A miskolci főispán, Borbély-Maczky Emil ünnepélyes beiktatása az egyre erősödő Egységes Párt kampányeseményévé válik. A Pesti Hírlap március 12-i, Bethlen István zászlóbontása című tudósítása a hangulatot is érzékelteti. „Fél tíz órakor díszes közönség töltötte meg Borsod vármegye tanácstermét, várakozva a főispáni beiktatásra. Zsóry György alispán kíséretében bevonultak a kormány tagjai, élükön a miniszterelnökkel, igazságügyminiszterrel és több államtitkárral, akiket zúgó éljenzés fogadott.” Az alispán bejelenti, hogy a kormányzó Borbély-Maczky Emilt Borsod és Gömör-Kishont vármegyék főispánjává nevezte ki. „A piros díszmagyarban belépő Borbély-Maczky Emil főispánt hatalmas éljenzés fogadta. Szentpály polgármester üdvözlő szavai után a főispán letette a hivatali esküt, elmondta programbeszédét.” Kifejti, hogy nem a szónoklatok, hanem a tettek embere, s vállalja Bethlen célkitűzéseit. „Híve a független nemzeti királyságnak, de a kenyérkérdés megoldását előbbrevalónak tartja. A békét kényszer alatt aláírtuk, de azért ragaszkodunk hazánk ezeréves határaihoz. A munka, a kötelesség, a tettrekészség fogják működésében irányítani.”
A miniszterelnököt nagy ovációval fogadják, aki elmondja: „Nem azért jöttünk, hogy önöknek új kormányzati vagy új pártprogramot adjunk. Hiszen ennek a pártnak megvan a maga régi programja, és a pártok a választások előestéjén új pártprogramot csak azért szoktak adni, hogy a népszerűséget maguk felé fordítsák. […] El kell távolítani azokat az akadályokat, amelyek a pártok sikeres működése elé tornyosulnak. […] Nem elég tehát az, hogy mi jó szándékkal legyünk eltelve, mert hiszen a pokolhoz vezető út is jó szándékkal van kikövezve, hanem arra van szükség, hogy együttes akarattal elhárítsuk az útról azokat az akadályokat, amelyeket a nemzet elé a forradalmak, továbbá a végzetes háború következtében ránk diktált béke vetettek. Arra van szükség, hogy elhárítsuk az Egységes Párt működésének és sikeres eredményeinek útjából az akadályokat. És ha azt keresem, melyek ezek az akadályok, úgy azt kell felelnem, hogy elsősorban az egységnek a hiánya a magyar nemzetben.” Bethlen István világpolitikai kontextusba helyezi az új kormányzó párt létrehozatalát. „A történelem örök parancsa szabja a nemzet elé ezt az egységet. Az a nemzet fog hamarabb boldogulni Európában, amely egész munkaerejét, minden energiáját az újjáépítésre fordíthatja és a maga soraiból kiküszöböli azokat a súrlódási felületeket, azokat az ellentéteket, amelyek leküzdésére kellett eddig energiájának nagy részét fordítania. Az a nemzet fog Európában boldogulni, amely az alkalmakat jobban és gyorsabban tudja kihasználni, amely gyorsabban tudja elhatározni magát, amely többi szomszédaival szemben tempót tud nyerni, mert nem mindig csak az erőviszonyoktól, hanem a haladásnak a gyorsaságától is függ az, hogy milyen erőt képviselünk és tudunk szomszédainkkal szemben kifejteni.” Szerinte helyre kell állítani a magyar pártok között az egységet, mert névleg nincs háború, de nehezebb küzdelmet kell vívni a nemzeti létért, mint a háború sok percében. Úgy fogalmaz: az antant katonai téren, majd a kiéheztetéssel nem tudott ellenünk boldogulni, ám a propagandával célt ért. „Végre eljutott oda, hogy propagandával saját sorainkat, társadalmi osztályainkat akarta egymás ellem uszítani. Sajnos ez az offenzívája sikerült. Ennek az offenzívának és a mi letörésünknek volt a következménye a forradalom és volt következménye az a siralmas állapot, amelybe ez a csonka ország jutott.” A kormányfő az osztályellentétek elsimítása mellett érvel. „Elérkezett az ideje annak, hogy kiküszöböljük az osztályellentéteket, amelyek mindig alkalmat adtak és alkalmat fognak adni ellenségeinknek, hogy belemarkolva közügyeinkbe, saját magunkkal töressék le a magyar érdekeket, […] adjanak fegyvert a kezünkbe, hogy a magyar magyar ellen támadjon. […] Sohasem volt igaz, hogy a proletárnak nincs hazája, de ma még kevésbé igaz, mert ha szenvedünk mindannyian, kétszeresen szenved az, aki szegény ember. Nekik is érdekük tehát, hogy újból legyen egy erős állam, amely védelmet nyújt a külső beavatkozás ellen, amely munkaalkalmat ad, amely ellátja mindazokat, akik a munkában elfáradtak.” Mindenkit várnak soraikba az országból. „Nekünk hivatásunk az, hogy félretéve minden osztálykülönbséget, meghívjuk ebbe a pártba azokat, akik szegények és gazdagok, meghívjuk a mezőgazdát, az iparost, a kereskedőt, a falu lakóját egyformán.” Kitér polgári demokráciafelfogásának fő elemeire is. „Mi demokráciát akarunk, de nem a nyers tömegek uralmát, mert azok az országok, ahol a tömegek uralma vált úrrá az egész nemzet felett, a pusztulásnak vannak szánva. A történelem arra tanít minket, hogy ahol a szájas Kleonok, a szájas suszterek váltak úrrá a nemzetek felett és a nemzet legjobbjait, a Periklészeket száműzetésre ítélték, azokban az országokban a hanyatlás korszaka, vagy a cézárok despotizmusa, vagy a barbárok betörése következett.” Rámutat a hazai párhuzamokra. „Nálunk is a Károlyi Mihályék uralmát Tisza István gróf meggyilkoltatása és azután a barbárok betörése követte, azoknak a barbároknak a betörése, akik az országot darabokra osztották és minket szegénységbe süllyesztettek. Mi tehát demokráciát akarunk, de a magyar intelligencia vezetése mellett, tekintet nélkül arra, hogy a múltban milyen pártpreferenciák voltak köztünk.” A baloldali forradalmi modellel szembeállítva fogalmazza meg a kritériumokat: „becsületes, egészséges nemzeti demokráciát akarunk. Nem olyan demokráciát, amely azt kiáltja, hogy le a magántulajdonnal, amely azt kiáltja, le a vallással és le a nemzeti tradíciókkal, amely mindent fel akar dönteni, amely mindent szocializálni akarna, csak azért, hogy az a becsületes magyar munka, amellyel megteremtődött, közprédává legyen – hanem olyan nemzeti demokráciát akarunk, amely egyenlőséget teremt, de egyenlőséget a köznek önzetlen szolgálatában, a megalázkodásban és a kölcsönös megbecsülésben.”
Az egész ország készül Jászai Mari jubileumára. A 8 Órai Ujság így harangozza be a részletes programokat március 7-én: „Jászai Marinak, a Nemzeti Színház nagy tragikájának megünneplésére a kormány, az összes kultúrintézmények és az egész társadalom részéről nagyban folynak a készülődések. Március 12-én lesz Jászai Mari színészi működésének 50 éves jubileuma és erre a napra tervezik a nagyszabású ünnepségeket. Valójában a Jászai-jubileum előfutára az országos Petőfi-centenáriumnak.” A központi ünnepségen megjelennek az ország vezetői is. „Március 12-én a Petőfi Társaság, amelynek Jászai Mari tiszteletbeli tagja, délelőtt fél 11 órakor nagygyűlést tart, amelyen megjelenik Horthy Miklós kormányzó, József főherceg és családja, valamint a magyar kormány is.” Hevesi Sándor a Pesti Napló március 12-i számában laudálja a művésznőt. „Amikor az idő elviszi a szépség díszeit, az ifjúság színeit: mi marad a tehetségből? Csak azok a nők állanak meg soká a színpadon, akiknek a szépségük és fiatalságuk benne van a tehetségükben. Ezeket kibontja az idő és nem hervasztja. Úgy nőnek és fejlődnek, mint a legjobb férfiművészek. Hány van ilyen színésznő? Jászai Mari tüneményszerűségének ez az egyik oldala. Nem úgy lépett fel, ahogy a nők lépnek a színpadra, hanem ahogy egyéniségek lépnek be a művészetbe.”
Abszurd követelésekkel áll elő az antant. Már azelőtt hatalmas juttatásokat követelnek előlegképpen, mielőtt még meghatározták volna a jóvátétel összegét. Miként a 8 Órai Ujság közli március 11-én: „A jóvátételi bizottság úgy döntött, hogy Magyarország a trianoni szerződésben megállapított szállításokra nyújtandó haladéktalan előlegképpen köteles 3 hónapon belül 7500 lovat, 13.000 szarvasmarhát, 5000 juhot és 7000 sertést kiszolgáltatni.” A lap úgy ír: „Mély megdöbbenést keltett az antantnak ez a követelése a társadalom széles rétegeiben éppúgy, mint kormánykörökben és az a felfogás jutott érvényre, hogy az ily formában előterjesztett követelés részünkről teljesíthetetlen. A kormány a követelésre rövidesen válaszjegyzéket fog átadni az antant budapesti képviselőinek, amelyben ki fogják fejteni, hogy a követelés részünkről teljesíthetetlen.” A kabinet tiltakozik, hogy ugyanazt a pressziót alkalmazzák velünk szemben, mint Németországgal. „A leghatározottabban szembehelyezkedik a magyar kormány minden ilyen kísérlettel. A kormány tudatában van annak, hogy a trianoni békeszerződés aláírásával kötelezettségeket vállalt magára, de ezekről csak akkor tárgyalhat, hogyha a jóvátétel végső és teljes összegét akár készpénzben, akár természetben oly módon határozzák meg egyszer s mindenkorra, hogy azok Magyarország teherbíróképességét ne haladják túl.”
