A trianoni diktátum betartását ígértük meg, nem a dicséretét

Bethlen István a parlamentben a rágalmakra úgy válaszol: a trianoni szerződés integráns része a kisebbségi jog, ezért jogunk van foglalkozni az elszakított területek magyarságának helyzetével. A miniszterelnök szerint Európának be kell látnia: nem lehet csak tőlünk követelni a vállalt kötelezettségek betartását. Hangsúlyozza: mi is demokráciát akarunk, de nemzeti demokráciát. Ünnepségeket rendeznek Madách Imre születésének századik évfordulóján. Scitovszky Béla házelnök kijelenti: Az ember tragédiája időszerűbb, mint valaha. Bemutatják Korda Sándor filmjét, a Sámson és Delilát. Sorra tartják az országban a farsangi bálokat.

A miniszterelnök a baloldali, a főként a kommün alatti szerepvállalása miatt külföldre távozott emigráció akcióit viszont a szociáldemokraták szempontjából is helytelennek, sértőnek tartja. „Az emigránsok hazatéréséről már számtalanszor kifejtettem azt, hogy amnesztiát csak olyan embereknek lehet adni, akik megbánást mutatnak… (Peidl Gyula: Nem kérjük ezt az amnesztiát!) … de olyan embereknek, akik nemcsak hogy megbánást nem mutatnak, hanem ellenkezőleg, belekapcsolódnak minden olyan akcióba, amely a nemzet ellen irányul külföldön az ellenségeink részéről ― az ilyen embereknek amnesztiát nem kell adni!” 

Cáfolja Peyer Károly teóriáját, miszerint a gyülekezési és az egyesülési szabadság hiánya okozta a bolsevizmust. „Azért lett bolsevizmus, mert 1918-ban a tavasztól kezdve úgy az Esterházy- mint a Wekerle-kormány nem élt azokkal az eszközökkel, amelyek rendelkezésre állottak, annak meggátlására, hogy a szociáldemokrata párt a maga tömegeit fokozatosan a tömegterrorba bele ne vigye.” Kiemeli azt is, hogy a rendtörvényre addig lesz szükség, amíg a büntetőjog és a perrendtartás reformját keresztülviszik. Hogy mennyire nem a szabadságjogok restrikciójáról van szó, bizonyítja, „hogy maga a rendtörvény kevesebbre ad a kormánynak felhatalmazást, mint amennyi hatalommal a kormány ma rendelkezik”. A demokráciaellenesség vádjára úgy reflektál: „Mi nem azt a demokráciát óhajtjuk, amit a szociáldemokrata párt 1918-ban itt létesített. Ez nem demokrácia, hanem demagógia volt, terrorral vegyítve. És nem azt a demokráciát akarjuk, amit talán a szomszéd államoknak a zsurnalisztikája ajánl nekünk. Mert én azt a demokráciát, amely defetizmusra számít és a nemzeti ideáloktól való elszakadást prédikálja, nem tekintem demokráciának, hanem egyszerűen nemzetietlen politikának. Mi is demokráciát akarunk, de nemzeti demokráciát.” Szükségesnek tartja továbbá, hogy „az antiszemita politika az országban megszűnjék”. Úgy fogalmaz: „Meg vagyok győződve arról, hogy egy alkotó keresztény politikára akkor kerül sor, amikor megszűnnek azok az antiszemita próbálkozások, melyek senkinek az országban a legkevésbé sem használnak.” 

Ünnepségekkel emlékeznek meg szerte az országban Madách Imre születésének századik évfordulójáról. A nemzetgyűlésben Scitovszky Béla, a parlament elnöke beszédét a centenáris ünnepségen a Budapesti Hírlap január 20-i tudósítása szerint „az egész Ház, valamint a karzatok közönsége is állva hallgatta meg”. A házelnök azt mondta: „Madách Imre emlékét egyetlen nagy műve, Az ember tragédiája hirdeti, de ez nemcsak a mi költői irodalmunk legfőbb büszkesége, hanem a világirodalomban elismert tekintélyes osztályrészünknek is legértékesebb tényezői közé tartozik. […] Áldozzunk az évforduló alkalmából mi is kegyelettel halhatatlan emlékének, mely ma időszerűbben, mint valaha, szólaltatja meg az ő szavaival kétségek között gyötrődő nemzetünk számára is az égi buzdítást: Küzdj és bízva bízzál!” 

Krúdy Gyulának Az Ujság hasábjain január 21-én Madách-legenda címmel jelenik meg írása. „Ha Arany János akadémiai titoknok úr véletlenül kezébe nem veszi az országgyűlési követté választott sztregovai földesúr drámai költeményét, Az ember tragédiáját, tán manapság se emlegetnék másként a bús földesurat a régi szomszédai, mint így: »Élt itt egy bizonyos Madách nevezetű, aki a legszomorúbb ember volt a megyében...«. […] A tizenkilencedik századnak minden töprengése, elmélyülése és búskomoly filozófiája zeng e strófákban. Magyar szemmel nézve: ― a bujdokló Kossuthok, az öngyilkos Teleki Lászlók, a nevüket felejtő Szendrey Júliák csalódását is érezzük a költemény soraiban.” Az alsósztregovai Madách-kúria szerepéről szintén megemlékezik Krúdy az írás zárásaként. „A magyar csodák között a Nógrád megyei ház olyan csoda, ahová levett kalappal, nemzeti sorsunkon való meleg áhítattal, örökös hittel gondolhatunk. Költeményt írtak itt, amely költemény örök büszkesége a magyar nemzetnek.” 

Korda Sándor          Fotó: MTVA Sajtó- és Fotóarchívum

A magyar film diadalútja címmel jelenik meg cikk a Budapesti Hírlapban január 23-án, amelyben Korda Sándor alkotásának, a Sámson és Delilának 26-i hazai premierjét harangozza be. „A magyar filmgyártásnak ebben a szomorú, meddő korszakában egyedüli vigaszt azoknak a magyar tehetségeknek a működése nyújt, akik Európa és Amerika különböző filmcentrumaiban, külföldi tőke szolgálatában dolgoznak mint rendezők, színészek, technikusok, operatőrök, de akik sohasem felejtették el, hogy messze idegenben is a magyar nagyság és a magyar tehetség gondolatának harcosai legyenek. Nem kell őket bemutatnunk, hisz Korda Sándor nevét nemcsak idehaza ismerik, messze külföldön is a legnagyobbak közé számítják őt. Legújabb munkája pedig, a Sámson és Delila, az elsők között is első helyre fogja emelni.” 

A farsangi időszak beköszöntével sorra rendezik a bálokat. A Protestáns Bálról a Budapesti Hírlap azt közli január 21-én.: „A Vigadó fényárban úszó termei ma este a főváros és a vidék régen látott úri társadalmát látta vendégül. A protestáns fiatalság rendezte a régi hagyományokhoz hű és méltó Protestáns Bált.” 

Az Országos Vendéglős Bálról pedig úgy ad hírt a lap január 26-án: „A Vigadó csillogó termeiben ma este a Szállodások és Vendéglősök rendezték régi szokásukhoz híven a farsangi Országos Vendéglős Bált. A rendezőség Keszey Vince, Kiszel József, Gundel Károly és Malosik Ferenc vezetésével ragyogó toilettes hölgyek fényes sorát fogadja és vezeti fel a pompásan díszített terembe.” A fiatal bálozó hölgyek jelentős részét név szerint is felsorolja a lap a „Megjelent lányok jegyzéke”, illetve „A megjelent lányok közül a következőket jegyeztük fel” kitétel után. A több tucat név közül néhány különlegesebb a Protestáns Bálon: Büttner Lücy, Cell Ida, Csávás Ica, Ernyei Zsizsi és Jojó, Gottschlig Iza, Lengyel Ducika, Lichtenberg Nadi, Murányi Dasi, báró Maasburg Juliska, Niszkay Vica és Médi, Posonyi Duci, Rohonczy Cica, Raichler Babsi és Nóra, Scherer Cumci, pávai Vajna Anci, Zimnic Lotti, Bosznay Lili, Löbl Elly, Szenthe Micike, Orphanidesz Gitta, Barabás Baba, Goldfinger Illi, Jekel Medda, Márkus Maca, Véges Pici, Egey Lilike, Mozog Nusika, Bommersbach Ida, Medve Ibi, Szemző Aglája, Rau Manci. 

A Vendéglős Bál névsorából az érdekesebbek: Bucsatár Mimi, Wittmann Muci, Gregorits Mici, Pozsonyi Mancika, Klasz Irmuska, Varga Teruska, Meyer Zinike, Budinszky Juci, Siposs Maca, Dankovszky Tusi, Herz Nelli, Mucsnyák Böske, Debertolis Szöszi, Werbőczy Erzsébet és Kató, Weiss Maca és Ica.