Wolfgang Schüssellel tárgyalt Orbán Viktor Budapesten
A miniszterelnök volt az első, aki kiállt az akkor uniós szankciókkal sújtott osztrák kormány mellett.
A miniszterelnök volt az első, aki kiállt az akkor uniós szankciókkal sújtott osztrák kormány mellett.

A bizottságot még tavaly márciusban állították fel, hogy a Fidesz néppárti tagságáról folytasson vizsgálatot. Tagjai a belga Herman van Rompuy, a német Hans-Gert Pöttering, illetve az osztrák Wolfgang Schüssel.
Három peremfeltételhez ragaszkodik a Fidesz az Európai Néppárttal való tárgyalásban: a keresztény kultúra védelméhez, a nemzetállamok tiszteletben tartásához és a migráció megállításához.

Nagyon hasonló fogalomkészlettel, jelzőkkel kritizálta és támadta az Európai Unió a 2000 elején megalakult osztrák Schüssel-kormányt, mint 2019-ben az Európai Néppárt vezetése a Fideszt.

Schüssel 2012-ben az alaptörvény hatályba lépésekor a Fókuszban a nemzeti érdek című konferencián kijelentette: Magyarország nagyon is jó úton halad.
Nagyon készült az ellenzék a triumfálásra, ám ez ezúttal is elmaradt. Ha még pontosabban akarunk fogalmazni, akkor az ellenzéki sajtó készült a diadalmenetre.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A hősök előtt tisztelgett a magyar légierő köteléke.

Műszaki hibára gyanakszanak.

Majd áprilisban válaszolunk a provokációra, üzente a Tisza-vezérnek Dömötör Csaba.

A nemzeti ünnepen kapták el őket.

A tárcavezető ezzel arra reagált, hogy Donald Tusk a pártja kongresszusán elmondott beszédében magyar vonatkozással is élt.

Dmitirij Peszkov egy interjúban árult el részleteket Trump és Putyin találkozójáról.

Londonban is megünnepelték az ’56-os forradalom évfordulóját.

In his October 23 speech, Hungary's Prime Minister directly addressed young people.

Horvátországban 2025-ben már küldik a behívót.

A katonák kivonulnak a területről.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.