Nem mi vagyunk a rendbontók Közép-Európában

Politikánk annak bebizonyítására irányul, hogy Közép-Európában nem mi vagyunk a rendbontó elemek ― nyilatkozza Bethlen István a francia félhivatalos kormánylapnak, a Le Temps-nak. A miniszterelnök a genovai konferenciáról az MTI-nek elmondja: a személyes találkozások alkalmat adnak arra, hogy a rólunk elterjedt sok balvéleményt eloszlassuk. Meghal Beöthy Zsolt, a kor meghatározó irodalomtörténésze. Új belügyminiszteri rendeletben szigorúan szabályozzák a rendőrség fegyverhasználati jogát.

Egy nap múlva a Magyar Távirati Irodának is nyilatkozik a kormányfő a genovai eseményekről. „Magyarországgal szemben a nagyhatalmak részéről rosszindulatot nem tapasztaltam, de érdeklődést is csak keveset. […] Nagy és nehéz munkát kell tehát mindnyájunknak végeznünk, hogy a magyar ügy jelentőségét a közép-európai pénzügyi és gazdasági politika szempontjából a külfölddel megismertessük és a figyelmet ránk irányíthassuk.” A személyes találkozások miatt szerinte érdeke az országnak, hogy további hasonló konferenciák jöjjenek létre. „Nekünk magyaroknak mindenesetre alkalmat ad arra, hogy a rólunk elterjedt sok balvéleményt eloszlassuk és Magyarország fontosságát Közép-Európa szempontjából megértessük és kidomborítsuk.” 

Április 18-án meghal Beöthy Zsolt, a kor meghatározó irodalomtörténésze. A Kisfaludy Társaság már egy ideje betegeskedő akadémikus elnökét minden sajtóorgánum nagy terjedelemben búcsúztatja, gazdag életpályáját méltatva. Molnár Ferenc az április 20-i 8 Órai Ujságban így ír róla: „Beöthy Zsolt nem legfőbb bírája volt irodalmunknak, hanem legfőbb papja. Az ő nagy bölcsessége azzal kezdődött, hogy megérezte: vannak irodalmak, amelyeknek már bírákra van szükségük, és vannak irodalmak, amelyeknek még papok kellenek. Ezt a pozíciót, amit eszével és szívével választott, egy hosszú életen át a legnagyobb tudással, tapintattal, okossággal, gyöngédséggel és méltósággal tartotta meg.” Gróf Tisza István biográfusa, Horánszky Lajos megemlékezése: „A vezér Tisza István után immár Beöthy Zsolt távozik el az örökkévalóságba a Nagyok, a Halhatatlanok közé. Az erős tölgy kidőlt, talán utolsó a régi Magyarország hatalmas szálfaerdejéből, az ősi vágásból, melyet a szent anyaföld remegve alkotott. A vezér után elmegy a második vezér, a hűségben törhetetlen bajtárs.” Az április 21-i temetésen a gyászbeszédet Berzeviczy Albert, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke tartja, aki úgy fogalmaz: „Összetört, megrabolt, földre sújtott hazánkban egymás után kell látnunk, amint legjobbjaink is sírba szállanak. Nem egyéni sorsát siratjuk annak, aki e koporsóban fekszik és aki vezérünk, mesterünk és büszkeségünk volt. Magyar embernek sokkal nehezebb most élni, mint meghalni, és Beöthy Zsolt egy hosszú életre való munkát végzett el dicsőségben.” 

                                           Beöthy Zsolt   (Forrás: Wikipédia)                                                                                                                                           

Beöthy Zsolt lámpája című írásával Krúdy Gyula is tiszteleg az irodalomtudós előtt az április 23-i Magyarországban. „A régen égbeszállott magyar költők (a »szentek és a hősök«) kitárták karjukat a héten a magasságos halmokon, ahol másvilági életüket töltik. Olyan valaki jött hozzájuk az elmúlás magyar szárnyain, akinek fogadására megmozdulnak a régen szomorúan karbatett kezek, életet nyernek a halott szemek; szakállas férfiú jött, akinek egy félszázadon át nem volt egyéb tennivalója a magyar glóbuszon, mint költők és írók dicséretét hirdetni. […] Magányos óráin, íróasztala mellett mindig egy kedves, de boldogtalan ember ült a jobbján: a sokat szenvedett régi magyar költő. […] Emberi szem nem láthatta az ő sétálótársait a szürke pesti utcán, de ő nyilván beszélgetett még Kisfaludyval is a Múzeum-kertben és Petőfivel a Duna-parton. […] A kezevonásában finom, szabályos, gömbölyű betűket írt józan angol tollal, pedáns volt mint egy professzor, de a gondolataiban, a mindennapi foglalkozásában a fantázia aranykulcsaira volt szüksége, hogy felnyitogasson régi lezárt életeket. Modern villamos lámpa égett az íróasztala felett, de működésében olykor középkori mécsessel kellett bevilágítani az ó tornyokba, ahol a régi költők láthatatlanul, csuklyába burkolózva alusznak, máskor olajlámpást vett elő, hogy pontosan követhesse a lúdtollal írott, múlt századbeli sorok jelentőségteljes értelmét. […] sóhajtásokat hallott a rég letűnt magyar időkből, amelyeknek jelentőségét ma már senki sem tudja, megidézett álmaiba arcokat, amelyek a boldogtalan szegénységben vagy részvétlen elhagyatottságban szinte emberi alakjukat is elveszítették … Költő volt, mert megértette a költőket.” 

Új rendelet szabályozza a rendőrség fegyverhasználati jogát ― közli április 19-én a Friss Ujság. A belügyminiszter rendeletét ismertetik, amely „kimerítően szabályozza az államrendőrség szervezetét és megállapítja a rendőrség szolgálati szabályzatát.” Mint kifejtik: „Fontos része a rendeletnek, amely a fegyverhasználat jogáról intézkedik. Erre vonatkozóan általánosságban mondja ki a rendelet, hogy végső szükség esetében a fegyver használatának is helye van, védelmül közvetlen támadás, vagy ilyennek közvetlen veszélye esetében, valamint tettleges ellenszegülés legyőzése céljából.” Tömegekkel szemben akkor lehet jogszerű a fegyverhasználat, „ha a tömeg akár nyilvános helyen, akár magánhelyiségben, személyek vagy dolgok ellen bármiféle erőszakosságot követ el, ha a közlekedést, a közrendet vagy a köznyugalmat jelentékenyen háborítja és a hatóság szervének felszólítására nem oszlik szét.” Hangsúlyozzák: „Lőfegyver csak akkor használható, ha fegyveres ellenállást kell legyőzni.” A rendőrök önálló fegyverhasználatát is szabályozzák. „Egy-egy rendőri közeg csak akkor használhat fegyvert, ha tettleg megtámadják, ha életét, testi épségét vagy személyes szabadságát veszélyeztetik, ha szolgálat közben olyan ellenállásra talál, amely kötelességének teljesítésében megakadályozná. Végül ha csak fegyver használatával védhet meg olyan személyt, akinek életét vagy testi épségét közvetlen támadás éri.”