Több hónapos tárgyalás után eljön az ítélethozatal gróf Tisza István volt miniszterelnök gyilkosainak polgári perében. A bíróság a Károlyi Mihály belső köréhez tartozó Kéri Pál hírlapírót halálra ítéli mint felbujtót. Gaertner Marcellt, mint bűnsegéd tizennégy év fegyházat kap – ahogy a Budapesti Hírlap is beszámol róla október 6-án. Az ítélet szerint Kéri Pál az azóta megszökött Csernyák Imrével megbeszélte Tisza István meggyilkolását és több embert toborzott a tett végrehajtására. „1918 október 31-én délután négy és öt óra között az Astoria szállóban (a Károlyi elnökölte Nemzeti Tanács székhelye – a szerző) őket összegyűjtve, Pogány Józseffel (A kommün későbbi kegyetlen népbiztosával ─ a szerző), Hüttner Sándorral, Sztanykovszky Tiborral, Láng zászlóssal, Müller, más néven Kundecker tengerésszel, Csernyák jelenlétében a dolgot megbeszélte, előttük a tervet is ismertette, nekik a szerepet kiosztotta, automobilon őket Tisza István gróf lakására, a Róheim villába kivezette, amely magatartásával, ténykedésével és rábeszélésével előidézte Tisza István gróf meggyilkolását.” Gaertner Marcell az ítélet szerint a nevezett nap délelőttjén kikémlelte Tisza István lakását és környezetét, az Astoria-beli megbeszélésen részt vett, majd kiment az elkövetőkkel Tisza lakására, s a villa előcsarnokában biztosította a helyszínt, ezzel megkönnyítve a gróf megölését. Gadó István, a bíróság elnöke Fényes László hírlapírót és Vágó-Wilheim Jenő reklámügynököt felmentette a gyilkosság, illetve bűnsegédség vádja alól.
Az indokolás szerint az egyik teória az volt, hogy kóbor katonák követték el a bűntettet, a másik az, hogy Károlyi Mihály kormánya és a nemzeti tanács határozták el a gyilkosságot, s bízták meg a vádlottakat. Azt írják: „a gyilkosokat több szál fűzte a Nemzeti Tanácshoz. Súlyos gyanú lehetett az is, hogy többen pénzt kaptak forradalmi működésükért a forradalmi kormánytól. Maga Fényes László is megdöbbent, mikor a tárgyaláson hallotta Kérinek, Magyarnak, Szabadosnak és a többieknek cinikus vallomását arról, hogy miként működött a Nemzeti Tanács, amely nemzeti jelszavak alapján indult ugyan, de a föld alatt már kibontotta a vörös lobogót és ezáltal előkészítette a talajt a kommün számára.” A bíróság szerint minden bizonyíték amellett szólt, hogy „a gyilkosság meg volt szervezve”. Amikor felkeresték Tiszát otthonában, a Városliget szélén bérelt villában, Sztanykovszky az ajtóban állt, Pogány, Horváth-Sánovics és Dobó mentek be a szobába, ahol rövid szóváltás után lelőtték a volt miniszterelnököt. Kéri Pál szerepére külön kitér az indokolás. Károlyi bizalmasa több olyan tényt ismert be, amellyel elismerte a bűnösségét. „Ő maga is cinikusan nyilatkozott a gyilkosságról, mely szerinte nem bűntett, hanem politikai cselekedet volt.” Tagadta továbbá, hogy a Nemzeti Tanácsban kijelentette a gyilkosság előtt: „Tisza másfél óra múlva már nem él”. Egy tanú azt vallotta, hogy „Siófokon találkozott Kérivel, és megkérdezte tőle, igazak-e azok a hírek, amelyek szerint Kéri részes a gyilkosságban. Kéri erre azt válaszolta, hogy meglehet, hogy igazuk van, de most nem lehet erről beszélni, mert nagyobb urak is benne vannak, mint például Károlyi, Hatvany és Pogány.”
Kéri Pál, Fényes László, Gaertner Marcell és Vágó-Wilheim Jenő az ítéletkirdetésen Fotó: Wikipédia
A Tisza-család képviselője, Marton Pál dr. tudomásul vette az ítéletet, azonban nyilvánvalóan a közvélemény szerint Tisza István megölésére az utasítást kiadó Károlyi Mihályra célozva úgy fogalmazott: „ha valamennyi tettesnek és a kulisszák mögötti bűnrészesnek szereplése törvényes úton, jogi biztossággal ma már nem állapítható is meg, avagy ha az osztó igazság karja súlyos nemzetközi helyzetünk és áldatlan politikai viszonyaink közt mindannyi bűnöst el nem éri is, mégis én úgy érzem, hogy megrázóbb lesz Tisza István gróf tragikuma és vértanúsága, s még inkább glorifikálja az ő emlékét az, ha meggyilkolása az összes tettesekkel és bűntársaikkal szemben a földi igazságszolgáltatás előtt büntetlenül, megtorlatlanul marad.”
A 8 Órai Ujság 7-én lehozza, hogy a New York American hosszabb cikket közölt „a zsidók magyarországi helyzetéről”. Mint közlik, a szerző Herman Bernstein, „a világszerte ösmert zsidó újságíró”, az Amerikában megjelenő Tog című zsidó lap volt főszerkesztője. „Bernstein cikkének bevezetésében elmondja, hogy közvetlenül a bolsevizmus bukása után voltak atrocitások, de legutolsó budapesti látogatása alkalmával meggyőződött arról, hogy a zsidóellenes visszaélések csaknem teljesen megszűntek.” Horthy Miklós is fogadja a gödöllői királyi kastélyban Bernsteint, aki a kommün utáni, zsidókat ért atrocitásokra is rákérdez. A kormányzó úgy válaszol: „A zsidókat nem mint zsidókat támadták meg, hanem mint kommunistákat.” Hangsúlyozza: „Nagyon kevés magyar zsidó állott összeköttetésben a kommunistákkal. Ma már nincs erős antiszemitizmus és a magyar zsidókkal szemben nem tesznek különbséget. Sőt, vannak itt olyan zsidók, akikről oly nagyszerű a véleményem, hogy mérföldeket is megtennék, csakhogy üdvözölhessem őket.” Bernstein beszél Bánffy Miklós külügyminiszterrel is, akitől aziránt is érdeklődik, mi van az antiszemita kongresszussal, amelynek Budapesten kellett volna összeülnie szeptemberben. „Nem fogják itt megtartani ─ felelt gróf Bánffy. Úgy volt, hogy szeptemberben lesz, de biztosíthatom, hogy nem fogják itt megtartani.” Az amerikai újságíró megszólaltatja a zsidókérdésről Vészi Józsefet, a Pester Lloyd főszerkesztőjét is, aki úgy nyilatkozik: „Nincsenek többé zsidók ellen irányuló erőszakosságok.” A 8 Órai Ujság arról tájékoztat írása végén: „Herman Bernstein cikkét a magyarországi zsidókérdésről a New York American vezető helyen közölte és egész Amerikában nagy föltűnést keltett.”
Horthy Miklósról szóló, külföldön megjelent cikket ismertet a Friss Ujság is 9-én „Magyarország kormányzója szabadelvű és demokrata” címmel. Kende Gézát fogadja a kormányzó és erről lapjában, az Amerikai Magyar Népszavában az elismerés hangján számol be a szerkesztő. „A kormányzó nyílt, férfias tekintetét, őszinte beszédmodorát” emeli ki, s úgy fogalmaz: „Horthy Miklós, Magyarország kormányzója, akiben az embert kerestem, lebilincselően jó benyomást tett rám”. Amikor Kende megjegyzi, hogy a külföldi sajtó egy része a magyarországi állapotokról írva reakciósnak szokta feltüntetni a mai kormányzati rendszert, Horthy arról beszél, hogy „nincs reakció magyar földön, hanem igenis van szigorú rend és szükséges óvatosság. Hogy a helyzet mind jobban tisztázódik, hogy a külföld számtalanszor meggyőződhetett a bécsi emigráns sajtó állításainak a valótlanságáról és arról, hogy a bécsi sajtó által világgá kürtölt pogrom-jövendölések közönséges rágalmak.” Leszögezi: „Liberális érzelmű vagyok”.
Nyugat-Magyarország ügye tovább húzódik. A Pesti Hírlap 4-én arról tudósít, hogy a nagykövetek tanácsa „elfogadja Olaszország javaslatát, amelyben az olasz külügyminiszter azt az előterjesztést teszi, hogy az ő elnöksége alatt olasz földön a magyar és osztrák delegátusok kezdjék meg az egyezkedő tárgyalásokat a nyugat-magyarországi kérdésben. A másik fontos esemény Nyugat-Magyarország átadása a szövetségközi tábornoki bizottságnak. […] Ezzel a ténnyel a magyar kormány teljesítette az entente-nak ultimátumában felsorolt követeléseit.” Kiderül azonban, hogy furcsa helyzet állt elő. „A szövetségközi bizottság, nem rendelkezvén kellő rendfenntartó erőkkel, megkérte a magyar kormányt, hogy a kiürített területen bocsássa rendelkezésére a magyar karhatalmi alakulatokat, a csendőrséget és a rendőrséget. Kormányunk ennek a kívánságnak eleget tett, úgyhogy azok a csendőrségi és rendőrségi alakulatok, amelyek eddig is a rendfenntartás szolgálatát teljesítették a kiürített területen, továbbra is a helyükön maradnak.”
