Ebben is sikeresek a magyarok, rekordszámú trófeát gyűjtöttek be
Ugyanakkor szembe kell nézni egy komoly kihívással.
Ugyanakkor szembe kell nézni egy komoly kihívással.

Az erdőgazdálkodás a KAP vidékfejlesztési pilléréből 11 százalékkal részesedik, ennek csaknem 80 százaléka közvetlenül zöldcélokra fordítandó.

Évtizedek óta kevesebb fát hasznosítunk, mint amennyit az erdők teremnek, így jelentős tartalékokkal rendelkezünk.

Újra hazudott az ellenzék, az agrártárca cáfolja a privatizációs tervekről szóló híresztelést.

Újabb egymilliárd forintból támogatja az Agrárminisztérium a kistelepülések faültetését, az érdeklődés kimagasló.

Az emberiség az erdők kapcsán jött rá legelőször, hogy természeti erőforrásaink végesek – mondta Zambó Péter államtitkár.
A kormány jelentős összeggel támogatja a környezettudatos természetjárás szolgáltatásainak bővítését.
Hárommillió új facsemetével gazdagodhat hazánk a következő években, a kormány által biztosított mintegy kétmilliárd forintnak köszönhetően így közel 650 hektárral bővülhet az ország erdőterülete. A két tárca együttműködésében megvalósuló program ősszel in
A fejlesztések hozzájárulnak ahhoz, hogy az ország legszebb kirándulóhelyeit bárki felkereshesse.
Zambó Péter erdőkért és földügyekért felelős államtitkár személyesen mondott hálát az egészségügyi dolgozóknak.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Fontos bejelentést tett a miniszterelnök.

Így történhetett meg, hogy nem csak az applikáció felhasználói adatai kerültek nyilvánosságra.

Magyar Péter Orbán Viktor akar lenni, és szeretne olyan pártot, mint a Fidesz – mondta Az igazság órájában Nagy János.

Az előadó dalaiban rendszeresen visszatérő téma a drogfogyasztás – emlékeztetett Horváth László.

A német kormány szerint az Oroszország jelentette fenyegetés indokolja a hadsereg megerősítését.

Készülhet a negyedik csapás.

Egyre durvább méreteket ölt a korrupció Ukrajnában.

Összességében kedvező változások, könnyebb az igénylés.

Két formatervező elképzelte, hogy milyen lehetne az 1966-ban bemutatott 1000 MBX mai változata.

A katalán mester tíz év után hagyná el a Manchester City csapatát.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.