Véget érhet Magyarország bekerítése

Ismét amnesztiarendeletet dolgoz ki a Bethlen-kormány a jó magaviseletű politikai elítéltek részére, s meg is kezdik a kiválasztást a szabadon bocsátásra. A baloldal ki akarja terjeszteni minden politikai fogvatartottra a rendelkezést. Horthy Miklós kormányzó dunántúli szemleútján arról beszél: hazánk ismét a szenvedések láncolatán ment keresztül, ám bízik benne, hogy ez megacélozza a magyarok lelkét. Az orosz előretörést megállító limanovai győzelem nyolcadik évfordulóján megemlékezéseket tartanak. A Wiener Tagblatt szerint gazdasági elszigeteltségünk véget ért, és politikai tekintetben sem maradhat fenn sokáig.

A politikai elítéltek, a szabadságvesztésüket töltő kommunisták jelentős részét amnesztiában kívánja részesíteni a gróf Bethlen István vezette konzervatív kormány. A Pesti Napló december 12-én minderről Karácsonyi amnesztia az öt évnél hosszabb szabadságvesztéssel sújtott politikai elítélteknek címmel számol be első oldalán. „Híre terjedt, hogy a kormány karácsonyra újabb amnesztiarendeletet készít elő, és ez alkalomból a különböző letartóztatási intézetekben felülvizsgáló bizottságok jelennek meg, hogy megállapítsák azoknak az öt éven aluli szabadságvesztéssel büntetett letartóztatottak neveit, akikre a múlt karácsonykor kiadott kormányzói kegyelmi elhatározás vonatkozik, de akik még nem kerültek szabadlábra.” A lap érdeklődésére az illetékesek azt a tájékoztatást adják: „Az igazságügy-miniszter rendeletet intézett valamennyit letartóztatási intézethez, és elrendelte, hogy az intézetek vezetői készítsenek kimutatást azokról a kommunista bűncselekmények címén elítélt rabokról, akik büntetésük kitöltése alatt megfelelő magatartást tanúsítanak és megbánást mutatnak. Ez a rendelkezés nem tartalmaz külön kikötést az elítélt szabadságvesztés büntetésének évszámairól, úgyhogy ez az összeírás most már azokat érinti leginkább, akik öt éven éven felüli szabadságvesztés büntetésben részesültek.” A büntetés-végrehajtási intézetek vezetői már föl is terjesztették a neveket Váry Albert királyi főügyészhez, aki az újabb amnesztiális eljárás előkészítő munkálatait végzi, aki több helyről már elő is vezettette a felterjesztett elítélteket. „Így Harta pusztáról, ahol a kincstár javára szolgáló mezőgazdasági munkálatok elvégzésére rabok vannak kivezényelve, a napokban nyolc elítéltet hoztak fel Budapestre. A fővárosban a Markó utcai fogházban helyezték el őket ideiglenesen, majd Váry Albert elé vezették őket egyenként. Váry rövid tájékoztató kihallgatást tartott velük és jegyzőkönyvet is készített benyomásairól. Kihallgatásuk után az elítélteket visszaszállították Harta pusztára. Volt közöttük 15 és 12 év szabadságvesztéssel sújtott elítélt és olyan is, akit az oroszok cserefogolyként kikértek a magyar hatóságtól, azonban az illető fogoly inkább Magyarországon maradt letartóztatásban.” Ugyanezt az eljárást követte a főügyész a jászberényi kisegítő fogházból felhozott tizenöt, a szegedi börtönből érkező tíz jó magaviseletű fogollyal kapcsolatban. „Ezeknek a megbánást mutató és jó magaviseletű politikai foglyoknak a száma alig közelíti meg a százat. Mindannyiuknak a nevét külön listára jegyezte fel Váry, és az ő véleményezése alapján történik döntés ezeknek az elítélteknek a szabadon bocsátására vonatkozóan.” A Pesti Napló rákérdez, hogy a kommunizmus bukása utáni „rendzavarásoknak és más bűncselekményeknek még letartóztatásban levő bűntetteseire is vonatkozik-e az összeírás”. Azt a választ kapják: „Az ilyen bűncselekmények letartóztatottjai állandóan nyilvántartásban vannak, így az összeírás rájuk vonatkozóan fölösleges.” 

A Pesti Hírlap szintén december 12-én arról ír, hogy az idei amnesztiarendelet értesülésük szerint „sokkal több embert részesít közkegyelemben, mint az elmúlt két évben kiadott rendeletek”.

A lapnak Vázsonyi Vilmos polgári liberális politikus arról beszél némiképpen prejudikálva, hogy „ha különböző irányban különböző mértékkel fog mérni, nem keltheti azt a békességet és megnyugvást a lelkekben, ami minden amnesztiának a hivatása. Az pedig sajnálatos volna, ha az amnesztiarendelet ellenkező hatást eredményezne.” Peyer Károly, a szociáldemokraták nemzetgyűlési képviselője pártja véleményét tolmácsolja: „Mindazok, akik politikai bűncselekményből kifolyólag a börtönökben vannak, kivétel nélkül valamennyien amnesztiában részesüljenek. Végre is a bolsevizmus bukása óta több mint három év telt el, és bármilyen politikai bűncselekményt is követett el valaki, megbűnhődött már érte még ellenfeleink szemében is.” Ismét fellép a nyugatra, főleg Bécsbe emigrált volt kommün-résztvevők védelmében. Szerinte „a rendeletből nem lehet kihagyni azokat, akik az akkori állapotoktól való félelmükben, talán anélkül, hogy valamely politikai bűnt követtek volna el, külföldre távoztak”.

Horthy Miklós kormányzó dunántúli szemleútjának keretében a kőszegi városházán Jambrics Lajos polgármester üdvözlő szavaira Az Est december 15-i tudósítása szerint úgy fogalmaz: „Örömmel hallottam annak az óhajnak a kifejezését, hogy tűnjenek el magyart a magyartól elválasztó ellentétek, félreértések, különködések és a szebb jövő előkészítésére fogjunk össze a honmentő munkában. Ez a város már a középkorban is végigszenvedte a határvár kálváriáját, de a szenvedés csak megacélozta az utódokat és így vált Kőszeg vára a mohácsi vész után Európa kultúrájának egyik megvédőjévé. Hazánk a legutóbbi időben ismét sokat szenved, egész láncolatán ment keresztül a szenvedéseknek. Bízom benne, hogy a szenvedés megacélozza minden magyar lelkét arra a nagy munkára, amelyet meg kell indítani a nemzeti jövő biztosítása érdekében.” A kormányzó aztán Csornán arra emlékeztet, hogy a településen a vörös rémuralom alatt különösen sok halálos áldozat volt. „Most, amikor a vármegye határán állok, itt, Csornán megilletődéssel gondolok azokra, akik ezen a helyen egy szomorú és szégyenteljes korszak napjaiban vértanúi voltak a hazafias gondolkodásnak és a nemzeti érzésnek és a törvény és a rend és polgári szabadság védelmében hősi halált haltak. Szent kötelességünk velük szemben a kegyeletes emlékezés.” Nagycenken Magyar Mihály községi bíró üdvözlő szavaira Horthy úgy válaszol: „A nagy gróf Széchenyi István emléke iránt érzett hazafiúi kegyelettel jöttem e helyre. Jólesik látnom az ő népének hazafias lelkesedését. Ápolják az ő nemes szívének kultuszát és kövessék nagy szellemének tanításait, szem előtt tartva az ő tettre kész példáját.” A kormányzó megkoszorúzza gróf Széchenyi István sírját közösen gróf Széchenyi Bertalannal, azzal a felírással: „A legnagyobb magyarnak ― Horthy Miklós, Magyarország kormányzója”. 

A limanovai csata. Forrás: Világháború.nádasdymúzeum.hu

Az oroszok elleni győztes limanovai csata nyolcadik évfordulóján megemlékezéseket rendeznek. A december 12-i Budapesti Hírlap arról számol be, hogy a belvárosi Szent Ferenc-rendi templomban gyászistentiszteletet tartottak a hősi halottak lelki üdvéért, amelyen „megjelent Horthy Miklós kormányzó is és egész kis hadserege azoknak a tiszteknek, akik a limanovai napokat végigharcolt ezredekben szolgáltak. Falba tábori lelkész szép beszédet mondott az elköltözöttekről. Egy nagy korszak záróköve a ti történelmetek, mondta a többi közt, amelyhez zarándokolni fog a hálás utód, amíg a magyar magyarnak marad.” Egy nappal később a limanovai emlékbizottság estjéről a lap december 13-án ad hírt, amelyen Pekár Gyula író, nemzetgyűlési képviselő kijelenti: „Limanovánál 1914. december 12-én magyar csapatok, tisztára magyar tábornokok vezetésével állították meg az orosz gőzhengert. A magyar nemzet ezeréves történelmi hivatását teljesítette, mert a keleti veszedelmet tartóztatta föl az orosz áradatban, megvédte tőle egész Európát. Katonáinknak ezt az ünnepét ma együtt üli az egész polgári társadalom, mert tudja, hogy ez a nap az egész magyarság dicsőségét jelenti és azért is, hogy ezt a dicső harci emléket megértsék és ha kell, gyakorolni tudják az újabb generációk.” 

Bethlen István magyar miniszterelnök és Ignaz Seipel új osztrák kancellár közelgő budapesti megbeszéléseiről ír a Wiener Tagblatt, amit a 8 Órai Ujság szemléz december 15-én. A „Magyarország bekerítése nem tarthat sokáig” című cikkben az szerepel: „Eddig különböző okok mindig ismételten megakadályozták, hogy Magyarország közeledhessék Ausztriához. Egyszer a nyugat-magyarországi kérdés jött közbe, máskor az ausztriai szociáldemokrata kormányzatnak a »fehér« Magyarországgal szemben érzett ellenszenve. Azután ismét más incidensek támadtak és az utóbbi évek történetén keresztül vörös fonalként húzódik a magyar emigráció működése.” A bécsi lap úgy látja, most nyugvópontra jutott a helyzet, és meg kell állapítani a két ország politikájának irányvonalát. „Nem lehet folytonos háborúságban dolgozni és nem lehet kizárólag diplomáciai ügyvitelre szorítkozni. Magyarország gazdasági elszigeteltségének időszaka véget ért és politikai tekintetben sem maradhat fenn sokáig Magyarország bekerítése.”