Polgárbarát gazdaság és növekedés

A davosi Világgazdasági Fórum jelentése szerint az úgynevezett fejlődő gazdaságok között, ahová Magyarországot sorolták, 2018-ban hazánk a második legjobb teljesítményt nyújtotta.

Fotó: Reuters

Január utolsó napjaiban tartotta az idei csúcstalálkozót a davosi Világgazdasági Fórum (­World Economic Forum) nevű befolyásos szervezet, ahol a világ meghatározó politikusai, regionális és globális iparági vezetői vitatták meg a jelen és a várható jövő kérdéseit. Magáról a csúcstalálkozóról az egész világsajtó rendre beszámol, arról azonban kevés hír érkezik, hogy ez a szervezet egész évben tevékenykedik, elemző háttértanulmányokat készít a találkozók számára. Két évvel ezelőtt, 2018-ban például közzétették az Inclusive Development Indexet, az úgynevezett bevonó fejlődés elemzését, amely egy sor ország gazdasági teljesítményei alapján aszerint rangsorolja ezeket az országokat, hogy mennyire „terítik szét” az állampolgáraik között a gazdasági fejlődés hasznait, mennyire vonják be a társadalom egészét a fejlődésbe.

A davosi fórumról aligha lehet azt állítani, hogy barátja lenne a jelenlegi magyar kormánypolitikának. Ezen a helyen inkább az ellenfeleink jutnak szóhoz. Egészen biztos tehát, hogy amit a szakértőik leírnak, a mai Magyarország iránti elfogultsággal nem vádolható. Ennek fényében értékelendő az a tény, hogy a jelentés szerint az úgynevezett fejlődő gazdaságok (emerging economies) között, ahová Magyarországot sorolták, 2018-ban hazánk a második legjobb teljesítményt nyújtotta. Fussuk is át ezt a rangsort: az első Litvánia, a második Magyarország, majd Azerbajdzsán, Lettország, Lengyelország, Panama, Horvátország, ­Uruguay, ­Chile és Románia következik a hetvennégy országot felsoroló lista első tíz helyén.

A részletes adatok még érdekesebb képet mutatnak. Kiderül, hogy a tizenkét részmutató közül a két legrosszabb minősítést olyan hátrányok miatt kapjuk, amelyeknek a leküzdésében az utóbbi években a legnagyobb sikereket értük el. A foglalkoztatottak aránya az elemzés szerint 51,2 százalék, azóta ennél már sokkal jobban, stabilan 60 százalék fölött állunk, pedig a polgári kormánynak ezen a területen is súlyos örökséget, magas munkanélküliséget kellett átvennie. A legrosszabb értékelést az elemzés a magas államadósság miatt adta (ez is rossz örökség), a tanulmányban még 74,2 százalékos GDP-arányos államadósság szerepel, holott már stabilan 70 százalék alatt járunk, és azon kevés ország közé tartozunk, amelyek tartósan voltak képesek csökkenteni az állami eladósodást. Az is sokatmondó adat, hogy a tanulmány szerint az elmúlt öt évben a világon mindössze hat ország tudta nagyobb arányban javítani a bevonó növekedés összesített mutatóját, mint Magyarország.

Ha az elmúlt két év újabb eredményeit is figyelembe vesszük, Magyarország a listán máris az első helyre kerül. Fogalmazzuk ezt meg egyértelműen: Magyarország nemcsak a gazdasági növekedésben teljesít kiemelkedően jól az utóbbi években, hanem abban is, ahogyan ebből a polgárait részesíti. Egy szó sem igaz tehát abból a gyakran hangoztatott ellenzéki vádból, hogy a jelenlegi magyar gazdaságpolitika csak a gazdagoknak kedvez. A kormány a davosi fórumtól meg persze a napi tapasztalattól kapott bizonyítványt ennek az ellenkezőjére. Az ország a világ élvonalába tartozó gyorsasággal gyarapodik, és ebből példamutató módon juttat minden állampolgárának.

Itt azonban egy nagyon fontos megállapítást kell tennünk. Az igazságos, bevonó gazdasági gyarapodás nem a jobboldal többi céljai, a nemzetegyesítés, az alapvetően keresztény tradíciók őrzése és a családvédelem mellett történik, hanem azokkal egylényegű, egyik a másikat feltételezi. Azért vagyunk gazdaságilag sikeresek, mert a nemzetegyesítés útján járunk, mert őrizzük az értékeinket és mert a család a társadalmunk alapköve. Matol­csy György jegybankelnök többször kifejtette már, hogy szerinte mi a sikeres gazdaságpolitika kulcsa: az, ha az egyes gazdasági struktúrák fogaskerekekként kapaszkodnak egymásba, így ha az egyik kerék a gazdaságpolitikai intézkedések hatására mozgásba lendül, mozdítja a többit is. Mindez igaz tágabb összefüggésben is.

A társadalom persze nem óramű, millió cél, hit, akarat, félelem munkál benne, mindet egyetlen zárt rendszerré összefogni lehetetlen – nem is szükséges, nem is helyes. A mindenkori kormány jól teszi, ha odafigyel ezekre a sokfelé tartó célokra, hitekre, akaratokra és félelmekre, és saját programja megalkotásakor figyelemmel van rájuk. Számolni kell azzal is: az emberekben időről időre felmerül a vágy, hogy a megszokott helyett valami más következzék. Fölösleges ezt a jelenséget jónak vagy rossznak minősíteni, ez a lélek törvénye, a politikának számolnia kell vele. A polgári kormánykoalíció, bármilyen sikeres is az országépítésben, tavaly ősszel leckét kapott abból, mit jelent, ha a változásnak ez a vágya a szavazatokban is megjelenik. Márpedig ezt a leckét pontosan meg kell érteni, mert a tét nem kevesebb, mint az, hogy folytatódhat-e úgy az országépítés, ahogy eddig történt, vagy sem.

A megértéshez viszont egyetlen út vezethet el: az őszinte, nyílt dialógus. Túl kell lépni azon a jobboldalon nagyon is jelen lévő meg­győződésen, hogy a nemzeti táborból „kibeszélni”, a jobboldal politikusait, azok intézkedéseit bírálni tilos, nem adhatunk lovat az ellenfél alá, mindenki áruló, aki a mi hibáinkat és tévedéseinket felszínre hozza. Meg kell értenünk, ki kell mondanunk nemcsak azt, hogy mit csináltunk jól, de azt is, mit rosszul. Az ellenzék majd persze lecsap minden bíráló szóra, fölkapja, megrágja, de ennek nincs nagy jelentősége. Kevés kormányzásra alkalmatlanabb ellenzéket ismer a mai európai közélet, mint a magyart, a zajongásuk aligha változtat ezen. A jobboldalnak tehát nem az ellenzék várható reakcióit, hanem azt kell mérlegelnie, hogy a választópolgárok mit gondolnak a politikájáról, a szavairól, tetteiről és céljai­ról. Mit gondol a hallgatag többség, amely nem jár tüntetésekre, nem telefonál be elfogult műsorokba, nem szervez aláírásokat, csak figyel, mérlegel és szavaz.

Vannak a jobboldalon néhányan, akik azt mondják, hogy jókor jött a tavaly őszi lecke. Lehet ebben igazság. De annak kimondása még nem elég, hogy valamit nem jól csináltunk. Azt is meg kell értenünk, hogy mit rontottunk el. A jobboldal legfontosabb feladata most azt elfogadni, hogy ebben a közös gondolkodásban nem a hangerő, hanem a higgadt, elemző értékelés a mérvadó. Van rá két évünk, mert utána már nem a töprengés, hanem a kampány ideje jön el.

Mindenesetre megnyugtató, hogy van mire építenünk. Tudjuk, kik vagyunk, és tudjuk, hova tartunk. A polgári erők szolidáris, keresztény, nemzeti elkötelezettségű, gazdaságilag sikeres országot építenek, ezt a munkát szeretnénk folytatni 2022 után is, mert ez az ország, ez a magyarság érdeke. Érdemes dolgozni azon, hogy sikerüljön.

A szerző újságíró