IV. Károly osztrák csapatokkal való megjelenése az országban közfelháborodást vált ki. A Magyar Távirati Iroda jelentését adja le a Pesti Napló október 25-én A királyt őrizetbe vette Tatán a kormány egy megbízható tisztje címmel. Eszerint a kabinet feltételeinek meghallgatása után „a király megbízottai visszatértek a lázadó csapatokhoz. A kormány által szabott feltételek teljesítése elől a lázadók kitértek, és parancsot adtak csapataiknak a visszavonulásra. A lázadókat szállító hat szerelvény Tatán át Komáromba akart jutni. Tatára érve azonban arról értesültek, hogy a vasúti vonal Komáromnál meg van szakítva, és az ottani helyőrség a haza iránt való kötelességét fegyveresen is teljesíteni fogja, és a lázadó szökését meg fogja akadályozni. A lázadókat szállító szerelvények ez értesítés következtében Tatán megrekedtek, és a vasúti kocsik most üresen állanak.” Közlik: a kormány által kiküldött tiszt „átvette Tatán a parancsnokságot, gondoskodott a király őrizetéről, és a vezetők nélkül maradt visszaözönlő félrevezetett katonaságot gyülekezteti. A lázadás szervezésében vétkes politikusok és idegen származású katonák ügyük rosszra fordultával csúfosan magára hagyták a királyt, és zsoldosok módjára a nemzettel szemben elkövetett árulás következményei elől szökéssel iparkodtak magukat kivonni.” Mint írják, a nemzeti hadsereg elfogta a királypuccs értelmi szerzői közül Tatán Rakovszky István volt házelnököt, gróf Andrássy Gyula és Gratz Gusztáv volt külügyminisztereket.
A hivatalos MTI-híradás szerint a kabinet 22-én szerzett tudomást arról, hogy IV. Károly előző nap „Sopronba érkezett, ott az uralkodói jogok átvételét proklamálta, és Rakovszky István elnöklete alatt kormányt nevezett ki”. A minisztertanács döntéséhez, a király felszólításához az ország elhagyására Horthy Miklós kormányzó hozzájárult. A kormány „teljes figyelemmel volt arra a külpolitikai helyzetre is, amely IV. Károly visszatérése következtében előállana és Magyarországot a végső pusztulásba döntené”. A kabinet informálta a helyzetről Rakovszkyt és az ő útján Károly királyt. „Gróf Bethlen István miniszterelnök távbeszélőn személyesen ismételten, részletesen vázolta Rakovszky István előtt a helyzetet, rámutatván a végzetes következményekre, melyeket a királynak Budapestre való bevonulása maga után vonna. Gróf Bethlen e megbeszélések rendjén legnagyobb sajnálatára kénytelen volt azonban megállapítani, hogy Rakovszky István a helyzet józan mérlegelése elől tökéletesen elzárkózik, s a miniszterelnök megfontolásra intő szavaira csupán fenyegetésekkel válaszol, amelyek komoly figyelembevételre alig tarthattak számot. E kísérletek meddő volta következtében a kormány szükségét látta annak, hogy egyenesen a királlyal keressen érintkezést, és iparkodjék őt a valódi helyzet felől meggyőzni.” A kabinet ezért Vass József vallás- és közoktatásügyi minisztert bízza meg, hogy vigye el a királynak Horthy Miklós írásbeli üzenetét. „E levélben a kormányzó a király hazafiasságára apellálva arra kérte őt, hogy a Budapestre való bevonulás tervét ejtse el, és a királyi hatalom átvételét ne erőszakolja, mert ezzel végveszélybe döntené az országot. A kormányzó mellékelte e levélhez az antant követeinek aznap délelőtt átadott írásbeli jegyzékét, és ismertette a kisantant követeinek állásfoglalását is, amelyek semmi kétséget nem hagytak a tekintetben, mi vár Magyarországra az esetben, ha a kormánynak nem sikerül IV. Károly tervét meghiúsítani.” Horthy „kérve-kérte őt, álljon el tervétől, s ne ontson testvérvért céltalan és felesleges módon. A kormányzó inkább arra kérte a királyt, jöjjön személyesen Budapestre vagy küldje ide egy-két bizalmasát, akiknek a kormány a helyzet megítélése szempontjából tekintetbe jövő minden adatot rendelkezésére fog bocsátani, s akik személyesen érintkezésbe lépve a külföldi államok itteni követeivel, minden kétséget kizáró módon meggyőződhetnek majd arról, hogy a magyar kormány nem túlozza a veszedelmeket, hanem egyedül a nemzet érdekében teljes pártatlansággal jár el.” A levelet vivő minisztert azonban nem engedik a királyhoz, így kénytelen Habsburg Károly bizalmasának, Rakovszkynak átadni. A tudósítás úgy folytatódik: a „Lehár ezredes és Ostenburg őrnagy parancsnoksága alatt álló lázadó csapatok ezenközben folytatták előnyomulásukat Budapest felé. Báró Nagy Pál gyalogsági tábornok először felszedette a síneket előttük, ám a támadók, Ostenburgék elővédje mindig helyreállították azokat és így eljutottak Budaörsig. A kormány a békés eszközök kimerítése terén elment a lehető legvégső határig, s csak akkor szánta rá magát idegen kalandorok által félrevezetett magyar véreivel szemben a fegyverhasználatra, amidőn azoknak a főváros közvetlen közelében történt támadó szándékú előrenyomulása más megoldást nem tett lehetővé. A Budaörs közelében lefolyt sikerült ellentállás után a kormány még egy kísérletet tett, s a király kíséretében levő Hegedűs Pál altábornagyot felkérte arra, jöjjön személyesen Budapestre, és győződjék meg az itteni helyzetről.” A tábornok él a lehetőséggel. A fővárosban a miniszterelnök részvétele mellett „Mr. Hohler, Anglia budapesti követe, részletesen ismertette Hegedűs altábornagy előtt úgy az antant-főhatalmak, mint a kisantant állásfoglalását is. Hegedűs előtt ezek után nem lehetett kétséges, hogy az antant főhatalmak IV. Károly visszatérését a magyar trónra semmi körülmények között meg nem tűrik, s hogy Károly királynak Budapestre való bevonulása a kisantant államai részére azonnali casus bellit jelentene.” Bethlen arra kéri Hegedűst, tegyen a hallottakról részletes jelentést a királynak, s vegye őt rá szándékainak megmásítására, ám visszatérte után nem jön válasz tőle.
Egyetemisták a budaörsi csatában Fotó: Wikipédia
A kormányzó kiáltványt intéz 24-én a nemzethez. Úgy fogalmaz: „Lelkiismeretlen egyének IV. Károly királyt félrevezetve, rábírták arra, hogy uralkodói jogainak gyakorlása végett Magyarországba meglepetésszerűen visszatérjen, noha tudniuk kellett, hogy ez polgárháborúval, idegen megszállással, s így az ország megsemmisülésével egyértelmű. […] Hála a nemzeti hadsereg hűségének és a magyar nép józanságának, az ország sorsát talán mindörökre megpecsételő kísérlet nem sikerült. Azok közül is, akik megtántorodtak, sokan, felismerve megtévesztésüket, a kötelességteljesítés útjára visszatértek.” Köszönetét fejezi ki mindenkinek, akik mellette álltak, és segítettek a hazát a végveszedelemtől megmenteni. Köszöni a dunántúliaknak a higgadtságát és a székesfőváros lakosságának hazafias magatartását. Hozzáteszi: „Külön is megemlékezem Budapest nagyszámú munkásságának hazafias viselkedéséről, amellyel került mindent, ami a rend fenntartását megnehezítette volna.”
A 25-i jelentésekből kiderül: „Ostenburg katonasága a soproni és a győri helyőrség felriasztott osztagaiból állott, amelyeket azzal az indokolással vagoníroztak be, hogy Budapesten kitört a kommunizmus, és ennek letörésére indítják el őket.” Ezt támasztja alá, hogy a győri helyőrség tisztikara egyhangúlag elhatározta, „hogy a királytól letett esküjük alól való feloldásukat kérik, minthogy ők abban a tévhitben tették le Károly királynak az esküt, hogy a király az antant beleegyezésével és a kormányzó tudtával jött be Magyarországba”. Egy másik hír: „A lázadó csapatok soraiból ejtett foglyok arról számolnak be, hogy Ostenburg-Moravek őrnagy azzal vezette félre a legénységet, hogy Budapesten kommunizmus ütött ki, és szükség van rájuk a kommunisták leverésére. A legnagyobb meglepetéssel tapasztalta azután a legénység, hogy a nemzeti hadsereg katonái ellen kell harcolnia.”
A 27-i lapok arról írnak, hogy Rakovszky kétszer is megpróbálta a miniszterelnököt telefonon rábírni a kormánycsapatok azonnali visszavonására. Másodszor a budaörsi csata közben. Azzal a téves közléssel akarta ismét rávenni Bethlent a fegyverletételre, hogy „Ostenburg csapatai most vették el az ellene felvonultatott tüzérség összes ágyúit, a kormánynak nincs egyetlen egy ágyúja sem többé, a kormány ellen felvonult csapatok most vagonírozzák ki összes tartalékaikat, fél órán belül meg fogják kezdeni az egész vonalon az előnyomulást, és két óra múlva Budán lesznek a Várban”. Azzal fenyegetőzött: „Ha nem parancsolja meg csapatainak azonnal, hogy a harcot szüntessék be, úgy gróf Bethlen Istvánnal szemben egyénileg a legszigorúbb megtorlást fogja gyakorolni. […] Gróf Bethlen az üres fenyegetésre válasz nélkül lecsapta a telefont. A Rakovszky István által közölt tényállásból egy árva szó sem volt igaz. A lázadók ekkor már meg voltak verve, és Rakovszky egy utolsó hazugsággal próbált még szorult helyzetén segíteni. Öt perccel a beszélgetés után a lázadó csapatok megkezdték a visszavonulást.”
Az olaszok dicsérik a helyzet kezelését. „Valamennyi lap különösen kiemeli Horthy Miklós kormányzónak és a Bethlen-kormánynak bölcs magatartását és erélyét. A kaland meghiúsulásában a legnagyobb érdem a magyar népé és a kormányé.”
A 29-i Pesti Hírlap megírja: „Állítólag az angol kormány azt fogja javasolni, hogy a király leendő tartózkodási helye Madeira szigete legyen. Valószínű tehát, hogy a legfelsőbb tanács magáévá teszi az angol kormány javaslatát.” Bethlen István a Le Matinnek elmondja: „Rakovszky azzal fenyegette meg, hogy felakasztatja, ha a királyi hadsereg előnyomulásának útját állja.” Kijelenti: „Károly királynak le kell mondania, és az országot megfelelő feltételek mellett elhagynia, mégpedig örökre.”
