Európa egyesítésének szükségességéről ad le cikket a San Francisco Examiner nyomán június 1-én a Budapesti Hírlap. „Az Európai Egyesült Államok eszméje” című írás leszögezi: „Az Európai Egyesült Államoknak létre kell jönni, másként Európa megszűnik lenni. A kormányzat egységessége ― bizonyos fokig legalább ― nem luxus, nem is valami ideál, hanem életszerűség. A másik alternatíva az anarchia, csődbejutás és bolsevizmus. Az európai kontinensen körülbelül huszonhárom nemzet él. Mindegyiknek megvan a maga politikai szuverenitása, valutája és külön vámtarifája. Ezek az államok még annak a középkori felfogásnak az alapján állanak, hogy mindegyik állam önmagában is életképes (»self sufficient«), nem látják be, hogy a huszadik században vagyunk, a nemzetközi kereskedelem, a vasutak, a távíró és a hitel korszakában.” Az amerikai lap a háború utáni békediktátumok szerepét negatívnak látja. „Hogy az egység nélküli Európa mit jelent, bizonyítja a vasutak példája. Midőn a versailles-i »békecsinálók« a régi Osztrák Birodalomból (így!) új nemzeteket faragtak, nem gondoskodtak a vasutak tulajdonjogáról, mely a régi kormányoké volt. Az eredmény az lett, hogy a végén egy ország sem tudta, mily vagonokat és mozdonyokat tekinthet sajátjának.” A cikk szerzője szerint a jelenlegi helyzet a kereskedelmet gátolja, s a kis országok hadi kiadásait növeli. „Európa országainak egymás között való kereskedelme úgyszólván holtpontra jutott, minthogy a kereskedő sohasem tudja, hogy a pénznem, melyben leköti az árut, mit fog érni holnap, a folyvást ingadozó valutajegyzések káoszában. Európa egység nélkül való helyzete, úgyszintén az egyes kis országok lázas hazaszeretete ( »fevered patriotism«) a katonai felszerelések tetemes költségeinek fenntartására kényszeríti ezeket. Minthogy pedig egy kis nemzet sem akar szuverenitásáról lemondani, egyik sem hagyja abba a bankókibocsátás özönét és sebeket ütve tőkén és iparon, jutalomdíjakat tűznek ki a spekulánsok és bolsevikok fejére.” A Budapesti Hírlap annyit fűz hozzá: „Így ír egy amerikai lap Európáról, s benne rólunk, szegény magyarokról”.
A nemzetgyűlési választásoknak már az első napja hatalmas kormánypárti fölényt hoz. A május 30-i 8 Órai Ujság jelentése alapján 140 választókerületből 83-ban Egységes párti jelölt aratott győzelmet, a töredezett, széttagolt ellenzék 16 mandátumot szerez, 36 választókerületben pótválasztást kell tartani, 6 kerületből pedig még később érkeznek az adatok. A „Bethlen István gróf politikájának győzelme” című tudósításban közlik: „Felülkerekedik a józanság politikája”. Úgy írnak: „az eddigi eredmények Bethlen István gróf miniszterelnök politikájának fényes és döntő győzelmét jelentik. Az ország, amely immár négy esztendeje vergődik a forradalmak, a botrányok, a meddőségek, a drágaság posványában, békét, nyugalmat, fejlődést és az alkotó munka megindulását akarja és ennek az elszánt akaratnak a megnyilvánulása a most lefolyt szavazás.” Az ellenzék veresége azt bizonyítja, „hogy az ország megunta és semmi szín alatt nem akarja a politikai életben tovább megtűrni azt az Andrássy Gyulát, aki ebben az országban mindig a gyűlöletet, a visszavonást, a felforgatást képviselte, akinek Károlyi Mihállyal való közeli rokoni viszonya nagyrészben oka volt, hogy ez a mindenre elszánt, vakmerő kalandor elveszíthette Nagy-Magyarországot. Az eddigi eredmények tanúsága szerint Andrássyék egyetlen jelöltjét sem választották meg és a Károlyi Mihály körül csoportosult embereknek is igen határozott formában juttatta tudomására az öntudatra ébredt magyar nép, hogy jelenlétük többé nem kívánatos az ország sorsának intézésében.” Az ellenzéket viszont váratlanul éri az első nap számukra kedvezőtlen eredménye. „Az ellenzék körében a választásnak ismeretessé vált eredménye nagy konsternációt, azt mondhatnók: pánikot teremtett. A panaszkodás, az »atrocitások«-kal való telekürtölése a világnak ― különösen Andrássyék részéről ― most még fokozottabb mértékben fog felhangzani, mint a választások előtt. Ám ez a lárma nem sokat használ már nekik. A közvélemény nem hisz a vaklármának és legfeljebb néhai Polónyi Géza szavait idézi reájuk: ― ha már egyebet nem tehetnek, a kiabálást csak hagyjuk meg nekik….”
Június 3-án, a parlamenti választás második napját követően a 8 Órai Ujság már azzal a főcímmel jelenik meg: „Kétharmad többsége lesz a kormánynak az új parlamentben.” Az alcím: „Az ellenzék súlyos veresége”. Úgy értékelnek: „Az Egységes Párt mandátumainak száma immár messze meghaladja a százat, sőt, ha a kormányt támogató pártok mandátumainak számát is tekintetbe vesszük, a kormánynak a parlamenti kétharmad többsége bizonyítottnak látszik.” A csalódott ellenzék reakcióit is mérlegre teszik. „Természetes, hogy az ellenzéki pártok, amelyek a választási harcra paktumot kötöttek egymással, mélyen megcsalatkozva és tehetetlenül állanak a választási küzdelem által teremtett helyzettel szemben. Most már az a jelszó: menteni, ami még menthető. Ennek tulajdonítható az, hogy ― amint velünk közlik ― az ellenzék egyes tagjai újabb ad hoc egyesülés létrehozásán fáradoznak. Ellenzéki blokkot szeretnének létesíteni, hogy a parlamentben felvetődő egyes kérdésekkel szemben egyöntetűen léphessenek fel.” A lap szerint azonban a blokk megalakulását hátráltathatja, hogy az ellenzéki pártok közötti ellentétek ismét kiújulhatnak. Kétséges az is, hogy a legerősebb ellenzéki párttá váló szociáldemokraták ― akiknek a sikeres választási szereplését hangsúlyosan üdvözli korábbi számaiban is a 8 Órai Ujság ― hajlandóak lesznek-e együttműködni azokkal a pártokkal, „amelyektől nemcsak az elvi ellentétek óriási különbsége választja el őket, hanem akikkel és amelyekkel a múltban már nemegyszer igen keserves tapasztalatokra jutottak.”
A Pesti Hírlap is a szociáldemokratákat méltatja „Szervezett erők” című vezércikkében június 3-án, akik modern szervezési erényeket vonultattak föl. „Tudnak engedelmeskedni az egyszerű tagok és tudnak parancsolni a vezetők. Mindenki teljesíti önként, sőt lelkesedéssel a kötelességét, s betölti legjobb ereje szerint a részére kijelölt szerepet. […] Egyetlen pártunk sincs, amely fegyelmezettség, céltudatos fellépés tekintetében kiállaná velük az összehasonlítást. Agilitásuk bámulatos volt. Számon tartották minden választójukat, pontosan tudták, hogy ki az ő emberük, akire számíthatnak, s volt gondjuk reá, hogy az meg is jelenjék az urnánál. Az ellenpártok ellenőrzésében ők voltak a legéberebbek. Ennek a szigorú szervezettségnek meg is lett az eredménye.”
A szocialisták szereplésének megítélését azonban árnyalják egyes sajtóhírek. A Pesti Hírlap június elsején „Félhivatalos jelentés a szociáldemokrata terrorról” címmel arról ír: „A szociáldemokrata párt a sajószentpéteri és edelényi kerületekben minden terrorral arra törekszik, hogy a kormány jelöltjét megbuktassa. A vasgyári és bányamunkások tömegesen lepik el a falvakat és azzal rémisztgetik az amúgy is nagyon félős földmívesnépet, hogy ha nem szavaznak rájuk, illetve ha a szervezetek ellen mernek szavazni, úgy a jövőben tőlük mindent meg fognak vonni, tekintettel arra, hogy pár év múlva Magyarországon csak szakszervezeti munkások fognak dominálni. Az Egységes Párt az immár rendszerré vált terrorral szemben felhívja nemcsak tagjait, hanem pártállásra való tekintet nélkül az ország minden polgárát, hogy mutassa meg, mire képes a polgári öntudat, de egyszersmind mutassa meg azt is, hogy nem feledte még el, hogy mit köszönhet Magyarország a kommunistáknak.” A baloldali agitáció mindenesetre nem jár sikerrel, mivel Edelényben Lovászy János, Sajószentpéteren pedig Hermann Miksa kormánypárti jelöltekre adják a legtöbb szavazatot.
Gróf Bethlen István miniszterelnök Hódmezővásárhely I. kerületében szerez egyéni mandátumot, mivel 508 szavazattal többet kap, mint a párton kívüli ellenzéki Vekerdy Géza.
