Létrejön az egyezség olasz közvetítéssel Velencében a magyar és osztrák tárgyalódelegáció között a nagyhatalmak által Trianon után Ausztriának ítélt Nyugat-Magyarország ügyében. A Magyar Távirati Iroda október 13-án jelenti: „Nyolc nappal azután, hogy a szövetségesközi tábornoki bizottság megállapította a lefegyverzés megtörténtét, Sopronban és környékén – beleértve Ágfalvát és Brennberget is – népszavazást tartanak a bizottság ellenőrzése mellett.” Az előzményekről az MTI úgy tudósít: „Della Torretta márki olasz külügyminiszter megnyitó beszédében emlékeztette mindkét küldöttséget, hogy milyen súlyos válságot idéznének elő, ha makacsul ragaszkodnának a maguk felfogásához és nem engednének követeléseikből. Johann Schober osztrák kancellár ennek ellenére kezdetben hajthatatlannak mutatkozott. Kijelentette, hogy Ausztria nem elégedhetik meg Nyugat-Magyarország formális átadásával, amikor ott szabadon dolgozhatnak a felkelők. Bethlen István gróf magyar miniszterelnök és Bánffy Miklós gróf magyar külügyminiszter erélyes védelmére keltek a magyar érdekeknek és hangoztatták, hogy a magyar kormány csak akkor léphet fel kellő tekintéllyel és súllyal a felkelőkkel szemben, ha az osztrák kormány komoly engedményeket tesz.” Kiderül, hogy az osztrákok „nem sok fogékonyságot tanúsítottak a békének azon nagy érdekei iránt, amelyeket az olasz külügyminiszter közvetítő akciójának elvállalásakor szem előtt tartott és a tárgyalás folyamán a maga súlyos felelősségének teljes tudatában állandóan érvényesíteni igyekezett.” A magyar delegáció hozzáállása célravezetőnek bizonyult. „A magyar küldöttek teljes mértékben méltányolták az olasz külügyminiszter nemes céljait, és a maguk részéről mindent megtettek, hogy a tárgyalások elfogadható megegyezésre vezessenek.”
Johann Schober Fotó: Wikipédia
A 14-i 8 Órai Ujság Bécsből arról számol be, hogy az osztrák külügyminisztérium részletes jelentés kapott a tárgyalásokról és az eredményekről, „amelyeket az itteni mértékadó körök mindenesetre az osztrák diplomácia súlyos vereségének tekintenek. A megállapodás most már biztosítja az átadásra ítélt terület tényleges birtokbavételét, mégpedig újabb osztrák véráldozat nélkül, ezzel szemben Ausztriának le kell mondania »Burgenland gyöngyéről«, az ősi kultúrájú Sopronról és környékéről, amely mezőgazdaságilag is az országrész egyik legértékesebb része.” Rávilágítanak, miért nem örülnek a referendumnak. „A népszavazás eredményét illetőleg az osztrák körök nem ringatják magukat illúziókba, s teljesen tisztában vannak azzal, hogy a szavazás pártatlan vezetés esetén jelentékeny magyar többséget fog eredményezni.”
A Pesti Hírlap 15-én Nagycenket és Ágfalvát említi a népszavazásra kijelölt községek között, a többit (Balf, Fertődoboz, Fertőrákos, Harka, Kópháza, Sopronbánfalva) nem. Arról ír: „Magyarország pénzügyi követeléseiről két héten belül a magyar és osztrák kormány között közvetlen tárgyalások indulnak meg.” Kitérnek a helyi felkelők sorsával kapcsolatos kérdésekre. „Az osztrák kormány kötelezte magát, hogy teljes amnesztiát ad és elvileg tartózkodik a tömeges elbocsátásoktól. Ha egyeseket mégis elbocsátani kívánna, akkor az eseteket egyénenként bírálja el és az elbocsátott tisztviselőknek teljes nyugdíjat biztosít.”
A velencei tárgyalások nem voltak feszültségtől mentesek, kétséges volt az egyezség létrejötte, miként Az Est is tudósít róla a Korrespondenz Herzogra hivatkozva 15-én. „Azt a megállapodást, amelyet Schober osztrák kancellár gróf Bethlen István magyar miniszterelnökkel és gróf Bánffy Miklós külügyminiszterrel kötött, az olasz lapok jelentése szerint több ízben drámai jelenetek előzték meg, amelyek ismételten a tárgyalások megszakításával fenyegettek.”
A magyarellenesség fölszítása következtében az ausztriai munkásmozgalom is aktivizálódik. A Pesti Napló október 12-én A bécsi munkások támadása címmel közli: „a munkások erőszakkal megakadályozták egy Magyarországnak szánt zsírszállítmánynak az MFTR (Magyar Folyam- és Tengerhajózási Rt. – a szerző) hajójába való berakását. Hiába magyarázták a munkásoknak, hogy nem osztrák zsírról van szó, hanem külföldi áruról, amelyet Bécsben csak átraknak, a munkások kijelentették, hogy semmi körülmények között nem engedik a zsírt a hajóra vinni. Végül a folyamrendőrség arra kérte a munkásokat, nézzék meg a fuvarleveleket és győződjenek meg a szállítmány eredetéről. A munkások ezt a megoldási módot elfogadták, közben azonban elmúlt a hajó indulási ideje, a hajó némi késéssel el is indult és a zsír Bécsben maradt.”
A kolozsvári koncepciós, úgynevezett összeesküvési perről is tudósít a Pesti Napló 11-én. „A vádlottak padján Erdély magyarságának színe-java ült: magasrangú katonatisztek, jogakadémiai tanárok, állami tisztviselők, ügyvédek, főiskolai hallgatók, Szent Ferenc-rendi atyák, minden felekezetű lelkészek, aggastyánok és tizennyolcéves diákok, fiatal úrilányok. Nyolcvankét magyart fogtak összesen pörbe fizetett besúgók vádakodása alapján, ezek közül tíznél többnek sikerült még idején Csonka-Magyarországba menekülniök, a többi a vádlottak padjára került. A tárgyalást a menekültekkel szemben is lefolytatták és in effigie valamennyiöket el is ítélték.” Blagariu főügyész valamennyi vádlottra halálos ítéletet kért. A távol lévő Tersánszky hadnagyot halálra, további tizenkét főt kényszermunkára ítéltek. A jelenlévők közül Tamás András gimnáziumi tanulót 15 évi, Sándor Imre bankfőtisztviselőt és Sükösd Géza főhadnagyot hatévi kényszermunkára ítélték, nyolc vádlott öt-öt éves kényszermunkát kapott. Huszonöt vádlottat fölmentettek.
Szintén magyarellenes koncepciós eljárásról ad hírt a Pesti Napló 15-én. Prágai tudósítójuk jelenti: a hivatalos közlés szerint a „kassai rendőrfőnökség kiterjedt szövetséget leplezett le, amelynek célja a Felvidék forradalmasítása és a Magyarországtól elszakított részeknek az anyaországhoz való visszacsatolása. Iratokat foglaltak le, amelyek bizonyítják, hogy különösen a munkásság körében folytattak erős agitációt ebben az értelemben, Igen sok gyanús embert letartóztattak.” A cseh sajtó alaptalan vádaskodásairól is beszámolnak. „A Narodny Listy szerint végig az egész határon magyar szabadcsapatok állanak, amelyeket rendes hadseregbeli tisztek vezényelnek. A szabadcsapatok létszáma mintegy negyvenezer. Mindenütt, de különösen Pozsonynál a magyarok megerősítik állásaikat és lövészárkokat ásnak.”
A Magyarország a délvidéki magyar újságírók üldöztetéséről számol be 16-án Magyar szó, szerb börtön címmel. Mint írják: „A genfi Népszövetséghez folyamodik a Magyarországi Újságírók Egyesülete azon atrocitások miatt, amelyeket elszenvednek magyar kollégáink, akik jugoszláv megszállás alatt élnek. […] Figyelmeztetni fogjuk Jugoszláviát egyrészt arra, hogy földrajzilag európai országnak számít, másrészt arra, hogy a trianoni békeszerződés az állampolgári jogok teljességét biztosítja az idegen uralom alá zúdított magyarság számára is.” Hangsúlyozzák: Magyarországon a nemzetiségi sajtó széles körű jogokat élvezett. „Emlékezetükbe idézzük a megszálló cseheknek, románoknak és szerbeknek, hogy minő dolga volt az ezeréves Magyarországon a nemzetiségi sajtónak. Tót lapok voltak nemcsak a Felvidéken, hanem magában Budapesten is. A magyarországi szerb lapok, az pedig egyenesen külön fejezet. Újvidék egyenesen központja volt a szerb kultúrának, mégpedig nemcsak a magyarországi, hanem a szerbiai kultúrának is. Amikor Ó-Szerbiában a nyomorúságos gazdasági és kulturális viszonyok közepette gondolni sem lehetett arra, hogy az irodalom vagy sajtó szabadon és egészségesen fejlődhessék, a magyar alkotmányos szabadság adott vendégotthont a szerb irodalomnak és zsurnalisztikának.”
Borítókép: Gettyimages
