Csalódást okozott a legújabb okostévérendszer

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Az Android név hallatán a legtöbb ember az okostelefonokra asszociál, teljes joggal, hiszen a Google smart rendszere mára minden riválisát kiszorítva, a nem Apple iOS alapú készülékek uralkodójává vált. E rendkívül sikeres megoldás mellett az amerikai gigacég készített egy televíziókba szánt Android alapú platformot is. Ez az Android TV, amely viszont nem tölt be ennyire meghatározó szerepet iparági szinten, és nem is véletlenül – írja az Origo.

Forrás: origo.hu2021. 10. 01. 11:45
Csalódást okozott a legújabb okostévérendszer

A Google mindenesetre ígért mindent, látványos felületet, könnyű kezelhetőséget és alkalmazások garmadáit a partnereinek. Minden rózsaszínnek is tűnt egészen addig, amíg napvilágot nem látott az első verzió. Ez ugyanis óriási csalódást okozott lassú tempójának, instabilitásának és nehézkes kezelhetőségének köszönhetően. A Google szavakban jó volt tehát, tettekben viszont nem annyira, és emiatt számos kritika érte a vállalatot. Az igazi probléma az volt, hogy érezhetően nem nagyon törték magukat, hogy rendbe tegyék a dolgot.

Bár történtek kísérletek a javításra, és sikerült is eredményeket elérni, az Android TV sosem lett tökéletes, és semmilyen szinten nem lehetett méltó vetélytársa például az LG WebOS, a Samsung Tizen vagy a Panasonic Firefox alapú platformjainak – állapítja meg a cikk szerzője.

A Google hibái miatt egyébként számos kritika érte a vásárlók részéről azokat a cégeket is, amelyek az Android TV mellett tették le a voksukat. És hogy őszinték legyünk, nem is lehet őket nagyon hibáztatni. Ha ugyanis valaki méregdrágán vett egy Sony vagy Sharp tévét, amely aztán magától kikapcsolt, lefagyott vagy nem engedte letölteni az appokat, akkor bizony a márkát szidta, és nem is gondolt bele jó eséllyel, hogy a hibáért egy harmadik fél a felelős...

A cikk IDE kattintva olvasható tovább.

Borítókép: Origo

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.