Az Európai Unió Horizon 2020 kutatási és innovációs keretprogramján keresztül támogatott NEMESIS (Novel Evolutionary Model for the Early Stars with Intelligent Systems – azaz a csillagfejlődés korai szakaszának újszerű modellezése intelligens rendszerekkel) elnevezésű projekt elsődleges célja, hogy létrehozza az eddig ismert fiatal csillagokat tartalmazó legnagyobb adatbázist. Emellett a kutatók azt tervezik, hogy a mesterséges intelligencia felhasználásával olyan csillagkeletkezési modellt alkotnak, amely túlmutat a jelenleg használt elméleteken, és képes teljesebb magyarázatot adni a modern csillagászati eszközökkel megfigyelt jelenségekre – olvasható az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat (ELKH) szerdai közleményében.
Az elmúlt évtizedekben a csillagászok számára is egyre több adat vált elérhetővé, és ez az adatmennyiség mára olyan nagy mértékűre nőtt, hogy hétköznapi módszerekkel már kezelhetetlen, így szükségessé vált a „big data”, a „machine learning” és a „deep learning” módszerek alkalmazása a csillagászatban is – írják.
Az arcfelismerés esetében a különböző algoritmusok magát az arcot fordítják le a matematika nyelvére, azaz számokra, amik megadják például az arc bal és jobb széle közötti, valamint az állcsúcs és a fejtető közötti távolságot, illetve ezek arányát, a szemek távolságát a fültől. „A csillagászatban használt minták is hasonlók a matematika nyelvén, azonban ezek a csillagok olyan mérhető jellemzőiből adódnak, mint például a különböző hullámhosszokon kibocsátott fényességük, ezek aránya, a bennük fellelhető kémiai elemek vagy a környezetük jellegzetességei. A fiatal csillagok például olyan környezetben találhatók meg, ahol sok a csillagközi por és gáz, hiszen ezekből alakultak ki nem is olyan régen, persze kozmikus időskálán mérve az időt” – magyarázza a közleményben Marton Gábor, a CSFK Konkoly Thege Miklós Csillagászati Intézet tudományos munkatársa, a NEMESIS projekt hazai koordinátora.
A közleményben felidézik, hogy a csillagkeletkezés különböző szakaszainak rendszerszintű osztályozása csak az 1980-as években vált lehetővé, az első infravörös megfigyeléseknek és elméleti számításoknak köszönhetően. Ma – több mint 25 évvel azután, hogy a fiatal csillagok besorolását először értelmezték egymással összefüggő fejlődési környezetben – már lényegesen több, újabb és jobb adat áll rendelkezésre. Emellett a kutatóknak jóval fejlettebb számítási eszközei és módszerei vannak, amelyek segítségével újraértékelhetik a kezdeti feltevéseket, és új szempontokat, feltételrendszereket határozhatnak meg.
