Újólag hallat magáról saját hazája elleni akcióival Károlyi Mihály volt forradalmi miniszterelnök és köztársasági elnök. Mint a Pesti Hírlap március 24-én közli, „A világ demokrata és pacifista közvéleményéhez” címmel kiáltványt bocsátanak ki francia és angol nyelven is a Bécsi Magyar Újságban. A szerzők: Károlyi Mihály, Hock János, Jászi Oszkár, Linder Béla és Szende Pál. A Pesti Hírlap hozzáfűzi, hogy „Károlyi Magyarország köztársaságának volt elnökeként szerepel, Hock János nemzeti tanácsi volt elnökként jegyez, a többiek pedig mint volt miniszterek írták alá a gyalázkodó denunciamentót.” A lap jellemző szemelvényeket közöl az általa förmedvénynek, szennyes propagandának minősített dokumentumból. „Immár közel három esztendeje tart az a nehéz kálváriajárás, melybe a magyar népet a fehér ellenforradalom kényszerítette. A kommunizmus kiirtásának hamis ürügye alatt újra hatalomra jutott ancien regime ― a nagybirtok, a militarizmus és a klerikalizmus szövetsége ― csakhamar egész nyíltan nem a kommunizmus túlkapásai és visszaélései ellen fordult, hanem azt az új demokratikus és pacifista rendszert semmisítette meg, melyet az 1918. októberi forradalom épített fel.” Károlyiék a kommunista diktatúrát előkészítő, annak a hatalmat átadó politikai berendezkedést tartják követendő demokráciának. „Ez a rendszer már megkezdette volt a külterjes latifundiumok felosztásának nagy művét és arra törekedett, hogy az általános, egyenlő és titkos választójog alapján az egész vonalon demokratizálja a feudális magyar államrendet és azt a dolgozó nép kezébe adja.” A vörös kommün széles körű állami terrorja ellenére a regnáló kormányzatot vádolják terrorral. „Ennek a három évnek a története valóságos szégyenoszlop marad a magyar nép történelmében. Terrorcsapatokat létesítettek ártatlan emberek üldözésére, olykor kifosztására.” Közelebbről meg nem határozott tömegvérengzéseket is a Bethlen-kormány számlájára írnak a véres vörös kommün előidézői. „Tömeggyilkosságokat, pogromokat rendeztek, az emberek százait végezték ki bírói ítélet nélkül.” Súlyosan megrágalmazzák a magyar népet is azzal, hogy nincs akarata, eszközként bármire felhasználható. „A földjétől és jogaitól megfosztott, a feudalizmus igáját láncra verten húzó magyar nép vagy újra az anarchista bolsevizmusba fog visszaesni, vagy pedig mindenre kapható eszköze lesz mindenféle puccsista és irredentista kalandoknak.” Szerintük a megfelelő, általuk elképzelt haladó orientációt „tenné most a Horthy-féle véres rendszer választójogi merénylete lehetetlenné. Ha ez az ördögi terv sikerül, akkor Magyarország megtépett hajója csak a szociális forradalom Scyllája és az európai háború Charybdise között vitorlázhatnék.”
Hock János. Fotó: Wikipédia
A szociáldemokraták több év után ismét az aktivitás útjára lépnek. Közzéteszik március 22-én kiáltványukat, amely „A Magyarországi Szociáldemokrata Párt az ország dolgozó népéhez!” címet viseli. A „Munkástestvérek! Elvtársak!” megszólítással kezdődő szöveget és a hozzá csatolt belpolitikai és gazdasági követeléseiket a Népszava teljes egészében lehozza, de a többi lap is részletesen ismerteti. „Két esztendő múltán ismét harcba szólítjuk Magyarország dolgozó népét. Új nemzetgyűlés megválasztása előtt állunk és harcunkat alkotmányos eszközökkel akarjuk megvívni.” Utalnak arra, hogy két évvel ezelőtt visszaléptek a választásokon való részvételtől. Kissé homályosan fejtik ki, hogy pártjuk állta „a gyűlölet, a rágalmak, a szennyes szenvedélyek hatalmas hullámveréseit, csupán a szocializmus és a dolgozó nép igazságaira támaszkodva állott szemben egy egész ellenséges világgal: szellemi fegyvereivel a terror és erőszak mindenféle fajtájának valóságos fegyvereivel ― ezt az egyenlőtlen harcot lehetetlen volt végigküzdenünk.” A szocdemek szerint viszont a létrejött „nemzetgyűlés ― az ország dolgozó népének képviselete és ellenőrzése nélkül ― az országra és népére haszonnal nem járó törvényhozási munkában fecsérelte el erejét, illetve adta tanújelét erőtlenségének és tehetetlenségének, s noha az általános választójog volt a szülőanyja: se bent az országban, se sehol másutt nem tekinthették az ország valódi képviseletének.” Úgy fogalmaznak továbbá, hogy „a terror dolgozott a születésénél, s ez a végzetes születési hiba két esztendőt vett el az ország életéből”. Kifejtik, hogy a nemzetgyűlés szétmállott, a halálát a dolgozó nép közönye kíséri, ám alkotásai itt maradtak, égő szégyenfoltokként, „amelyekért már most, a megindult harc során kell az ország dolgozóinak a politikai leszámolást véghezvinniük”. Ostorozzák a választójogi rendeletet, az egyesülési és gyülekezési jogot, majd kijelentik: „Nem várhatunk összetett kezekkel, amikor a reakció bátorsága a legvadabb aktivitással áll velünk szemben. Aktivitásunk: aktivitás a kormány ellen, kormányzati rendszere ellen, aktivitás az osztályuralom, a politikai jogtalanság és a gazdasági kizsákmányolás ellen ― a népért és a demokrácia uralmáért.”
A trianoni békediktátumról is elítélő a véleményük. Leszögezik, hogy „valamennyi békeszerződés között a trianoni béke is a szocialista nemzetköziség, a világ proletariátusának ügyévé emelkedett. Csak ez az egyre fejlődő gigantikus erő tudja megteremteni a népek valódi békéjét és csak ez az erő az, amely a diktált békék gyökeres revízióját Európa hatalmasaitól kierőszakolhatja. A Magyarországi Szociáldemokrata Párt a trianoni békeszerződés igazságos revízióját követeli. Követeli a népek önrendelkezési jogának tiszteletben tartását és az egyre súlyosabb vitás kérdésekben népszavazásnak a döntését.” Végezetül arról írnak, hogy a párt az ország demokratikus átszervezéséért, a magyar reakció és osztályuralom megdöntéséért küzd, s „ezzel a harcával meg akarja szüntetni azokat az igazságtalanságokat is, amelyek a magyar népre a trianoni békeszerződéssel nehezednek”. Mindamellett kiirthatatlan meggyőződésük, hogy „csak a magyar demokrácia és csak a munkásosztály tud igazságot szerezni a magyar népnek a demokrácia és a proletariátus nemzetközi fórumain, mert erre a mai magyar rezsim sohasem lesz képes”.
A Pesti Hírlap A szocialisták című vezércikkében úgy értékel március 23-án: „A polgárságnak ez a szociáldemokrácia, mely vele együtt akar dolgozni, csak természetes ellenfele lehet, de nem ellensége, s a kormány, bár a mostani kiáltványban is kemény szókat kapott, diadalának tekintheti az együttműködést és a jövőbeni szép, nemzetépítő munkának azt, hogy ha a polgárságot, s a gazdasági érdekéért küzdő szociáldemokráciát összekapcsolja ― az »és« kötőszóval.” Ugyanaznap a 8 Órai Ujság azt hangsúlyozza: „Bizonyos ugyan, hogy a bolsevizmus kalandorai a munkásság közreműködése nélkül nem érhették volna el a hatalmat, mindazonáltal a proletárdiktatúra összes borzalmaiért nem tesszük felelőssé a szocialistákat, mert jól tudjuk, hogy a proletárdiktatúra az első pillanattól fogva diktatúra volt a proletariátus fölött is. De ha ezt a munkásság is tudja, akkor minden hátsó gondolat nélkül búcsút kell mondania az elméleti szélsőségeknek, teljes őszinteséggel, aktív hazaszeretettel beleilleszkedvén a nemzeti állam keretébe.”
A délvidéki magyarság gyűléseit egyre többször megzavarják vagy betiltják ― ad hírt róla március 25-én a Pesti Napló. Leközlik erről a Bács Megyei Napló interjúját Nikola Pasics jugoszláv miniszterelnökkel, aki elhárítja magáról a felelősséget és bírálja a magyar népgyűlések akadályozóit. „Mi bízunk a magyarság lojalitásában és az a célunk, hogy biztosítsuk számára mindazt a szabadságot, ami az állam polgárainak kijár. Nagyon örvendek, hogy a magyarság politikai pártot csinál és ezzel is azt akarja dokumentálni, hogy el akar helyezkedni az állam keretei között és magas kultúrájával részt akar venni az általános újjáépítés munkájában. Ha a népgyűlések körül történtek zavarok, úgy ezért nem a kormányt terheli a felelősség, mert hiszen a legtöbb esetben vagy teljesen felelőtlen elemek zavarták meg a népgyűléseket, vagy pedig alsóbb fokú hatóságok határozott parancs ellenére tiltották be a magyar nép jogos szervezkedését.”
