Trumppal találkozott Rómában Zelenszkij
A két vezető washingtoni konfliktusa óta ez volt az első személyes találkozójuk.
A két vezető washingtoni konfliktusa óta ez volt az első személyes találkozójuk.
Fontos szerepe volt a szentatya magyarországi és székelyföldi látogatásainak, valamint békepárti elkötelezettségének.
Az ukrán hadsereg egyre nagyobb létszámhiánnyal küzd.
Az ukrán elnök nem akar békét.
A béketárgyalások első lépésének teljes és feltétel nélküli tűzszünetnek kell lennie, amit azonban Oroszország jelenleg nem hajlandó elfogadni – jelentette ki Volodimir Zelenszkij.
Trump is kritizálta az ukrán elnök lépését.
Dél-Afrika elnökével tárgyal az ukrán államfő.
Az amerikai elnök szerint Zelenszkijjel nehezebb tárgyalni.
Zelenszkijnek nincs mivel dicsekednie, vagy béke van, vagy még három évig harcolhat, mielőtt elveszíti az egész országot – fogalmazott az amerikai elnök.
Elhalasztották a mára tervezett londoni konferenciát Ukrajnáról.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A főváros kezelésében összesen mintegy kilencezer hulladékgyűjtő van.
Törvénymódosítás jöhet Magyar Péter emberének a botránya miatt.
November végéig lehet visszaküldeni a kérdőíveket.
Hosszabb vonatokkal, több járattal készül a MÁV.
Megszólalt a Trump–Putyin-találkozó kapcsán.
Merz világossá tette: a sorkatonaság ügye központi kérdés a német kormány politikájában.
A volt francia elnök ma bevonult La Santé börtönbe.
"Hungary's economic policy isn’t good or bad depending on whether bureaucrats in Brussels applaud it,” he declared.
A XVI. kerület polgármestere szerint Magyar Péterék elképzelése teljes tévút.
Az ukrajnai háború jelentette veszélyek továbbra is fennállnak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.