Nyugat-Magyarországon a patthelyzet változatlan, nemigen látszanak a megoldás körvonalai. A magyar lakosság ellenállása nem lanyhul, Ausztria így nem tudja birtokba venni a vesztes félként is Trianon után neki ajándékozott magyarországi területeket. Szeptember elején gróf Bethlen István Sopronba utazik, hogy személyesen tájékozódjon, amiről a Pesti Hírlap is tudósít 6-án. „A miniszterelnök konstatálja, hogy a magyar hatóságok mindenütt megtették kötelességüket és abban a zónában, amelyet a mi rendfenntartó közegeink tartanak megszállva, nincsenek bandák és az oda nem tartozó elemeket is mind eltávolították. […] Ostenburg őrnagy kíméletlen kézzel tisztította meg Sopron városát és vidékét az idegenektől és nem tett kivételt még olyan emberekkel sem, akiket máskülönben tisztelet szokott környékezni, ahol megjelennek. A magyar hatóságok szigora oly nagy volt, amelyhez hasonlót Ausztriában nem ismernek. Erről különben tanúságot tehetnek az entente-tisztek, akik azóta, hogy Ostenburg csendőrzászlóalja bevonult Kismartonból Sopronba, lojálisan elismerték, hogy a magyar hatóságok korrektül jártak el. Ennek a tudatában mégis állandóan rágalmazzák a magyar hatóságokat és tehetetlen haragjukban kultúrnemzethez nem illő retorzióval élnek szegény magyar tisztviselők ellen, akik nyugodtan ott maradtak helyükön, bízva Schober kancellár ismételt kijelentésében, hogy minden tisztviselő, aki Nyugat-Magyarországon van, nyugodtan a helyén maradhat.”
A kormányfő a MTI-nek kifejti: „A magyar fennhatóság alatt álló területeken a rend tökéletes, ott illetéktelen elemek, pláne bandák, sehol sem tartózkodnak. Az első kiürítési zónát illetőleg a soproni szövetségesközi katonai bizottsággal egyetértőleg az az intézkedés tétetett, hogy a nyugtalanság lecsillapítására és az ott netalán tartózkodó idegen illetőségűek leszerelésére és eltávolítására magyar és entente-tisztek együttesen fognak a helyszínre kiszállni és a célszerűnek látszó intézkedéseket megtenni.”
Az antant még 6-án diplomatikusan homályos jegyzéket küld a magyar kormánynak, amelynek tartalmáról a lapok tájékoztatnak. „Megállapítja, hogy bár a magyar kormány többször kifejezte volt, hogy a trianoni békéből származó kötelezettségeit betartja, a nyugat-magyarországi kérdésben tanúsított magatartása folytán a nagyhatalmak nem kételkedhetnek abban, hogy a magyar kormány Nyugat-Magyarország átadása körül ellenkezést tanúsít. […] A nagykövetek tanácsa tudatában van annak, hogy számos kérdés van még, melyeket a békeszerződés területi rendelkezéseinek végrehajtása után meg kell oldani. Azonban addig, míg a területre vonatkozó rendelkezések teljesen végrehajtva nincsenek, a nagykövetek tanácsa kénytelen tartózkodni attól, hogy a magyar kormány által elébe terjesztett kívánságoknak megvitatásába fogjon. Az egyesült nagyhatalmak azt a reményüket fejezik ki, hogy a magyar kormány, megértve a körülmények súlyos voltát, képes lesz a szükséges eréllyel a szerződés pontos betartására mindenkit kényszeríteni, meggyőződvén arról, hogy nemzetközi kötelezettségeinek szigorú betartása a magyar nemzeti lét egyedüli hathatós biztosítéka.” Utóbbi abszurd kitételről Az Est szerint politikai körök azt mondják: „nemzeti létünknek más biztosítékai is vannak, mint ez”.
A Pesti Hírlap relatív sikerként értékeli az antantjegyzéket. „Ma végre megérkezett az entente-jegyzék, amelyről az osztrákok már napok óta álmodoznak. De nemcsak álmodoztak, hanem tudni vélték, hogy abban ilyen meg olyan szigorú rendszabályok foglaltatnak és rövid lejáratú ultimátum jellegével bír. […] Ezt különben minden józan gondolkodású ember előre látta, hiszen a magyar kormány ismételten kijelentette, hogy semmi köze sincs azokhoz az eseményekhez, amelyek az osztrák területen történnek. […] Vas vármegye lakosságának sikerült több helység megszállása után az osztrák csendőrséget kiverni az egész megyéből. A Schober-kormány a kirchschlagi események miatt állítólag éleshangú jegyzéket készül küldeni a magyar kormánynak. Vajon mit fog erre válaszolni kormányunk? Bizonyára azt, hogy nagyon furcsállja, hogy Ausztria, ha rendet akar, hozzánk fordul.”
A kirchschlagi eseményekbe a Pesti Napló nyújt betekintést 7-én, s közli, hogy az osztrák sajtó éles támadásainak semmi alapja nincs. Az ugyanis „arról beszél, hogy a harcban nemzeti hadseregbeli csapatok vettek részt és magyar részről mintegy 2500 ember vonult fel Kirchschlag ellen. A magyar kormány ismételten kijelentette már, hogy a kiürített első zónában sem magyar katonaság, sem csendőrség, sem vámőrség nincs, s ez onnan tökéletesen kivonatott.” 2500 főnyi magyar sorkatonaságról beszélnek, „holott a magyar határon álló haderő létszáma együttvéve sem tesz ki annyit”. Mint írják, a magyar kormány a soproni szövetségközi bizottságtól sürgős kivizsgálást kért. Ennek eredménye: az „entente részéről megállapítást nyert, hogy a felkelők Kirchschlagnál tényleg átlépték a határt és harcba elegyedtek az ott álló két Reichswehr-századdal, a felkelők azonban mind polgári ruhában voltak, semmiféle alakulatot vagy katonai ruhába öltözött egyéneket ott nem láttak, noha a felkelők viselkedése katonaviselt emberekre vallott.”
Belitska Sándor honvédelmi miniszter interjút ad az Est Europe-nak, amit szemléz a Magyarország is 7-én. Kijelenti: „a nemzeti hadsereg összes alakulatai a trianoni békeszerződés értelmében már augusztus 28-án minden incidens nélkül kiürítették az Ausztriának átadandó területet és szabályszerűen az antant által megállapított demarkációs vonalra vonultak vissza. Ezen idő óta a kérdéses területek állandóan az antantbizottság felügyelete és ellenőrzése alatt állanak. Ez a bizottság soha nem észlelte vagy nem állapította meg a legcsekélyebb jelét sem annak, mintha a nemzeti hadsereg kötelékébe tartozó egyének a legcsekélyebb módon is részt vettek volna a lakosságnak az osztrákokkal szemben tanúsított ellenállásában.” Így éppen az antant bizottságának a megállapításával cáfolja az antantjegyzéknek azon érthetetlen megjegyzését, miszerint a „kormány az átadás körül ellenkezést tanúsít”.
Hatalmas felháborodás kíséri annak a román állam elleni összeesküvéssel vádolt 79, szinte kivétel nélkül 17-18 éves aradi diáknak a perét, amely Nagyszebenben zajlik. Az Est 7-én azt írja: „A vád koholt, a fiúkat aradi detektívek csalták tőrbe és a beismerő vallomást Temesváron korbácsolták ki belőlük.” Az Ifjú Magyarok Egyesülete tagjai ellen az a vád, hogy Erdélyt fel akarták szabadítani, illetve az aradi 13 vértanú szobrát megkoszorúzták, s október 6-án a gyászmisén elénekelték a magyar himnuszt. Tizedikén arról adnak hírt, hogy csak három diákot mentett fel a bíróság, a többieket két évtől 10 napig terjedő fogházbüntetésre ítélték. Beszámolnak róla: „A szülők továbbra is érdekközösségben maradnak azokkal, akiket súlyosan érintett az ítélet. Abban is megállapodtak, hogy az elmarasztalt diákokat közösen élelmezik és az ítélet ellen a semmítőszéknél keresnek orvoslást.”
Az Est közli 11-én: „A magyar szesz- és likőrgyártók körében nagy izgalmat kelt néhány hét óta egy rendelkezés, melyre a trianoni békeszerződés sűrűjében akadtak rá. Nem kevesebbről van szó, mint hogy a győztes államok megtiltják Magyarországnak, hogy cognacnak nevezze a magyar borpárlatot.” Emiatt már kitűzték a pályázatot a cognac „jó magyar nevére”. Kiderül, hogy a tiltás itt nem áll meg. „A trianoni szerződés 210. paragrafusa azonban nemcsak a cognacra vonatkozik. E paragrafus értelmében szigorúan tilos például a magyar pezsgőt champagne-inak nevezni. Hogy a trianoni békének ez a rendelkezése mily komikus képtelenség, az abból is kitűnik, hogy szigorúan alkalmazva a szerződést, tilos lenne például a magyar felvágott kolbászt parizernek nevezni.”
