Az izsáki gyilkosok büntetését a legfelsőbb katonai törvényszék is jóváhagyta ― adja hírül a Friss Ujság november 15-én. A lap visszatekint a bűnper előzményeire, vagyis hogy „1919. november 18-ra virradó éjszaka Zbona János őrmester, Danics Mihály és Juhász István csendőrök behatoltak Pánczél Zoltán és Beck Sándor kereskedők, továbbá Schmidt Árpád szabó izsáki lakásába, teljesen kifosztották őket, mindhármukat kocsira tették, amelynek kocsisa a Cs. Tóth Gyula nevű izsáki legény volt.” Egy tanyára elszállították az elfogottakat, „ahol kapákat, ásókat és köteleket szedtek fel, kivitték a három szerencsétlent az orgoványi erdőbe és ott mindhármukat felakasztották, holttestüket pedig az erdőszélen elföldelték. A katonai törvényszék rablásban mondotta ki a vádlottakat bűnösnek, mert úgy találta, hogy a vádlottak parancsra cselekedtek.” A több éves börtönbüntetésre ítélt bűnözők védői azonban hiába hivatkoznak mindenre, „Nagy Gyula dr. alezredes hadbíró alaptalannak tartja a semmisségi panaszokat. A vádlottak nem hivatkozhatnak arra, hogy parancsuk volt a bűncselekedet elkövetésére, mert ezt maguk a vádlottak erőszakolták ki.” A legfelsőbb királyi katonai törvényszék azonban „a vádlottak büntetését helybenhagyta, kivéve Cs. Tóth Gyuláét, akinek a büntetését egy évi súlyos fogházra ― hetenként egyszer kenyéren és vízen eltöltendő nappal ― változtatja.” Az említett ítélet egyéves csökkentésén kívül a bíróság nem fogadja el azt a vádlotti védekezést, „hogy cselekményüket olyan időben követték el, mikor az emberi sérthetetlenség időlegesen fel volt függesztve. A vádlottak nem lehettek arról meggyőződve, hogy a meggyilkoltak hazaárulók voltak és nem lehettek afelől sem tévedésben, hogy az emberölés bűntett.” Az úgymond legyőzhetetlen kényszerre való hivatkozásukat védekezésül részben elfogadja a törvényszék, „amennyiben a vádlottakra kockázattal járt volna, ha megtagadják Héjjas főhadnagynak a kivégzésre adott parancsa teljesítését.”
A Magyar Hiszekegy költője, Papp-Váry Elemérné Sziklay Szeréna elhunytáról számolnak be november 16-án a lapok. A Budapesti Hírlap úgy közli a hírt: „Nemes szíve, melyből csodálatos erővel zendült föl az összetört magyarság új reménye, utolsót dobbant. A negyvenkét éves asszony ravatalát meghatottan állja körül a magyar nemzet, melynek hitvallását ő mondta el tökéletes egyszerűséggel, mélységgel és erővel, hogy úgy hat, mint az evangélium. Papp-Váry Elemérné e néhány sorral beleírta nevét a magyar történelembe.”