Nyugat-Magyarország elcsatolása kezd közvetlen realitássá válni, miközben a szerbek által megszállt Baranyát csak nehezen akarják visszaadni. Gróf Bethlen István vasvári beszédéről a Budapesti Hírlap azt írja augusztus 17-én: „A szenzáció erejével hatott különösen az a kijelentése, hogy Nyugat-Magyarországért nem riad vissza Ausztriával szemben a retorziótól sem.” A tudósítás szerint a kormányfő úgy fogalmazott: „Amikor 1918 novemberében a belgrádi fegyverszünetet megkötötték, akkor az Antant-misszió észrevette, hogy Nyugat-Magyarországon egy területsávon a lakosság többsége nem magyar, hanem német nyelvű. Rájuk nézve ez felfedezés volt, mi azonban azt már ezer éve tudjuk. Ezer éve velünk élt jóindulatban, magyar hazafias érzésben. És mikor ezt észrevették, elhatározták, hogy ezt a területet is elcsatolják. Csak azt nem tudták, hogy kinek adják.” Bethlen úgy véli, azért az osztrákok kapták meg ezt az országrészt, „mert annak idején abból a célból, hogy Ausztriától több területet vehessenek el, magyar területtel akarták kifizetni az osztrákokat. Van egy másik ok is. Éket akartak közénk, Ausztria és Magyarország közé verni, hogy soha többé köztünk barátság ne létesülhessen. Mert ha létesülne, akkor ismét megvolna az az erő, amely szembeszállna a kisantant követeléseivel. […] Egyezkedni próbáltunk Ausztriával is, mert láttuk, hogy a nagyhatalmaknál hiába keressük igazunkat. […] Végre eljutottunk ahhoz a lépéshez, amelynél tovább nem mehetünk. Javasoltuk Nyugat-Magyarország igazságosnak tetsző megosztását, és noha az osztrák kormány a maga részéről ezt a javaslatunkat elfogadhatónak jelezte, tegnapelőtt az osztrák parlament külügyi bizottsága ezt a megoldást is visszautasította.” Mindezek miatt kijelenti: „vegye tudomásul Ausztria is, hogy ha baráti jobbunkat visszautasítja, akkor tudni fogjuk hazánkkal szemben fönnálló kötelességünket […] élni fogunk még a retorzió eszközével is.”
A Pesti Hírlap megírja: „Arról, hogy mire célzott itt a miniszterelnök, beavatott helyen a következőket mondották nekünk: - Igen hatékony gazdasági fegyver van a kezünkben, amelyet Ausztriával szemben alkalmazhatunk. Ez a gazdasági retorzió abban áll, hogy megszüntetjük azokat a kedvezményeket, amelyekben Ausztriát a múltban részesítettük. Ami fölösleges mezőgazdasági terményünk lesz, azt nem neki fogjuk eladni, hanem másnak…”.
A 8 Órai Ujság viszont úgy értesül, hogy az ausztriai katonaság nem hajlandó bevonulni Nyugat-Magyarországra. 17-én arról számolnak be, hogy „a legelfogultabb osztrákbarát is látja, hogy Ausztria egyedüli célja a rég áhított Burgenland minél gyorsabb és minél alaposabb kizsákmányolása. A vidéki német és horvát lakosság nyíltan hangoztatja, hogy a bevonuló osztrák közegeknek erőszakkal is ellentáll, s hogy ezt a fenyegetést maga az osztrák katonaság is komolyan veszi, bizonyítja az a gyűlés, amelyen vasárnap Bécsújhely egyik kaszárnyájában azt a határozatot hozták, hogy nem hajlandók zsoldjuk fejében vásárra vinni a bőrüket Burgenlandban.”
Iméntieket alátámasztja, hogy két nap múlva, 19-én a Világ már azt közli: „Bécsi rendőrök szállják meg Nyugat-Magyarországot”. Ausztriai lapértesülés szerint megtörténik a terület békés és sima átadása. „Ebből a célból nagyobb számú osztrák csendőrségen kívül bécsi rendőrséget is küldenek ki Nyugat-Magyarországra.”
„A pécsi kommunisták Károlyi Mihályhoz fordultak – kikiáltották a köztársaságot” – adja hírül 17-én Az Ujság. „Pécsről érkező jelentés szerint a pécsi munkásság Belgrádba átiratot intézett, hogy Károlyi Mihállyal megkeressék az összeköttetést. Őt is arra akarják kérni, járja ki a jugoszláv kormány jóindulatát az újonnan kikiáltott köztársaság iránt. […] Azokkal a hírekkel kapcsolatban, hogy Pécsett kikiáltották a népköztársaságot Károlyi Mihály elnökségével, a Neues Achturblatt azt írja, hogy a pécsi jugoszláv hatóságok, eltérően az anyaországban követett eljárástól, a radikális kommunisták aknamunkáját nemcsak tűrik, hanem támogatják is. Így lett Pécs a magyarellenes kommunista propaganda középpontja.” Az Ujság azonban hozzáteszi: „A vasárnap Pécsett megtartott tüntető gyűlés, amint arról megbízható hírek beszámolnak, korántsem tekinthető a szervezett munkásság egyértelmű és határozott fellépésének. A vasárnapi gyűlésről is csak a szerb hatóságok és a beavatottak tudtak.” Arról is írnak: „az entente-misszióhoz tartozó tisztek oly kijelentéseket tettek, hogy a kommunistáknak a baranyai terület átadásának meghiúsítására irányuló próbálkozása hiábavaló, mert az átadásnak meg kell történnie. Pécsett komoly körökben az utóbbi napok eseményeit általában véve úgy fogják föl, hogy ez a kommunisták végső próbálkozása.”
A Pesti Napló 18-án úgy értékel: „A Balkán duhajai már megint ki akarják rúgni a csárda falát. […] A jóhiszeműeket és a tisztánlátókat nem lehet megtéveszteni a »fehér terror«-ról harsogó deklamációkkal, a linderi paradicsomot hirdető plakátokkal, sem a demokrácia és a népköztársaság jámbor álarcában ágáló bolsevizmussal, sőt a felfegyverzett proletárokkal és a fölrobbantásra ítélt bányákkal sem. […] Baranya a mienk volt, a mienk lesz és a mienk marad, ha minden nap ki is kiáltatja kapzsi szomszédunk a Mecsek alján az ő protektorátusát kérelmező vidéki köztársaságot – még vagy két hétig.” A konzekvencia: „A baranyai eseményekből leszűrhető tanulságot azonban így is megszívlelhetik a trianoni bölcsek, akik a háborút okozó szálkát olyan buzgón és hiába szokták keresni Közép-Európa szemében, észre sem véve a maguk balkáni gerendáját.”
medve
Medve kószál a vármegyei jogú város utcáin az éj leple alatt, a kertvárosban már többen is észlelték
