Orbán Viktor: Az önbecsülés a siker egyik záloga
A kormányfő megismételte, hogy 4000 milliárd forint esik ki magyar gazdaságból az energiaárak növekedése miatt.
A kormányfő megismételte, hogy 4000 milliárd forint esik ki magyar gazdaságból az energiaárak növekedése miatt.

Hiába fizetett volna egy francia multi havi csaknem 150 milliót, a városvezetés inkább beéri havi 50 millióval két másik cégtől.

A Világgazdaság utánajárt, hány bérlőből lett időközben tulajdonos.

A beruházás értéke 10,6 milliárd forint, amiből az állami támogatás 8,8 milliárdot tett ki.

Komoly összeggel támogatja a kormány a termőföldek vízmegtartó képességének fejlesztését.

Jelentős színvonaljavulás várható a következő években a hazai közúthálózatban.

Ebben a környezetben sok munkáltató dönthet úgy, hogy segítséget nyújt a munkatársainak.

A fő problémát a magas népsűrűség jelenti.

Kiugró, negyvenszázalékos emelkedést mért a mezőgazdasági termelői árakban a KSH.

A kétszereplős szerkezet felé tart a hazai távközlési piac – mondta a VG-nek Gaál Gellért.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Magyar Péter olyan jelzőkkel illette Varga Juditot és családját, hogy azok miatt bárkinek felforrna az agyvize.

Különböző emberek és erők dolgoznak azon, hogy hagyományainkat leírják, értékeinket átírják – hívta fel a Fidesz–KDNP fővárosi frakcióvezetője.

Közel a vádemelés a brutális gyerekgyilkosság ügyében.

Vasárnap a többórás napsütést gyorsan vonuló felhők zavarják majd.

Mark Rutte szerint az EU-nak az Egyesült Államokkal együtt, nem pedig attól függetlenül kell erősítenie védelmét.

A floridai találkozó nyilvános lesz.

A NABU több ukrán parlamenti képviselőt vádolt meg azzal, hogy kenőpénzt kaptak cserébe azért, hogy bizonyos parlamenti döntések mellett szavazzanak.

Másfél évtizede nem történt ilyen a portugál futballistával.

Tovább bővül Európa legnagyobb családi adócsökkentési programja.

A sofőrnek még a zoknijában is drogot találtak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.