A beszámoló szerint Bobby Kotick az elmúlt években rendre eltussolta a vállalat igazgatótanácsa elől a tudomására jutott zaklatási és diszkriminációs ügyeket, ráadásul egy esetben maga védett meg egy zaklatással vádolt személyt. A Call of Duty-gyár részeként működő Treyarch-ot felerészt vezetett Dan Bunting ellen 2017-ben tett panaszt egy női alkalmazott szexuális zaklatás miatt, ám az ügyet csak 2019-ben sikerült kivizsgálni, a végkövetkeztetésében Bunting menesztését javasolták az illetékesek.
Kotick erre személyesen közbelépett, így menesztés helyett fegyelmi eljárással megúszta a stúdióvezető. Cikkének írásakor a The Wall Street Journal meg kívánta szólaltatni Buntingot az ügy kapcsán, ám a férfi nem kívánt nyilatkozni, helyette távozott a fejlesztőcégtől.
A cikk alapján személyesen Kotick sem feddhetetlen, 2006-ban az asszisztensét ismeretlen oknál fogva megöléssel fenyegette egy hangpostás üzenetben.
Ezt Kotick elismerte, állítólag nagyon megbánta, röviddel később bocsánatot kért a paprikás hangulatban hagyott üzenetért.
Ezután 2007-ben beperelte a magánrepülőgépén dolgozó utaskísérő, akit állítólag zaklatott a pilóta, majd a probléma Koticknak való felhozását követően az üzletember menesztette a stewardesst. Kotick 2008-ban 200 ezer dollár sérelemdíjjal elsimította az ügyet, ám a szóvivője tagadja, hogy Kotick rúgatta volna ki a nőt, vagy valaha tönkretétellel fenyegette volna meg, mint ahogy azt az utaskísérő és az ügyvédei állítják.
Az újabb esetekre rátérve az Activision Blizzardnál a nyáron kitört botrány kezdetén Frances Townsend egy széles körben kritizált levelet küldött a dolgozóknak, miszerint a hatósági vizsgálat hiteltelen képet sugall a cégről, a vádjai pedig teljesen alaptalanok. A WSJ szerint ezt levelet valójában nem a cégen belüli női hálózat koordinálásával megbízott Townsend, hanem maga Bobby Kotick írta, majd az e-mail által generált népharagra reagálva később bocsánatot kért a „Townsend-levélért" a dolgozóktól. Azt elfelejtette megemlíteni, hogy a levél miatt megalázott és hitelét vesztett Townsendnek nem sok köze a kommunikációhoz.
Az Activision Blizzard a WSJ kérdésére beismerte, hogy valóban nem Townsendet kell elővenni a notórius e-mailért.
















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!