Szocialisták tömeggyilkossági rágalmai

Egy szocialista képviselő tízezer legyilkolt munkásról beszél a Házban, de miután semmilyen bizonyítékkal nem tud szolgálni, megvonják tőle a szót. Az ellenzék a parlamentben a népköztársaságot élteti. Herczeg Ferenc úgy véli: ezer esztendő óta mindig a pártoskodás és a külső veszedelmekkel szembeni közömbösség buktatta el Magyarországot. Idézi Petőfit, aki azt írta: elveszünk az ordítók miatt. Bánffy Miklós lemond a külügyminiszterségről. Rakovszky Iván belügyminiszter kifejti: a rendtörvényjavaslatot a bírálók el sem olvasták, mivel az nem szigorításokat, hanem enyhítést tartalmaz.

Huszár Károly    Fotó: omnia.ie

A T. Ház az év utolsó ülésén megemlékezik Petőfi Sándor születésének közelgő századik évfordulójáról is. Scitovszky Béla házelnök úgy méltatja a nagy magyar költőt: „Rajongó szabadságszeretete, az emberiség nagy küzdelmeivel érzett közössége, mind a hazai talajból meríti erejét. A magyar róna végtelensége hatja át lelkét a szabadság levegőjével és elnyomott nemzetének szenvedései teszik izzóvá gyűlöletét minden zsarnokság iránt.” A nemzetgyűlés tagjai felállva hallgatják a nemzetgyűlési elnök szavait, csak Cserti József ellenzéki képviselő kiáltja el magát: „Éljen Petőfi szelleme! Éljen a magyar népköztársaság!” A közbekiabálás miatt „óriási lárma tört ki a teremben”. A kormánypárti képviselők felháborodása nem csitul, s az elnök is megszólal: „Nagyon sajnálom, hogy a képviselő úr éppen most tette meg ezt a közbeszólást […], amikor magyar királyság van, a népköztársaságot éltette. Ezért a képviselő urat rendreutasítom.” A baloldali képviselők ezt a szólásszabadság megsértésének tartják, aminek hangot is adnak, így nagy zajban ér véget az évzáró parlamenti ülés. 

Herczeg Ferenc az ünnepi, december 24-i Pesti Hírlapban ír Petőfi és a nemzetgyűlés viszonyáról. Mint közli: „A költő híve és előharcosa volt a népképviseleti rendszernek, a hivatalos pártpolitikust azonban nem tartotta nagyra.” Arról is ír: „A nemzetek rettenetesen következetesek bűneikben. Ezer esztendő óta újra és újra a pártoskodás és a külső veszedelmekkel szemben való közömbösség buktatta el Magyarországot. Ezer esztendőn keresztül a nemzet nem okult a maga kárán. Pedig mindig akadtak egyes próféták, akik éles szemmel meglátták a veszedelmet és harsány szóval óvták a nemzetet.” Petőfi sorait idézi: „Azért nem győzött eddig is e hon, / Mert soha nem volt egy akaraton…”. Herczeg Ferenc szerint Petőfi „nem ismer pártokat, csak magyar nemzetet. Érthetetlen előtte, hogy azok, akik komor időkben az ország sorsát intézik, hogy vetemedhetnek személyes tusákra, kicsinyes gáncsvetésekre és szószátyárkodásra.” Idéz A szájhősök című verséből: „Évrül-évre tart a zaj, / És nem ott-e, ahol volt, a nemzet? /Nincs-e még meg minden régi baj? […] Megváltók? Ők a hon eladói, / Elveszünk ez ordítók miatt…” Az író hozzáfűzi: „A szörnyű szavakat 1847-ben írta le Petőfi; de vajon mit írt volna, ha 1922-ben ott ülhetett volna a nemzetgyűlés írói karzatán? Bizonyos: a költő igen sokat követelt a politikustól, de joga volt hozzá, mert senki többet nem adott a nemzetnek, mint ő.” Herczeg Ferenc emlékeztet, hogy a nemzetgyűlésnek nemsokára alkalma lesz arra, hogy hódoljon Petőfi öröksége előtt, ám „emlékét méltóan akkor becsülnék meg, ha a nemzetgyűlés minden tagja a szívébe vésné a költő szavait, amelyek minden idők törvényhozóinak szólnak”. 

Bánffy Miklós lemond a külügyminiszteri posztról, amit a Budapesti Hírlap december 20-án úgy kommentál: „A hosszadalmas külügyminiszteri válságot Bánffy Miklós gróf lemondásával, amelyet a hivatalos lap holnapi száma publikál, elintézték félig. Félig, mert Daruváry igazságügyi miniszter személyében kap ideiglenes utódot a távozó miniszter.” Szerintük az, hogy nem tudott se bizalomra, se népszerűségre szert tenni „nem egészen az ő hibája, mert nyilván része van benne annak a fonák helyzetnek, amelybe az országot a külföld szemében a trianoni béke juttatta”. 

Rakovszky Iván belügyminiszter interjút ad a 8 Órai Ujságnak december 22-én a nagy vitát és heves ellenzéki bírálatokat kiváltó rendtörvényről. A tárcavezető határozott haladást érzékel „abban az irányban, hogy végre komoly és tárgyilagos vita indult meg”, mert a javaslat benyújtása utáni első napokban a „kritikák nem állottak egyébből, mint frázisszerű kijelentésekből, amelyek arra engedtek következtetni, hogy ezeknek a kijelentéseknek a megtevői a javaslatot el sem olvasták és a témával nincsenek tisztában”. Ennek tulajdonítja, hogy még ma is hallani olyan véleményeket, hogy a „rendtörvény életbe lépte után lehetetlen lesz Magyarországon politizálni és hogy a közigazgatási hatóságok tetszés szerint bárkit lecsukhatnak vagy deresre húzhatnak”. Arra a kérdésre, hogy nagyobb veszéllyel fog-e járni a politikai tevékenység, mint most, úgy válaszol: „Az eddigi alapon a közigazgatási hatóságok mindenkit internálhatnak, aki nézetük szerint aggályos vagy gyanús. Ezzel szemben javaslatom nemcsak részletesen körülírja, hogy ki tekinthető a közre nézve aggályosnak vagy gyanúsnak, tehát a hatósági kénynek elejét veszi, de emellett internálásra a közigazgatási hatóságnak csakis árdrágítók és egyéb közönséges bűncselekmények esetén ad jogot. Különben pedig, tehát elsősorban politikai jellegű aggályok esetében, csak a rendőri felügyelet alá helyezést engedi meg.” Úgy összegez a miniszter: tisztában kell lenni azzal, hogy az eddigi rendszerrel szemben a törvényjavaslat a politikai mozgalmak esetében a rendőri hatóságok jogkörét szűkíti, mivel pusztán „egy prevenciós ellenőrzési állapot elrendelésére korlátozza”.