Mutatjuk, miről tárgyalt Fico és Putyin Moszkvában + videó
A találkozót már néhány nappal ezelőtt megszervezték.
A találkozót már néhány nappal ezelőtt megszervezték.

Az orosz elnök az orosz népességről beszélt az államtanácsi ülésen.

Az orosz elnök nagy bejelentéseket tett az éves sajtótájékoztatóján.

Oroszország nem növelheti a végtelenségig a katonai kiadásokat – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök hétfőn, a védelmi minisztérium kollégiumának évzáró ülésén.

Az orosz elnök a védelmi minisztérium utolsó igazgatósági ülésén beszélt az orosz nukleáris erőkről.

Ahogy a háború fokozódott, nemzetközi dimenziót öltött.

Az orosz elnök javasolta a továbbképzés kiterjesztését az ukrajnai „különleges katonai művelet” veteránjaira.

Számos médium beszámolt Orbán Viktor és Vlagyimir Putyin telefonbeszélgetéséről.

Zelenszkij szerint Putyin megpróbál majd bosszút állni Aszad bukásáért.

„Lényegében nekünk most nem a nukleáris doktrínánkat, hanem az Oresnyiket kell tökéletesítenünk” – mondta Putyin Oroszország új, hiperszonikus rakétájáról.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A kormányfő szerint ütemet tévesztettek Brüsszelben

A rendőrség nagy erőkkel nyomoz és negyvenmillió forintot ajánlott fel annak, aki segít lebuktatni az elkövetőket.

Enyhe idővel köszönt be a december.

A magyar katolikus egyházfő szentelte fel a helyi családok adományaiból felújított belvárosi kálváriát Esztergomban

Az új teher 870 forintos benzinárat és csaknem négyszeres rezsidíj-emelkedést okozna – írja a Századvég.

A külügyminiszter részleteket árul el a moszkvai útról.

Ma Franciaország felnőtt lakosságának körülbelül hét százalékát teszik ki a muszlimok, míg 1985-ben ez az arány mindössze 0,5 százalék volt.

A 27 éves sportoló másodszor diadalmaskodott a sorozatban.

Sorozatban harmadszor maradt győzelem nélkül a bajnokságban Xabi Alonso csapata.

Meglepő nyilatkozatott tett az Oscar-díjas sztár a színészóriásról.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.