Tovább fiatalodik a Volánbusz járműflottája
Az év végéig a helyközi buszflotta állományának 45 százaléka megújulhat, és a flotta átlagéletkora 8 évre csökkenhet.
Az év végéig a helyközi buszflotta állományának 45 százaléka megújulhat, és a flotta átlagéletkora 8 évre csökkenhet.

Bővítik és ütemes regionális rendszerré alakítják a vasúthoz csatlakozó autóbusz-hálózatot Északnyugat-Magyarországon.

Vitézy Dávid a változásokat azzal indokolta, hogy a jelenlegi karakterkészlet néhány éven belül kifutna.

Rugalmas, egységesen magas színvonalú, az autózással szemben időben és árban is versenyképes szolgáltatási palettát hoznak létre országosan.

Megjelent a Pro Minoritate folyóirat tavaszi lapszáma.

Kihirdették a tervpályázat nyerteseit, kezdődhet a részletes tervezés az agglomerációs vasúti stratégia részeként. Mutatjuk a terveket.

A lakossági igények figyelembe vételével zajlik a Déli Körvasút kiépítése.

Vitézy Dávid, a Budapest Fejlesztési Központ vezérigazgatója továbbította a levelet a megfelelő helyre, a BKK -nak.

A nagy bejelentés után két nappal sem elérhető az új alkalmazás, ami a FUTÁRT váltaná le.

Hiába a kiköltözés, ha ez ugyanazzal a városi életformával jár, csak éppen sok tíz kilométerre a munkahelytől, iskolától.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Szerződéses és tartalékos katonákat köszöntött a honvédelmi miniszter.

Rácz Richárdot a családjával együtt fenyegették.

Fotó a cikkben.

Karácsony Gergely az elmúlt hat évben elhanyagolta az utakat – emlékeztetett Szentkirályi Alexandra.

Kihasználatlanul hevernek a berendezések.

Ukrajnában egyre nyíltabban beszélnek arról, hogy Magyarország jelenlegi energiahelyzete komoly előnyt jelent.

Azt is tudni, hol a legsúlyosabb a helyzet.

Sohasem felejtette el magyar gyökereit.

Tovább bővül Robbie Keane variációs lehetősége a magyar játékos érkezésével az NB I-ben.

Több mint három hónappal a párizsi Louvre-ban történt látványos ékszerrablás után újabb közleményt adott ki a múzeum.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.