Tovább folytatódnak a Magyarország elleni bukaresti vádaskodások, amelyek egy általuk feltételezett merényletről szólnak a királyuk ellen, a románok azonban titkolóznak a bizonyítékaikat illetően. A Magyar Távirati Iroda szeptember 13-án azt közli egy hivatalos helyről származó információra hivatkozva: „A bukaresti rendőrség által feltételezett és a román király ellen tervezett állítólagos merénylet hírére, amelyben bukaresti híradások szerint főleg magyar tisztek vettek volna részt. A magyar kormány megbízásából Zichy Rubidó báró bukaresti magyar követ haladéktalanul a román királyi kormányhoz fordult azzal a kéréssel, hogy az állítólagos összeesküvők pontos névsorát és leírását közölje, hogy egy esetleges bűncselekmény felderítéséhez a maga részéről is a szükséges lépéseket megtehesse.” Az MTI azonban hozzáteszi: „Meg kell állapítani, hogy a román kormány a magyar kormány e kérésére mind ez idáig nem válaszolt.”
A Pesti Hírlap szeptember 14-én beszámol arról, hogy az állítólagos merénylet a nemzetgyűlés külügyi bizottságában is téma volt. Gróf Bethlen István miniszterelnök az ülésen kijelenti, hogy „részleteket a magyar kormány nem tud, és már utasította a bukaresti követet, hogy mivel állítólag magyar állampolgárokról van szó, részletes felvilágosítást kérjen a román kormánytól. A román kormány azonban ezeket az adatokat követünkkel nem közölte.” A kormányfő továbbá „határozottan állást foglal azokkal a rágalmakkal szemben, amelyekkel a román lapok a kormányzó személyét és a magyar kormányt illették.” Bethlen István rámutat, hogy az akció: „a román lapok részéről nem egyéb, mint a megszokott politikai hajsza, mellyel Magyarországot Európa közvéleménye előtt diszkreditálni törekednek.”
A közvéleményt és a sajtót élénken foglalkoztatja, hogy a napvilágra került információk szerint fasiszta mozgalmat akarnak alakítani Magyarországon. Az Est szeptember 14-én arról számol be, hogy a nemzetgyűlésben, a folyosón is beszélnek a kérdésről. Mint írják, „illetékes helyen kijelentették nekünk, hogy a kormány a vizsgálatot már megindította. Amennyiben úgy találja, hogy a mozgalom nem lépi túl a társadalmi egyesülés törvényes kereteit, akkor semminemű intézkedés szüksége nem forog fenn. Ha azonban olyan előkészületek nyomait fedeznék fel, melyek kirobbanással fenyegetnek, akkor a kormány ezek ellen a legnagyobb energiával fel fog lépni, mert semmiféle kilengést nem enged meg.” Hozzáteszik: amennyiben a külügyi bizottságban a mozgalommal kapcsolatban kérdést tesznek fel, „gróf Bethlen István miniszterelnök nem fog kitérni a válaszadás elől.” Az a vélemény válik meghatározóvá a Házban, hogy a kommün utáni miniszterelnök, Friedrich István áll a szervezkedés hátterében. „A képviselők általában úgy fogják fel a dolgot, hogy itt csupán Friedrich Istvánnak egy megmozdulásáról van szó, aminek nem kell nagyobb jelentőséget tulajdonítani.” A keresztény ellenzék is elhatárolódik a kezdeményezéstől. „Ha ilyen alakulás létrejönne, akkor a keresztény ellenzék hajlandó bárkivel összefogni a mozgalom ellen, mert abban a konszolidáció veszedelmét látják.”
A Magyarország szeptember 14-én az ügyről Gömbös Gyulát, az Egységes Párt egyik vezető tisztségviselőjét kérdezi, aki szintén kárhoztatja a fasiszta kísérletet, s kétségbe vonja a próbálkozás értelmét. „ A keresztény irányzat szempontjából semmiféle szervezkedésre nincsen szükség. Amíg ilyen nemzetgyűlés és ilyen parlament van, nem tartok attól, hogy itt a liberális politika bizonyos hódításokat tudjon létrehozni. Ami a fasiszta mozgalom kérdését illeti, az én tudomásom szerint erről nincsen szó, de nem is lehet erről beszélni. Mi nem utánozhatjuk olyan országok szervezeteit, amilyen például Olaszország.” Szerinte az olaszoknál más a helyzet, „mert az egész ország tengerrel van körülvéve, belül pedig a szociáldemokraták is fel vannak fegyverkezve. Nálunk, ahol ez az eset nem áll fenn, nincsen létjogosultsága semmiféle fasiszta mozgalomnak. Ami jó Olaszországban, az nem okvetlenül jó Magyarországon is.” Összességében nem tartja másnak az egészet a kormánypárti képviselő, mint egy-két politikán kívüli ember szereplési viszketegségének.
Hazai liberális politikusok és a bécsi szocialista emigráció kapcsolatfelvételéről és megbeszéléseiről számol be szenzációként a 8 Órai Ujság szeptember 16-án. Mint írják, Garami Ernőék összeköttetése a magyarországi szociéldemokratákkal természetszerűen állandó, ám Hock Jánosék szeretnék megnyerni céljaiknak a liberális polgári ellenzék tagjait. Bécsi értesülésük szerint „Szende Pál Neuer Markt 1. alatti lakásán bizalmas értekezlet volt, amelyen Hock Jánoson és Jászi Oszkáron kívül részt vettek a bécsi magyar emigráció összes jelentősebb tényezői, de részt vettek a megbeszélésen Rupert Dezső, Drozdy Győző és Rainprecht Antal dr. magyar nemzetgyűlési képviselők” és négy ügyvéd is. A találkozón a kinti szocialisták azt kérték, „hogy az itthon élő és velük rokongondolkodású vezető emberek, de különösen a liberális nemzetgyűlési képviselők hassanak oda, hogy a bécsi emigrációnak mindazon tagjai, akik az élet- és vagyonbiztonság ellen bűncselekményeket nem követtek el, mielőbb bántódás nélkül visszatérhessenek.” Az is szóba került, hogy miképpen lehetne elérni a Károlyi Mihály elleni vagyonelkobzási per megszüntetését. A megbeszélésen szorgalmazták az összefogást. „A bécsi emigránsok mielőbbi visszatérésének könnyebb előmozdítása céljából szükségesnek tartotta az értekezlet a liberális blokk haladéktalan megalakítását. A blokkban a bécsi emigráció tagjai vezető szerepet követeltek Batthyány Tivadarnak és P. Ábrahám Dezsőnek.” Kiderül, hogy a külpolitikai helyzetet amiatt tárgyalták szerényebb időkeretben, mert Linder Béla ― aki azzal vált hírhedtté, hogy a Károlyi-kabinet hadügyminisztereként az Országház előtti beszédében azt harsogta: nem akar többé katonát látni ― „ez ügyben egyenesen Károlyi Mihályhoz utazott felvilágosításokért, technikai nehézségek miatt nem tudott idejében Bécsbe visszaérkezni és így az értekezletről lemaradt.” Jászi a külföldi támogatás lehetőségéről is számot adott. „Jászi Oszkár információképpen közölte az értekezlettel, hogy az osztrák és német szocialisták készen állanak támogatásukra, perfektuált megállapodásaik vannak velük.” Jászi ajánlotta még azt is, hogy „az emigráció érdekében indokolt és helyes volna a magyar–cseh, illetve a magyar–jugoszláv orientáció”, ám erről már nem tudott állásfoglalást kikényszeríteni, mivel erre a jelenlévő nemzetgyűlési képviselők nem voltak hajlandók.
A cikk megjelenését követő napon a parlamentben Drózdy Győző elismeri, hogy „Hatvani Lajossal, Garami Ernővel, Lovászy Mártonnal és Buchinger Manóval találkozott Bécsben, velük értekezett és megbeszélést folytatott abban az irányban, miképpen volna lehetséges a bécsi emigránsok visszatérésének kieszközlése.” A lap úgy véli azonban: „Ha hazajön Hatvani Lajos, Lovászy Márton és Garami Ernő, akkor majd megindul az akció folytatása. Készülődni fognak haza az Ágoston Péterek, a Garbai Sándorok és Kunfi Zsigmondok, s a beengedett első csapat le fogja törni a korlátokat, meg fognak mozgatni minden követ, de akkor már nemcsak külföldön, hanem sokkal inkább idebenn az országban. […] A sor végén ott vár Károlyi Mihály, s az egész mozgalom végső célja az októberi árulás igazolásával azonos.”
A Népszövetség fölveszi Magyarországot ― közli kész tényként Az Est szeptember 16-án. Genfi tudósítójuk arról ad hírt, hogy a kisantant aknamunkája, amellyel megkísérelték volna megakadályozni hazánk felvételét, hiábavalónak bizonyult. A Népszövetségről úgy ír: „bizonyos, hogy felveszi kebelébe Magyarországot. A politikai bizottság albizottsága tegnap délelőtt hosszú időt szentelt a magyar kormány kérvényének […] mivel úgy a nagykövetek tanácsa, mint az antant állandó katonai ellenőrző bizottsága kedvező jelentést fűzött a kérvényhez, a fölvétel nem lehet kétséges.”
