Gyilkos bombamerénylet rázza meg a közvéleményt április 4-én. Az Erzsébetvárosi Kör Dohány utcai épületében robbantanak pokolgépet, szándékosan egy népes rendezvény idején. A Budapesti Hírlap 5-én így ír erről: „Nemcsak a főváros, hanem az egész ország közvéleményét mélyen megrendítette az a merénylet, amely tegnap este történt az Erzsébetvárosi Demokrata Kör társasvacsoráján, s amelynek békés polgárok estek áldozatául. A közvélemény súlyos megtorlást követel. Eddig a nyomozás még nem biztat semmi sikerrel, mert a merénylet tervezői és végrehajtói ― s ezt el kell ismerni ― ördögi tervüket nagy pontossággal hajtották végre. Sajnos a merényletnek több az áldozata, mint azt az első percekben hitték. A múlt éjszaka és a mai nap folyamán a súlyosan sebesültek közül ketten meghaltak, úgyhogy ezzel ötre emelkedett a merénylet halottainak száma."
A lap vezető cikkében minden valószínűség szerint Rákosi Jenő főszerkesztő is felháborodásának ad hangot és a motivációkat keresi. „Miben is áll az a tegnapi merénylet? Egy politikai színezetű társaság vacsorára készül, s megtölt egy nagy termet. Nem volt közöttük valamely kiválóbb nagyság, akinek halála esetleg változást ígér az ország sorsában. Nem volt se hatalmával visszaélő zsarnok, s népsanyargató tirannus, se senki, aki ha van, ha nincs, a dolgok menetét megakasztaná vagy más irányba terelné. [...] És most jön valaki, vagy jönnek valakik, küldve nyilván valakiktől, belopják magukat a házba és ott elhelyeznek egy kiló, óraszerkezettel fölszerelt dinamitot vagy ekrazitot, s azután ahogy jöttek, ki is osonnak a tömeges halál tanyájává avatott házból.” Az író utal rá, hogy még több is lehetett volna a halálos áldozatok száma, mivel „ha nincs egy jótékony, emberséges kályha vagy fűtőkészülék, amely a robbanás első erejének lett áldozata, s ezzel letompította impetuozitását (hevességét – a szerző), akkor nem „csak” öt halottja és harminc sebesültje lett volna e sátáni tréfának, hanem emberhekatombákat temetnek el a klub dísztermének romjai. Ártatlan emberek, becsületes polgárok, munkás családapák tömegét.” A rendőrség nagy erőkkel indítja el a nyomozást, s kiderül: két olyan ismeretlen férfi ment be a terembe, akik kabátjukat felszólításra sem vették le, de más szálakat is vizsgálnak. „A főkapitányság a nyomozás során elsősorban azok iránt érdeklődik, akiket erőszakos fellépéseik következtében már ismer. Késő délután és este egész sereg előállítás történt a főkapitányságon. [...] Az ily módon előállítottak száma 16. Ezt a 16 embert esti kihallgatásuk után nem bocsátották el a főkapitányságról, és szembesíteni fogják azokkal, akik a tegnapi nap folyamán a körben a személyekről vallomást tettek."
Az Est április 6-án arról ír: „Négyszáz detektív nyomozza a pokolgépmerénylet tetteseit”. Közlik, hogy a főkapitányságon „egyedül a bombamerénylet részleteinek kidolgozásával foglalkoznak. Minden detektívcsoport, a sérülési osztály valamennyi referense tisztán csak ebben az ügyben dolgozik, úgyhogy ebben a pillanatban körülbelül 400 detektív, 30 rendőrtisztviselő van mozgósítva. A bombamerénylet ügyében eddig körülbelül 160 tanút hallgattak ki. A kihallgatott tanúk legnagyobb része csak személyleírásokkal szolgált egyes keresett, gyanúba fogott vagy a bombamerénylet idején a Dohány utcában látott emberekről.” Arról is hírt adnak, hogy kilenc súlyos sérültet még a Vas utcai Pajor szanatóriumban ápolnak.
A Pesti Hírlap április 5-én arról tudósít, hogy a „merénylet tetteseinek kinyomozására a kormány szigorú utasításokat adott ki a rendőrségnek. Gróf Bethlen István miniszterelnök, akinek Nádosy Imre országos rendőrfőkapitány kedden délben jelentést tett a nyomozás eddigi megállapításairól, a nap folyamán kihallgatáson jelent meg a kormányzónál. A miniszterelnök a kormányzótól jövet gróf Klebelsberg Kuno belügyminiszterrel tanácskozott.” Bethlen István úgy nyilatkozik, hogy ehhez az esethez „hasonló a magyar közéletben eddig soha elő nem fordult és amilyennek előfordulnia nem is szabad. Megtettük a legszigorúbb intézkedéseket, hogy a bűnösöket feltétlenül kinyomozzák. Ez a megrendítő esemény egyszersmind intő példa kell hogy legyen minden szélsőséges agitációval szemben, amely az osztályok és felekezetek közt ellentéteket támaszt és élesít ki a végletekig. A kormány, amint eddig megtette, a jövőben is meg fogja tenni kötelességét az ilyen izgatásokkal szemben.”
Klebelsberg Kuno belügyminiszter, aki a helyszínen is tájékozódott, elmondja, hogy a legmélyebb emberi fájdalommal állt tegnap a véres pusztítás színhelyén, s hangsúlyozza: „nagyon jól tudtam, hogy miért adtam ki a rendeletet, amely a politikai gyűléseket két hétre betiltja. A levegő tele felelőtlen izgatók által fölsütött ellentétek gyilkos bacillusaival, s ezért a jövőben az elvakultság és féktelenség megnyilvánulásaival szemben még szigorúbb rendszabályokhoz fogok nyúlni.” Visszautasítja azt a vádat, hogy a merénylet nyomán kiömlő vér a kormány kezén száradna és utal a felelőtlen politikai kommunikáció veszélyességére. „Mióta belügyminiszter vagyok, óva intettem mindenkit úgy a jobb-, mint a baloldalon, gondolják meg jól, mit beszélnek, mit írnak, mert a szó könnyen elhangzik, s akadnak egzaltált emberek, akik a szavakat cselekedetekre akarják váltani.” Klebelsberg Kuno rámutat, hogy az ilyen „eseményekkel szemben csak egyetlen védekezés van: a megtörtént véres gaztett súlyos megtorlása. A bűntettesek elfogását, a gyilkos merénylet legpéldásabb megtorlását a magam személyével garantálom. Semmi elsimítást, semmi eltussolást nem fogok megtűrni.”
Az Ébredő Magyarok Egyesülete működésével kapcsolatban vizsgálatot rendel el a belügyminiszter – közli a Magyar Távirati Iroda nyomán a Pesti Napló április 8-án. A székesfőváros polgármesteréhez intézett rendeletben az olvasható: „A legutóbb elkövetett erőszakos merénylet nyomán támadt nyugtalanság következtében több helyről, bár burkoltan, olyan feltevés hangzott el, amely a fővárosban és a vidéken az utóbbi időben elkövetett rendzavarások és az Ébredő Magyarok Egyesülete között összefüggést vél találni.” Mindezek miatt a tárcavezető „szükségesnek látta az egyesület működésének megvizsgálását és annak megállapítását, vajon az egyesület céljainak szolgálatában megmaradt-e alapszabályainak keretei között.” A vizsgálat végrehajtásával Czövek Sándor államrendőrségi főkapitányt bízza meg.
A vizsgálat alá vont szervezet másnap teljesen szokatlan támadást intéz a kormány ellen: durva hangú plakátokon tiltakozik és megfenyegeti a belügyminisztert. A Pesti Hírlap április 9-én azt írja: „A plakátok előtt nagy tömegek olvasták az írást, a főváros közönsége egy-egy plakát előtt nagy csoportosulással lepte el a gyalogjárókat.” A szövegben többek között az szerepel, hogy „a keresztény magyarság szégyene” a rendelet, amellyel gróf Klebelsberg, Magyarország belügyminisztere az ÉME ellen vizsgálatot indított. Klebelsberget hermafrodita politikusnak titulálják, s árulással vádolják. A belügyminiszter intézkedik a falragaszoknak a házfalakról történő eltávolításáról.
A 8 Órai Ujság április 9-én az ÉME akcióját úgy értékeli: „Hadat üzen mai kiáltványában a belügyminiszternek az Ébredő Magyarok Egyesülete, abból az alkalomból, hogy épületében törvényes házkutatást tartottak. [...] a kormányzat tekintélye a legszigorúbb megtorlást követeli, hacsak nem akar lemondani a maga legelemibb életföltételéről. Ha büntetlenül folyhatik az ilyen gerillaharc a törvényes rend ellen, ne beszéljünk jogrendről, destrukció ellen való harcról, konszolidációról. Ki kellene irtanunk az utolsó forradalmi indulatok mentalitását is, ha komolyan akarjuk az állami élet biztonságát és önfenntartó erejét.”
Zita királyné Fotó: Wikipédia
Eltemették a portugáliai Madeira szigetén, Funchalban Habsburg IV. Károly királyt – tudatja április 7-én a Budapesti Hírlap. Arról is beszámolnak, hogy Zita királyné levélben köszönte meg „a magyar nemzet részvétének sok megnyilatkozását”. Az Apponyi Albert grófnak küldött levélben az szerepel: „Az immár megdicsőült király utolsó leheletéig is szeretettel beszélt hűséges, szerető népéről. Megkérem Önt, hogy úgy a magam, mint az ifjú király nevében hálás köszönetünket nyilvánítsa mindazoknak, akik az Ő édesapjához mindvégig hűséges ragaszkodással viseltettek, kikkel bánatunkban egyek vagyunk és akiknek szeretetére és törhetetlen hűségére a távolban is mindenkor hálával gondolunk.”
