Menekültekből vezérigazgatók
Great Reset: mit akar a világelit a magántulajdonú polgári társadalmakkal?
Great Reset: mit akar a világelit a magántulajdonú polgári társadalmakkal?

A háború megmutatta, hogy az unió ebben a formájában elveszítette létjogosultságát.

A davosi elit befolyása ma már az egyes államok és az unió döntéseire is meghatározó.

Idén az látszott, hogy csökken a találkozó népszerűsége. Jelentős geopolitikai erők nem voltak képviselve Davosban – mondta Modeste Schwartz.

Sajnos a világgazdaság nincs jó bőrben, és a Világgazdasági Fórum is azt jósolja: nyakunkon a zsugorodás, a recesszió.

Bali szigetén nem a G20-ak, hanem a „G21-ek” találkoztak, hiszen ott volt Klaus Schwab is.

A Világgazdasági Fórum éves rendezvénye és az Egészségügyi Világszervezet már eldöntötte, milyen világot akar létrehozni a mostani helyett.

Indiában hónapok óta zajlanak demonstrációk az agrárpiac liberalizációját célzó törvények visszavonásáért.

A davosi Világgazdasági Fórum jelentése szerint az úgynevezett fejlődő gazdaságok között, ahová Magyarországot sorolták, 2018-ban hazánk a második legjobb teljesítményt nyújtotta.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A nagy tűzlepkét a kihalás fenyegeti.

Miért a Fidesz a biztos választás? Orbán Viktor felelt a kérdésre.

Menczer Tamás szerint a Tisza elnöke jogi lépésekkel menekül a politikai kérdések elől.

Pénteken este és éjszaka többfelé veszélyes útviszonyokra kell számítani.

A kormány a magyar emberek pénzéből Magyarországot fejleszti, és nem pedig Ukrajnát.

A nagyvárosok közbiztonságának helyreállítása komoly kihívást jelent a dél-európai ország számára.

Az Egyesült Államok által végrehajtott grönlandi annexió súlyos következményekkel járhat.

A hangfelvételek királya éppen nem tartotta magánál a diktafont, amikor fizikáról kellett tanulni az iskolában.

A lengyelek csak az első percekben vezettek, aztán jöttek a magyarok és minden nyitott kérdésre pontot tettek.

Erre a megszakításra senki sem számított a Bahrain Darts Mastersen.

Egy nagyszabású történelmi eposz egy utazásról, amely örökre megváltoztatta a világot.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.