felfogható a szakértők szerint.

Amerika szerint a venezuelai elnök a Tren de Aragua drogkartell vezetője.

Trump fokozza kábítószer-ellenes harcát.

Trump hiába figyelmeztette, az elnök nem megy sehova.

Caracas szerint az amerikai álláspont durva beavatkozás az ország szuverenitásába, és sérti a nemzetközi jog alapelveit.

Az amerikai elnök üzent a drogkereskedőknek.

Az amerikai kormányzat hétfőn külföldi terrorszervezetté minősítette a venezuelai Cartel de los Soles nevű szervezetet.

Kolumbia fölfüggeszti az az Egyesült Államokkal folytatott hírszerzési együttműködést.

Az amerikai fellépés nem ördögtől való, védekezni kell a nemzetközi bűnözés ellen – mutatott rá a Drogkutató Intézet stratégiai igazgatója.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Itt az év első telitalálata.

Brüsszel diktálta, a Tisza Párt balos „szakértői” írták le, a pártelnök hajtaná végre – mutatott rá a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója.

Kocsis Máté szívesen hallana egy dalt a Momentum bukott elnökétől.

A mellékhatások és a mérgezések esélye drámaian nő.

Visszalép az Egyesült Államok a katonai beavatkozástól?

Washingtonban tárgyalt a dán és a grönlandi külügyminiszter.

Dánia és Ukrajna még 2024-ben írt alá biztonsági megállapodást.

Az RB Leipzig Gulácsival és Orbánnal a pályán szerda este kezdte meg a tavaszi Bundesliga-szezont.

Sorra utasítják el a dél-amerikai húst az osztrák üzletláncok, és ezzel nemcsak a hazai gazdák mellett állnak ki, hanem komoly kérdéseket is feltesznek az egyezmény valódi áráról.

A Fradi válogatott kapusa több mint egy év után tért vissza.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.