Nagy megkönnyebbüléssel, pozitívan fogadja a közvélemény, hogy január végén letartóztatja a rendőrség az 1919–20. évi kegyetlen gyilkosságok elkövetőit. Az Est január 29-én azt írja: „Letartóztatták a Duna–Tisza közi rablógyilkosságok tetteseit”. Mint közlik, „a nyomozások a Duna–Tisza közi atrocitások ügyében tovább folynak mindazokban az esetekben, ahol az a gyanú forog fenn, hogy a tettesek a bűncselekményt önző nyereségvágyból követték el.” Arról számolnak be, hogy „a nyomozás során eddig a következők kerültek letartóztatásba: Zbona János volt csendőrőrmester, Juhász István, ifj. Tóth Imre és Tóth Ambrus orgoványi lakosok, akiket azzal gyanúsítanak, hogy részt vettek azokban a gyilkosságokban, amelyeknek Pánczél Zoltán, Beck Sándor és Schmidt Árpád izsáki kereskedők estek 1919. november 18-án áldozatul. Letartóztatásba került még Balogh Ferenc volt papnövendék, majd orvostanhallgató, izsáki, majd kunszentmiklósi lakos. Ellene az a gyanú, hogy ő vezette azokat az erőszakos cselekedeteket, amelyeknek eredményeképp 1920 tavaszán kénytelenek voltak az izsáki összes zsidók lakóhelyükről elmenekülni, ami nagy anyagi kárt okozott nekik.” Baloghot azzal is gyanúsítják, „hogy az 1920. május havában Kunszentmiklós és Solt községekben elkövetett gyilkosságokban is részes.” Szintén letartóztatják ezenkívül „Patay Nándor mérnököt, volt főhadnagyot, aki annak idején részt vett Neubauer Izidor kecskeméti gyufagyári igazgatónak a lajosmizsei vonatról való leszállításában és 1919. november 19-én történt meggyilkolásában.” Hozzáteszik még, hogy a nyomozást tovább folytatják, „a letartóztatottak a budapesti királyi ügyészség foglyai”.
Az aznapi Pesti Napló vezércikkben köszönti a nyomozás eredményeit. „Üdvözöljük a rendőri nyomozást, amely a Duna–Tisza köz haramiáinak kilétét felderítette. Rendőri nyomozást nemigen szoktunk üdvözölni, sem ezen a helyen nem beszéltük meg az eredményeit. […] A forradalmi nagy megrázkódtatások azonban annyira kivetették a lelkeket egyensúlyukból, hogy már-már magának a gyilkosságnak és a rablásnak is polgárjogot akartak szerezni, ha azt a haza nevében követték el. Ennek az elvadult felfogásnak a kiirtását tűzték maguk elé mindazok a kormányok, amelyek a kommün után egymásra következtek.” A jelenlegi kabinet viszont sikert ért el e tekintetben. „A Duna–Tisza közi nyomozás eredménye mindenekelőtt azt bizonyítja, hogy a kormány szava mégsem elfújt pehely. […] De a külföld számára is sokat mond ez a rendőri nyomozás. Láthatja belőle, mennyit érnek a ránk szórt rágalmak, s láthatja belőle, hogy a magyar konszolidáció mégis csak előrehalad. Az a sokat nyaggatott jogrend nem tartalmatlan váz többé; apránként kezd való élettel teleszívódni, s csak idő kérdése, amikor Magyarországot ismét joggal a nyugati országok között emlegethetik. A külföldi tőkét és a külföldi vállalkozást itt épp oly törvényes biztosítékok védik, mint a jogrend legideálisabb hazájában. A kormány feladata, hogy ez a jó munka abba ne maradjon és ne kerüljön elő valahonnan valamilyen felelőtlen elem, amely a megindult konszolidációt ismét összerázhatná. Ha a Duna–Tisza közi nyomozás nem a kirakat számára készült, hanem becsületes rendőri munka, amelyet a becsületes bírói munka sebesen követni fog, semmi kétség, a két esztendő szomorú emlékei valóban csak emlékek lesznek.”
A nyugati internacionalista manipulációkat leleplező cikket közöl a 8 Órai Ujság január 26-án. Mint írják, a Bécsi Magyar Újságban az jelent meg, hogy a Károlyi-kormányban miniszteri posztot kapó, ám a kommünben már szerepet nem vállaló és nyugatra emigráló vezető szocialista politikus a hazai szociáldemokraták megállapodását a Bethlen-kormánnyal a Bécsben tartózkodó Peyer Károlynak „aljas és becstelen munkának” nevezte. „A cikk szerint Garami elhibázott dolognak és elvfeladásnak tartja a szocialistáknak Bethlennel való megegyezését.” Kiderül azonban, hogy mindennek az ellenkezője az igaz. „Garami Ernő a Bécsi Magyar Ujság által neki tulajdonított kijelentéseket a bécsi Jövő című lapban egytől egyig megcáfolja és kijelenti, hogy a magyar szociáldemokrata párt példátlanul nehéz helyzetben becsülettel és tisztességgel állotta meg a helyét és mindent elkövetett a nehézségek elhárítására.”
A társadalom nehezen felejti, hogy a szociáldemokraták számottevő része összeállt a kommunistákkal és velük kormányzott a kommün alatt. Ennek lenyomata az a hír a 26-i lapokban, hogy a rendőrségnek kellett meggátolni, hogy a Népszava nyomdáját megtámadja egy nagyobb csoport. A 8 Órai Ujság azt közli: „éjfél után két órakor egy negyven főből álló tömeg meg akarta támadni a Népszava Conti utca 4. szám alatt lévő nyomdáját, de a rendőröknek még idejekorán sikerült megakadályozni a támadást.” A józsefvárosi Conti utcában cirkáló kerékpáros rendőrök arra lettek figyelmesek, hogy egy „nagyobb csoport hangos kiáltozással halad a József utca felől a Népszava épülete felé. A rendőrök igazolásra szólították a fiatalembereket, ezek azonban megtagadtak minden igazolást. Amikor a rendőrök erélyesebben szólították fel őket, a csoport élén haladó 25 év körüli fiatalember így kiáltott a rendőrre: – Látogatóba megyünk! A rendőrök ekkor telefonáltak a Mosonyi utcai rendőrlaktanyába, ahonnan néhány perc múlva egy őrjárat a helyszínre érkezett.” A támadók megfutamodnak, s a rendőrök egész éjszaka őrzik a Népszava épületét. Arról ír a lap, hogy egy-két napja megszüntették a székház eddigi védelmét, valószínűleg ez játszott szerepet a támadásban, „az incidens után azonban újból rendőri készültség fogja őrizni az épületet.”
A Népszava is beszámol az esetről, s a gyűlésükről távozó „ébredők”-et nevezi meg támadókként. Ők úgy írják le az eseményeket, hogy miután a fiatalemberek nem engedelmeskedtek a felszólításnak, „a rendőrök revolvert rántottak és fegyveres erővel akadályozták meg, hogy a csoport a Világosság-nyomda elé vonulhasson.”
Nagy tetszést arat a Házban gróf Bethlen István parlamenti beszéde, amelyben az őt ért vádakra reflektál. A miniszterelnök felrója az ellenzéki képviselőknek, hogy az ország ellenségeit segítik támadásaikkal. Úgy fogalmaz a Budapesti Hírlap 24-i tudósítása szerint: „nagy kára az országnak, hogy a tisztelt képviselő urak csak azért, hogy mondvacsinált politikai előnyt húzzanak belőle, a kormány állásfoglalását nemcsak a húsvéti, hanem az októberi események alatt is olyan színben tüntetik föl, mintha a kormány magatartásához bizonyos kétszínűség férne. Ezzel egyenesen Benes cseh miniszterelnök malmára hajtják a vizet, ki a maga részéről Magyarország belügyeibe való beavatkozását azzal akarta megokolni, hogy a magyar kormány a puccs alatt és a puccs előtt kétértelműen viselkedett. Tehát szükség van arra, hogy a magyar kormányra fegyveres befolyást gyakoroljon, mert különben ebben az országban a restauráció erőszakos eszközökkel lehetővé válik.” A királypuccsban résztvevőknek, illetve a legitimistáknak is válaszol. „Ha önök a választások rendjén többségre kerülnek, mit várhatna a nemzet önöktől? Vagy hazahozzák a királyt, és ezt kellene tenniük kijelentéseik után, de akkor a nemzetet beleviszik egy élethalálharcba, amelyből csak a halál következhet. Ha nem hozzák haza a királyt, hanem előveszik a jobbik eszüket és várnak, akkor állandósítják köröttünk az ellenséges vasgyűrűt, és önök adnak alkalmat arra a beavatkozó politikára, amelyet most állandóan kifogásolnak. Akkor bekövetkezik az, hogy tekintettel az idővel mégis várható eseményekre, amelyeket előkészítenek, a kisantant, a nagy antant is mindent el fog követni, hogy ezt az országot életképtelenné tegye, még életképtelenebbé, mint amilyen.” Leszögezi: „Amit tettem, nem azért tettem, hogy egyik vagy másik szomszédállam jó barátságát megszerezzem, hanem azért, hogy megmentsem az országot attól a katasztrófától, amelybe Pallavicini őrgrófnak és barátainak könnyelmű politikája döntötte volna.”
Az Országház folyosóján a beszédet követően hosszan ünneplik, tapssal és éljenzéssel fogadják a kormányfőt. A kisgazdák vezére is látványosan elismeri Bethlen teljesítményét. „Elsőnek Nagyatádi Szabó István gratulált a miniszterelnöknek mai sikeréért.”
