Aki járt már legalább 40 kilométeres teljesítménytúrán, annak a fejében biztosan megfogalmazódott a kérdés: mit keresek én itt? A nyári melegben leginkább egy jó hideg üdítőre vagy zuhanyra, a téli hidegben egy tál meleg levesre vagy forró fürdőre vágyik az ember – aztán mégsem használja ki a feladás meglehetősen vonzónak tűnő lehetőségét, és megy továb.
Fotó: PEXELS
Pedig a negyven kilométer még csak a kezdet. Magyarországon szinte minden hétvégén találni olyan teljesítménytúrát, amely legalább ekkora távval „kecsegtet”. Gyakorlott túrázók azonban fel sem kelnek ennyiért, ők jelentősebb kihívásokra vágynak. És hazánk hegyei – bár nem nőttek különösebben magasra –, ehhez is megfelelő terepet kínálnak. Ügyes szervezéssel és útvonal-kijelöléssel könnyen össze lehet állítani olyan teljesítménytúrát, amely megfelel a legnagyobb ínyenceknek, és a hobbitúrázóknak is kellő ösztönző erőt jelent.
A legnépszerűbb ebből a szempontból kétségkívül a Kinizsi Százas, amely a túrázással ismerkedőknek nehéz, de reálisan elérhető célt, a jelentősebb erőpróbák kedvelőinek pedig minden évben a biztos alapot jelenti 1981 óta.
„Annak idején, a nagyszombati százason gondoltuk ki, hogy megismertetünk valami újat a hazai természetjárókkal, de nem számítottunk rá, hogy ennyire népszerű lesz – idézte fel a kezdeteket Kovalik András, a Kinizsi Százas rendezője. – Az első Kinizsit szeptemberben rendeztük meg, azért tettük át májusra, hogy kitérjünk a vadászati szezon elől. A túra legfőbb vonzereje a hagyomány – ez a legrégebbi magyar rendezvény. Emellett a Kinizsi mindig is jelentős próbatételt jelentett azoknak, aki első alkalommal vágnak neki. Sokan meg akarják tudni, hogy mennyit bírnak, és ez kiváló alkalmat ad erre.”
A túra első próbatétele a nevezés – több szempontból is.
Egyrészt a helyek gyorsan betelnek, így nagyon kell figyelni, mikortól lesz elérhető a webes űrlap, másrészt az indulás előfeltétele az orvosi igazolás.
„Az első alkalomtól kezdve mindig kérjük, igaz, már nem kötelező sportorvoshoz menni, elegendő a háziorvoshoz. A vizsgálatot nem érdemes elcsalni, már csak azért sem, mert legalább ketten ennek a szabálynak köszönhetik az életüket. Egyikük a nyolcvanas évek közepén ment orvoshoz, és haza sem engedték, még aznap éjjel megműtötték a szívét. Később, az egyik túrán találkoztam vele, sírva mondott köszönetet. A másik eset két éve történt, az illető felhívott, hogy köszöni szépen, az ő szívét a jövő héten műtik.”
A teljes cikket ITT olvashatja tovább.
