Brüsszel vagy hazudik, vagy téved
Mi történik Ukrajnában a demokráciával?
Mi történik Ukrajnában a demokráciával?

Egyre nagyobb hatalom összpontosul a kezében.

A jelenlegi londoni nagykövetet sokan már Zelenszkij helyén látják.

Zelenszkij törvénye ellen tiltakoznak.

Az ukrajnai háború legsötétebb napjaiban is együtt maradtak.

Zelenszkij már nem a megoldás, hanem a probléma része.

A férfi életveszélyes állapotban került kórházba.

Zelenszkij diktatórikus törekvései nyomán a demokrácia egyre inkább visszaszorul Ukrajnában.

Újabb megdöbbentő jelenetekről szóló felvételek érkeztek Ukrajnából.

Egyre többen fordítanak hátat a háborúpárti kijevi vezetésnek.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Öt pontban foglalta össze véleményét az Alapjogokért Központ főigazgatója.

A kormányfő közzétette az útvonaltervet.

A Fidesz frakcióvezetője videójában elmagyarázta, mi a különbség a két politikai oldal között.

Tragikus végkifejlet.

A Kreml szóvivője ismét elmondta, nem helyes az orosz–amerikai csúcstalálkozó lemondásáról beszélni pusztán amiatt, hogy a találkozó időpontjáról nem volt egyértelmű megállapodás.

Erre nem számított senki.

„Amikor a győzelem és a jókedv kéz a kézben jár.”

Öt forduló óta nem talált legyőzőre a DVSC, ilyen eredménysorra talán a debreceni fanatikusok sem számítottak.

Vagy megveszi a céget. Manapság bármi lehet. És annak az ellentéte.

Az Arsenal megoldotta a feladatát, hazai pályán 1-0-ra nyert a Crystal Palace ellen.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.