A sajtó döntő része is üdvözli, megnyugvással konstatálja, hogy a három évvel azelőtti, a kommün utáni, illetve a román megszállás alatti gyilkosságok elkövetői a bíróság előtt felelnek tetteikért. A Pesti Napló július 4-én úgy ír vezércikkében: „Biztatóan integető jelek adtak egymásnak találkozót ezen a hétfői napon. Legelöl áll az orgoványi pör. Idestova három esztendő óta Európa pellengérén állunk azok miatt a sötét gödrök miatt, amelyeket Orgovány határában ástak, s ahova elvetemült gonosztevők ártatlan emberek hulláit dobálták be. Szünet nélkül szemünkbe vágták a vádat, hogy földünkön gonosztevők szabadon járnak, s az igazságszolgáltatás keze nem tud rájuk lesújtani. A vád, mint általában minden vád, amelyet könnyelműen engednek felröppenni, számtalan rágalmat szült, s a magyar nemzetről olyan hangon beszéltek, hogy ez méltán sajgatta meg a hazafiak lelkét. Az orgoványi pör véget vet ennek a háromesztendős gyalázatnak. A civilizált világ láthatja, hogy Magyarországon nem marad büntetlenül a bűn, a bíró önérzetesen nyitja ki a tárgyalóterem ajtaját a nyilvánosság számára, a magyar igazságszolgáltatásnak nincs titkolnivalója, a fülek mindent meghallgatnak és a szemek mindent láthatnak. Ez jó jel.”
A tárgyalás hatalmas közfigyelem mellett zajlik. Felháborodást kelt, hogy az elkövetők nem tagadják ugyan a gyilkosságok tényét, ám nem hajlandók emlékezni a részletekre, s a katonai bírónak kell felidézni a történéseket. A tettesek arról nem beszélnek, miként rángatták ki otthonukból, vitték el az erdő szélére, majd akasztották föl és földelték el az áldozatokat. A borzalmas eseményeket főként a meggyilkolt izsáki és orgoványi polgárok hozzátartozóinak, családtagjainak a tanúvallomásaiból lehet rekonstruálni. A tettesek elmondják a bíróságon, hogy a gyilkosságokra felettesük, Héjjas Iván tartalékos főhadnagy adott parancsot. Egyikük, Zbona János ugyanis úgy tájékoztatta, hogy nevezettek a megszálló román katonai parancsnokot pénzadománnyal akarták rávenni, hogy csapatai ne hagyják el a környéket.
Az Est július 7-én lehozza Héjjas Iván írásbeli vallomását, amit felolvastak a tárgyaláson. „Halványan emlékszem, hogy Zbona egy alkalommal jelentette, hogy tudomása van arról, miszerint három izsáki zsidó a románoknak másfél millió koronát ajánlott fel, hogy a megszállást három héttel meghosszabbítsák. Hazafias érzésem felháborodott ezen. Utasítottam Zbonát és Danicsot, hogy a három zsidót el kell fogni és ki kell végezni. Hangsúlyozom azonban, hogy rablásra, értékek elvételére semmiféle utasítást nem adtam nekik. Karhatalmam összes tisztjei bizonyítani tudják, hogy tiltó szavamat nem egyszer emeltem fel az ellen, hogy védtelen polgárokat vagyonuktól erőszakos módon fosszanak meg.” A levélből egyértelmű, hogy úgy adott parancsot emberek kivégzésére, hogy meg sem próbált meggyőződni arról, a vádaknak van-e igazságtartalmuk. Értelemszerűen így az áldozatoknak sem adtak semmi esélyt, hogy cáfolják az ellenük szóló vádakat.
Héjjas Iván Fotó: mek.oszk.hu
Héjjas Iván fennhéjázó, felháborító nyilatkozatai azonban nemcsak a bíróságon, hanem az országgyűlésben is témául szolgálnak. A Szózat című napilapban ugyanis a gyilkosságokat bevett eszközként emlegető tartalékos tisztről dicsőítő cikk jelenik meg július 8-án, azt vetítve előre, hogy ha kell, ismét parancsot adna emberek megölésére. A cikkíró szerint Héjjas kijelentette: „A parancsot, hogy ezeket az embereket ki kell végezni, én adtam. Nem ez volt az utolsó ilyen parancs, de minden ilyen parancsomnak mélységes, komoly indoka volt.” Ezenkívül kevély közleményben utasítja vissza, hogy szüksége volna bárminemű közkegyelemre. „A mai postával megkaptam a magyar királyi csendőrség ügyészétől, dr. Schmitz Rudolf ezredes hadbíró úrtól azt a határozatot, amely közli velem, hogy a Zbonának kiadott parancs miatt ellenem folyamatba tett eljárás »a terheltnek közkegyelemben történt részesítése folytán abbahagyatott.«” Miután a tárgyaláson ezt a levelet fölolvasták, a közvélemény úgymond helyes tájékoztatása miatt kijelenti: „ellenem semmiféle bűnvádi eljárás folyamatban nem volt, engem a bűnpörben csak mint tanút hallgattak ki és jegyzőkönyvi vallomásom tegnap óta köztudomású. Ami a nekem ajándékozott közkegyelmet illeti, arra én rá nem szorulok, azt a leghatározottabban visszautasítom. Minden cselekedetemért vállalom a legteljesebb felelősséget.” Héjjas hozzáteszi: ha valaki mégis úgy véli, hogy bűnös, állítsák bíróság elé, kegyelmet azonban nem kér és nem vár senkitől.
A Házban Berki Gyula kormánypárti képviselő hozza szóba a botrányos nyilatkozatot. „Felkérem a miniszterelnök urat, intézkedjék a nyilatkozattal kapcsolatban, mert ez ellen egész Magyarország együtt érez és ez a levél a közvéleményt lázba hozza.” Bethlen István miniszterelnök reagál a felszólalásra. „Berki képviselőtársam szóvá tette Héjjas Iván nyilatkozatát és a Szózat mai vezércikkét. Én a magam részéről a vezércikk tónusát a legelhibázottabbnak tartom. Nem szolgál az ország kedélyének megnyugtatására. Azonnal felhívtam az igazságügy-minisztert, hogy az ügyészség nyomban rendelje el a vizsgálatot a cikkben foglaltak ellen. A Szózat cikkének az a mondata, hogy Héjjas rendelete nem az első és nem utolsó, megteremhetett a forradalmi időkben, ma azonban lehetetlenség és az eljárást a legszigorúbban meg is fogom indítani.”
A sajtóban respektálják Bethlen István parlamenti fellépését Héjjassal szemben. A Pesti Napló július 9-én vezércikkben értékel. „Az orgoványi rablógyilkossági pör hullámai ma átcsaptak a nemzetgyűlés ülésére. Nem mondjuk, hogy ez természetes volt. A magyar parlamentek idáig mindig a sub judice est elvét vallva, kerülték a bíróság előtt levő dolgok felhánytorgatását, de egy, a Szózat című lapban ma megjelent cikk, annak még a mai magyar nemzedék számára is szokatlan tenorja [hangneme régiesen – a szerző], vakmerő fenyegetőzése végre is meg kellett hogy szólaltassák a parlamentet, ott is magát Bethlen miniszterelnököt.” Szerintük „kemény hangon beszélt, és ezt értjük nemcsak akusztikailag, hanem a szavak súlyára is. Folyamatban lévő sajtóügyészi rendelkezésekről számolt be Bethlen, és ezekre az intézkedésekre valóban komoly szükség volt, bár semmi kedvünk ügyész után kiabálni, ha a sajtószabadságról van szó. Itt végre el kell dőlnie annak, hogy ki az úr, a magyar törvény vagy pedig a szélsőséges mozgolódás, amely egyformán kárhozatos és nemzetpusztító, akár az alkotmánytól jobbra vagy balra kanyarodik el. »Az állam egész erkölcsi és hatalmi erejét« állította hadsorba Bethlen és erre valóban szükség van mindenféle forradalmi anarchiával szemben, jöjjön az akár jobbról, akár – nyomatékosan mondjuk – balról.” A lap szerint megvolt a pozitív hozadéka az ügynek. „Szerencsétlen ügy szakított ki a nemzetgyűlés idejéből egy negyedórát. De ez a negyedóra nem elveszett idő. A miniszterelnök szavai, ezt minden magyar ember érzi, termékeny haragból fakadtak.”
A kormányfő meghívja a lapok főszerkesztőit, hogy informálja őket az ország súlyos gazdasági helyzetéről és a kabinet álláspontjáról, terveiről. A július 8-i 8 Órai Ujság szerint kifejti: „az ország igen súlyos gazdasági helyzetben van. Ennek a súlyos gazdasági helyzetnek a szanálása, a leromlott pénzügyi viszonyok közül a kivezető útnak a megtalálása ma a legégetőbb kérdése nemcsak a kormánynak és a törvényhozásnak, hanem az egész magyar társadalomnak is.” Úgy látja, hogy eme nagy kérdés mellett „háttérbe kell szorulnia minden más, eddig a felszínen volt kérdésnek, el kell törpülnie a királykérdésnek, a közjogi kérdések egész sorozatának. Ma a legfontosabb és egyetlen nagy kérdés: az ország gazdasági és szociális konszolidációja.” Hozzáteszi: „Az ország gazdasági és szociális konszolidációjához mindenkinek hozzá kell járulnia.” Hangsúlyozza: „ Forradalmasítani csak a gyomorral lehet és éppen ezért ennél a pontnál ki kell kapcsolni minden pártpolitikát, el kell oszlatni minden személyi gyűlölséget és pártvillongást, mert ha ennek megteremtése nem sikerül, súlyos és igen nehéz télnek nézünk elébe.” A Pesti Napló július 8-án úgy összegez: „Azt állapítja meg ez a rendkívül szabatos üzenet, hogy az egész magyar kérdés ma elsősorban gazdasági kérdés. Vagyis kevésbé absztrakt nyelvre fordítva, túlnyomórészt a drágaság kérdése. […] Ha volt valaha állami ügyeket intéző politikusnak oly üzenete, amellyel szemben semmiféle ellentmondás nem ágaskodhatik, a magyar miniszterelnök üzenete az. Ebben az agyongyötrött országban el nem képzelhető társadalmi osztály, felekezet, ha úgy tetszik faj, politikai párt, érdekcsoport, amely annak a nagybetegnek kórágya előtt, akit Csonka-Magyarország néven szeretve-szeretünk és féltve-féltünk, más diagnózist állapíthatna meg, mint a miniszterelnök.”
Bár a globális felmelegedés, klímaváltozás fogalmait még nem ismerik, a nagy, tartós forróság miatt sokan aggódnak. „Az abnormis meleg veszedelemmel fenyegeti a kukorica- és dohánytermést” ― közli a 8 Órai Ujság július 8-án. Az írják: „Az a rendellenes hőség, amely ráfeküdt a fővárosra és az egész országra, komoly gondolkodóba ejtette különösen a gazdasági köröket. Már napok óta tart a nagy meleg, és alig van rá remény, hogy hamarosan vége szakadjon a forróságnak.” A 38 fokot is meghaladó hőmérsékleti maximumról úgy vélekednek a meteorológiai intézetben: „Az idén ez az első forrósági hullám, tavaly kettő is volt és mindkettő tartósabbnak is mutatkozott. Az elmúlt évben július vége felé és augusztus közepe táján volt nagy forróság. Hogy ez a kánikula meddig tart még, azt egyelőre nem lehet megmondani.” A mezőgazdaságban is nagy gondokat okozhat a szokatlanul meleg idő. „Ha az eső sokáig elmaradna, akkor ez helyrehozhatatlan károkat okozna a kapásnövények terméseredményének rovására.”
