Ki a legfontosabb a családban? Az, aki a leginkább törődésre szorul. Ha az anya vagy az apa testi vagy lelki nehézséggel néz szembe, ami lehet betegség, de lehet munkahelyi konfliktus, leterheltség vagy bármi egyéb tényező, akkor egy jó családban mindenki megpróbál mellette állni, levenni róla minden olyan terhet, amit képességei szerint le tud venni.
Ha a gyerekek már elég idősek és a nagyszülők egészsége megengedi, akkor ők is kivehetik a részüket a tehermentesítésből,
amellett, hogy a házaspár jól vagy jobban lévő fele is mindent megtesz társa érdekében.
A gyerekkor egy életre szól
Az emberi élet törvényszerűsége szerint azonban gyerek- és időskorunkban vagyunk a legsérülékenyebbek, ilyenkor szorulhatunk a legtöbb segítségre mindennapi aktivitásunkban.
A gyerek mind testileg, mind pszichésen kiszolgáltatott környezetének,
az egész élete múlik azon, hogy biztonságban érezheti-e magát és megkapja-e azt a fizikai és lelki gondoskodást, amelyre korának megfelelően szüksége van.
Egy olyan családban, ahol gyermek él, természetes bizonyos fokú gyermekközpontúság, mert a szülő felelőssége, hogy megteremtse azt a jóllétet utódja számára, amit ő egyedül még nem képes kialakítani magának. Egyszerre kiszolgáltatott és tanulja a szabadságot.
Egészen biztos, hogy nagyanyáink korában nem volt jó kiküldeni a hatévest a földekre dolgozni, a tizenkétévest pedig elküldeni otthonról pénzt keresni, vagy mindkét korosztályt bentlakásos iskolába íratni, ahonnan csak az ünnepekre járt haza. Nyilván nem arról van szó, hogy a legkisebb családtag szeszélyei irányítsák az egész társaság életét. Nem a szeszélyei, hanem az igényei, és az igények közé természetesen a korlátok is beletartoznak.
Az elesettség nem jár jogvesztéssel
A szenior generációra térve, álljon itt egy anekdota. Az apa fiával ketrecet épít a kertben azzal a céllal, hogy odaköltözteti a nagypapát, akinek lakását már eladták/beköltöztek, az együttélést azonban terhesnek érzi. Nem telik bele két hónap, a nagyapa jobblétre szenderül, az apa pedig menne ki a kertbe lebontani a ketrecet, de fia visszahúzza
Le ne bontsd apa, jó lesz az még neked is!
Ez a kis történet sokat mondó, de a valóság az, hogy az abban szereplő apához hasonló felnőtt gyerekek nem ketrecet szoktak építeni a kert végében, hanem beadják szüleiket idősek otthonába, pszichiátriai vagy belgyógyászati krónikus osztályokra, és bizony sokan úgy, hogy közben lelkiismeretfurdalás nélkül kiforgatják anyjukat-apjukat mindenükből. Magyarországon sajnos dívik az a szokás, hogy a szülők gyerekeik nevére íratják lakásukat-házukat, így még csak macerába sem kerül a dolog.
A teljes cikket ITT olvashatja tovább.
Borítókép: Pexels
