Letartóztatás Pozsonyban Trianon-ellenes plakátért

Miniszteri expozéjában Bánffy Miklós külügyi képviseletünk kiépítését ígéri. Két magyart letartóztatnak Pozsonyban, mert Nem, nem, soha! plakátot tettek ki. A kormányzó a Keleti Vásár megnyitóján elmondja: földrajzi helyzetünk is arra predesztinál bennünket, hogy Kelet és Nyugat között közvetítsünk. Ifjabb Mikszáth Kálmán kifejti: Bethlen István miniszterelnökségét azért fogadta jól az ország, mert rokonnak érzi Tisza Istvánnal.

Az erdélyi politikus, író, gróf Bánffy Miklós külügyminiszteri expozéját nagy figyelem övezi. A Magyarország teljes egészében leközli a szöveget május 11-én. „A magyar külügyi vezetés az egyedül helyes reálpolitika alapján áll, arra kell helyezkednie, bármilyen fájdalmas is. Minden törekvésünk ebben nyilvánul meg és abban, hogy a kormány a maga részéről igyekszik elkerülni mindazt, ami a szomszédainkkal való, a mi hibánkon kívül álló feszült viszonyt még jobban elkeseríti. Elsősorban kereskedelmi szerződésekkel törekszünk fokozatosan helyreállítani összeköttetésünket.” Leszögezi, hogy ez nem jelent megalkuvást. „Fenyegetésnek, még ha pokoli szenvedéseket is helyeznek kilátásba, engedni nem fogunk. Jogunkhoz, amelyet a békeszerződés és a kísérőlevél biztosít számunkra, ragaszkodni fogunk. Legelső kötelességünknek ismerjük el őrködni afelett, hogy a tőlünk elszakított véreink el ne tiportassanak.” Kitér a britek velünk kapcsolatos véleményének kedvező változására. „Magyarország mérsékelt magatartása meleghangú elismerésben részesült az angol parlamentben. Reméljük, hogy ez a felfogás átmegy az európai köztudatba, reméljük, hogy a függő kérdések azzal a jóakarattal fognak kezeltetni, amely jóakarat irányunkban az angol parlamentből kisugárzott. […] Azoknak a kisebbségeknek, akik Magyarországon élnek, jogait mi minuciózus pontossággal védelmezzük, viszont ragaszkodunk ugyanezen kisebbségre vonatkozó pontokhoz, amelyek a békeszerződésnek lényeges alkotórészei, a mi véreinkkel szemben is. Örömmel tapasztaljuk, hogy Anglia nemes hagyományaihoz híven felemeli szavát az elnyomottak érdekében. Utalnak az angol szónokok azokra a kötelezettségekre, melyeket a liga és a Nemzetek Szövetsége vállalt és azt a kívánságot fejezik ki, hogy a kisebbségi védelmet a Nemzetek Szövetsége hatályosan biztosítsa.” A Nemzetek Szövetsége, másik nevén Népszövetség erőtényezővé válását támogatja. „Szükséges, hogy a Nemzetek Szövetsége a kisebbségi jogokkal akként foglalkozzék, hogy ezek a jogok valósággá váljanak. Bármint magyarázzák is a szerződést és a kísérőlevelet, az kétségtelen, hogy a határmegállapító bizottságnak joga a kirívó igazságtalanságok megszüntetése.” Progresszív külpolitikát ígér. „Arra fogok törekedni, hogy a külföldet a mi igazunkról meggyőzzem. A múltban a külügyi vezetés nem volt nemzeti, nem volt szellemében magyar. […] fölhasználva azokat a hazafias szíveket, akik idegen szolgálatban is megőrizték a maguk magyar szívét, igyekezzünk kiépíteni külügyi képviseletünket, ezeket az erőket a magyar diplomácia szolgálatába állítsuk. Az az üldözés, amelynek véreink ki vannak téve, amint maga a Népszövetség titkára is hangoztatja, a legemberségesebb érzések szempontjából akadályozandó meg.”

Bánffy Miklós Fotó: Wikipédia

Az Est felvidéki magyarok elleni retorzióról ír 15-én. „Két magyart letartóztattak Pozsonyban, mert »Nem, nem, soha« plakátot ragasztottak a város falaira. […] A magyarság mártirológiája végtelen és a pozsonyi kettő is ide sorakozik. A valódi hazafiság az áldozathozatalnál kezdődik, amikor tudják, hogy a szónak vagy tettnek következménye van: és mégis megteszik. A pozsonyi kettő áldozatot hozott a magyarságáért, a börtön árnyai leselkedtek rájuk és mégis odatűzték az ősmagyar városnak, régi országgyűléseink sasfészkének falaira az ég boltozatát verdeső tiltakozást: Nem, nem, soha! Mily nagyok, mily felemelők, mily vigasztalók ama magyarokhoz képest, akik képtelenek áldozatra és lelkesültségüket mindig hajszálnyi pontossággal szabályozza az uralkodó gondolat. Akik ma bőszült magyarok, rajongó keresztények, élők és holtak irgalmatlan bírái, de nemrég más jelszavak fáklyafüstjében nyüzsögtek, lelkesültek, gyűléseztek, éljeneztek, elnököltek, esküdtek, tisztelegtek és hadonásztak.”

A 8 Órai Ujság 15-én beszámol a gazdaság kiemelkedő rendezvényéről, amelyet a kormányzó nyit meg. „Zászlódíszt öltött szombaton délelőtt a Városligeti Iparcsarnok a budapesti Keleti Vásár tizenkettedik árumintavásárának megnyitása alkalmával. Hónapok óta fáradozik a magyar ipar azon, hogy a vásár kiállítása igazolja azt a termelő munkát, amely nemcsak dicsőséget szerez a magyar iparnak külföldön, de biztosítja nagy kulturális fölényünket a környező államokkal szemben is.” Hegyeshalmy Lajos kereskedelemügyi miniszter beszédében „kitért a kiállítások történetére, amelyet 15 évvel ezelőtt rendeztek először. Azóta fokozatosan fejlődtek a vásárok és a mostani vásárnak az eddigieknél sokkal nagyobb jelentősége van, mert nem szabad többé kihasználatlanul hagyni Budapestnek azt a kedvező fekvését, melynél fogva, mint kelet és nyugat összekötője szerepel és törekedni kell arra, hogy amikor a balkáni államok szükségleteiket fedezni kívánják, tudják meg, hogy azt Budapesten a legjobban beszerezhetik. A mostani vásár biztosíték arra, hogy a termelőmunka a rendkívüli válságok és nehézségek leküzdése után ipari téren teljes mértékben megindult.”

Horthy Miklós úgy fogalmaz: „belátta az ipar és kereskedelem azt, hogy nemcsak munkálkodni akarunk, hanem ennek az országnak a jövőben nagy és kulturális feladatai vannak. A magyar nemzetet nemcsak ezeréves múltja, kultúrája, hanem földrajzi helyzete is arra predesztinálja, hogy ugyanakkor, amikor a Keletről jövő veszedelmekkel szemben a művelt Nyugat védbástyája, egyben fejlettebb kultúrájának és iparának termékeit Keletre és Nyugatra eljuttassa.”

Ifjabb Mikszáth Kálmánnak jelenik meg írása 11-én a Budapesti Hírlapban. „Apponyi Albert gróf hatalmas beszédében az ő Európa-szerte tisztelt nevének tekintélyével új szárnyakat adott egy frázisnak, amely a miniszterelnök úr egy kijelentésének félreértéséből született, hogy a magyar politikát nem lehet ott folytatni, ahol Tisza István abbahagyta, azt akarván valószínűleg ezzel kifejezni, hogy ha ma Tisza István élne, ő sem kezdené ott, ahol elhagyta. […] Itt az idő, hogy nyílt és férfias bátorsággal kimondjuk azt, hogy a keresztény kurzus nem ellenforradalmi találmány, mert ez az ország mindig keresztény volt, Szent Istvántól Tisza Istvánig, új csak a kurzus-kereszténység, amely a keresztényi szeretet nélkül éppoly romboló, mint a szocializmus a hazaszeretet nélkül. Itt az idő, hogy nyílt és férfias bátorsággal kimondjuk azt, hogy az ország boldogulásához nem elég az ország agrár-jellegének kidomborítása, mert Csonka-Magyarország mezőgazdasága nem tudja népességét eltartani. Meg kell mondanunk azt, hogy mi dolgozó állammá kell, hogy legyünk, s iparunkat és kereskedelmünket egyaránt emelnünk kell, hogy megélhessünk.” Párhuzamot von Tisza és Bethlen között. „És ha annak okát keressük, hogy Bethlen miniszterelnökségét miért fogadta megkönnyebbüléssel az az ország, melynek nemzetgyűlésében Bethlennek nincs pártja, azt csak abban találhatjuk meg, hogy a miniszterelnök egyenes vágású, a hazafiságban megalkuvást nem ismerő egyéniségét a magyar közvélemény valamelyes lelki rokonságban érezte a Tisza Istvánéval. Tőle várja azt, hogy az átfogó nemzeti gondolatot erkölcsi fajsúlyának erejével kiemeli abból a kátyúból, amelybe a párt-, osztály- és egyéni érdekek belerántották.”