Moldáv elnök: Oroszbarát szervezetek állhatnak a tiraszpoli merényletek mögött
Maia Sandu moldovai elnök helyi szervezetekre gyanakodik, a „Dnyeszter melléki Köztársaság” vezetője szerint pedig Ukrajna állhat a háttérben.
James Haeppey egy rádióinterjúban beszélt erről, hozzátette, Moszkva is teljesen jogosan támad nyugat-ukrajnai katonai célpontokat.
Az ukrán külügyér Szergej Lavrov orosz külügyminiszter harmadik világháborús kijelentésére reagált.
Uniós tisztviselők a csernobili katasztrófa évfordulójának alkalmával adtak ki közös nyilatkozatot ez ügyben.
Az ukrán közlés szerint sok a civil áldozat, a „Donyecki Népköztársaság” vezetője már a háború következő szakaszának megkezdéséről beszélt.
Humanitárius kontaktcsoportot hozhatnak létre Moszkva és Kijev részvételével a civilek védelmének érdekében.
A Putyinnal szövetséges korábbi német kancellárra össztűz zúdul a szociáldemokraták körében.
A svéd és a finn csatlakozási folyamat nem fog gyorsan menni, hónapokat is igénybe vehet.
A német védelmi ipar egyik legnagyobb vállalata már meg is szerezte az ehhez szükséges kormányzati támogatást.
Sokak szerint ugyanazokat a trükkös módszereket alkalmazza, mint elődei.
Az orosz külügyér a jelenlegi helyzetet a karibi válság időszakához hasonlította.
Lengyel sajtóértesülések szerint negyven T–72-es tankról lehet szó.
Nincs megállás a harcban, újabb sokkoló képeket és videókat osztottak meg a közösségi médiában.
A vizeken legfeljebb jelképes győzelmekre futotta az ukránoknak.
A mintegy félmillió lakosú Dnyeszter Menti Köztársaság rövid polgárháború után vált ki Moldovából.
A 2019 óta betöltetlen pozícióra Bridget Brinket, a szlovákiai külképviselet vezetőjét választották.
Az ukrajnai háború hatására változás következett be a két skandináv ország politikájában.
Moszkva elfogadhatatlannak tartja Annalena Baerbock német külügyminiszter megjegyzéseit.
Zelenszkij: Az orosz hadsereg ezt a húsvétot nemcsak a naptárban tette pirossá, hanem vérvörösre festette.
A szerb ortodox egyház elutasította az Európai Parlament bírálatait, miszerint népszerűsítik Oroszországot.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.