A rendőrség megvédi a Népszavát

Letartóztatják a korábbi Duna–Tisza közi kegyetlen gyilkosságok elkövetőit. A Pesti Napló szerint ebből is láthatja a külföld, mennyit érnek a ránk szórt rágalmak, s hogy a konszolidáció előrehalad. Garami Ernő cáfolja a neki tulajdonított bírálatot, s megdicséri a hazai szociáldemokratákat, akik megegyeztek a kormánnyal. A rendőrség megakadályozza, hogy szélsőségesek a Népszava székházára támadjanak. Bethlen István miniszterelnök kijelenti a Házban, hogy az ellenzék hamis állításaival külföldi ellenségeink malmára hajtja a vizet.

Garami Ernő feleségével és két fiával 1917-ben Forrás: Wikipédia

A nyugati internacionalista manipulációkat leleplező cikket közöl a 8 Órai Ujság január 26-án. Mint írják, a Bécsi Magyar Újságban az jelent meg, hogy a Károlyi-kormányban miniszteri posztot kapó, ám a kommünben már szerepet nem vállaló és nyugatra emigráló vezető szocialista politikus a hazai szociáldemokraták megállapodását a Bethlen-kormánnyal a Bécsben tartózkodó Peyer Károlynak „aljas és becstelen munkának” nevezte. „A cikk szerint Garami elhibázott dolognak és elvfeladásnak tartja a szocialistáknak Bethlennel való megegyezését.” Kiderül azonban, hogy mindennek az ellenkezője az igaz. „Garami Ernő a Bécsi Magyar Ujság által neki tulajdonított kijelentéseket a bécsi Jövő című lapban egytől egyig megcáfolja és kijelenti, hogy a magyar szociáldemokrata párt példátlanul nehéz helyzetben becsülettel és tisztességgel állotta meg a helyét és mindent elkövetett a nehézségek elhárítására.”

Garami Ernő feleségével és két fiával 1917-ben. Fotó: Wikipédia

A társadalom nehezen felejti, hogy a szociáldemokraták számottevő része összeállt a kommunistákkal és velük kormányzott a kommün alatt. Ennek lenyomata az a hír a 26-i lapokban, hogy a rendőrségnek kellett meggátolni, hogy a Népszava nyomdáját megtámadja egy nagyobb csoport. A 8 Órai Ujság azt közli: „éjfél után két órakor egy negyven főből álló tömeg meg akarta támadni a Népszava Conti utca 4. szám alatt lévő nyomdáját, de a rendőröknek még idejekorán sikerült megakadályozni a támadást.” A józsefvárosi Conti utcában cirkáló kerékpáros rendőrök arra lettek figyelmesek, hogy egy „nagyobb csoport hangos kiáltozással halad a József utca felől a Népszava épülete felé. A rendőrök igazolásra szólították a fiatalembereket, ezek azonban megtagadtak minden igazolást. Amikor a rendőrök erélyesebben szólították fel őket, a csoport élén haladó 25 év körüli fiatalember így kiáltott a rendőrre: – Látogatóba megyünk! A rendőrök ekkor telefonáltak a Mosonyi utcai rendőrlaktanyába, ahonnan néhány perc múlva egy őrjárat a helyszínre érkezett.” A támadók megfutamodnak, s a rendőrök egész éjszaka őrzik a Népszava épületét. Arról ír a lap, hogy egy-két napja megszüntették a székház eddigi védelmét, valószínűleg ez játszott szerepet a támadásban, „az incidens után azonban újból rendőri készültség fogja őrizni az épületet.”

A Népszava is beszámol az esetről, s a gyűlésükről távozó „ébredők”-et nevezi meg támadókként. Ők úgy írják le az eseményeket, hogy miután a fiatalemberek nem engedelmeskedtek a felszólításnak, „a rendőrök revolvert rántottak és fegyveres erővel akadályozták meg, hogy a csoport a Világosság-nyomda elé vonulhasson.”

Nagy tetszést arat a Házban gróf Bethlen István parlamenti beszéde, amelyben az őt ért vádakra reflektál. A miniszterelnök felrója az ellenzéki képviselőknek, hogy az ország ellenségeit segítik támadásaikkal. Úgy fogalmaz a Budapesti Hírlap 24-i tudósítása szerint: „nagy kára az országnak, hogy a tisztelt képviselő urak csak azért, hogy mondvacsinált politikai előnyt húzzanak belőle, a kormány állásfoglalását nemcsak a húsvéti, hanem az októberi események alatt is olyan színben tüntetik föl, mintha a kormány magatartásához bizonyos kétszínűség férne. Ezzel egyenesen Benes cseh miniszterelnök malmára hajtják a vizet, ki a maga részéről Magyarország belügyeibe való beavatkozását azzal akarta megokolni, hogy a magyar kormány a puccs alatt és a puccs előtt kétértelműen viselkedett. Tehát szükség van arra, hogy a magyar kormányra fegyveres befolyást gyakoroljon, mert különben ebben az országban a restauráció erőszakos eszközökkel lehetővé válik.” A királypuccsban résztvevőknek, illetve a legitimistáknak is válaszol. „Ha önök a választások rendjén többségre kerülnek, mit várhatna a nemzet önöktől? Vagy hazahozzák a királyt, és ezt kellene tenniük kijelentéseik után, de akkor a nemzetet beleviszik egy élethalálharcba, amelyből csak a halál következhet. Ha nem hozzák haza a királyt, hanem előveszik a jobbik eszüket és várnak, akkor állandósítják köröttünk az ellenséges vasgyűrűt, és önök adnak alkalmat arra a beavatkozó politikára, amelyet most állandóan kifogásolnak. Akkor bekövetkezik az, hogy tekintettel az idővel mégis várható eseményekre, amelyeket előkészítenek, a kisantant, a nagy antant is mindent el fog követni, hogy ezt az országot életképtelenné tegye, még életképtelenebbé, mint amilyen.” Leszögezi: „Amit tettem, nem azért tettem, hogy egyik vagy másik szomszédállam jó barátságát megszerezzem, hanem azért, hogy megmentsem az országot attól a katasztrófától, amelybe Pallavicini őrgrófnak és barátainak könnyelmű politikája döntötte volna.”

Az Országház folyosóján a beszédet követően hosszan ünneplik, tapssal és éljenzéssel fogadják a kormányfőt. A kisgazdák vezére is látványosan elismeri Bethlen teljesítményét. „Elsőnek Nagyatádi Szabó István gratulált a miniszterelnöknek mai sikeréért.”