Hiába várták Hitler segítségét a fajvédők

Ítéletet hirdetnek a Hitlerrel és horogkereszteseivel a kormány fegyveres megdöntésére szövetkezni akaró fajvédők ügyében, de csak másfél hónapot kapnak, mert a bíróság szerint inkább csak bedőltek egy agent provokációnak. A szocialista Peidl Gyula egész ülésnapot betöltő agitációs beszédet tart a Házban, s azt mondja, egyesek szerint a magyarországi viszonyok rosszabbak és véresebbek, mint a bolsevizmus alatt. Bethlen István miniszterelnök beszámol itthon a londoni kölcsöntárgyalásaikról, egy párizsi lapnak pedig pozitívumként értékeli, hogy a nagyhatalmak megegyeztek a nekünk nyújtandó hitel alapelveiről, s a kisantant államaival is megjavult a légkör. Az Echo de Paris szerint a budapesti kormány érdemes a bizalomra, ezért rokonszenvvel kísérik a kibontakozásra irányuló magyar erőfeszítéseket.

Megszületik a bírósági ítélet a fajvédő összeesküvők ügyében, akik az Adolf Hitler vezetése alatt álló német horogkeresztesek fegyveres segítségével akarták megdönteni a megválasztott Bethlen-kormányt. A Magyarság január 25-én számol be arról, hogy Ulain Ferenc ügyvéd, nemzetgyűlési képviselő, Szemere Béla kórházigazgató-főorvos és Bobula Titusz építész másfél hónapi államfogházat kaptak. „A tárgyalótermet már tíz órára egészen megtöltötte az érdeklődő közönség, a tágas teremben alig lehetett megmozdulni. Az ügyész, a védők és a vádlottak elfoglalták kijelölt helyüket és a közönséggel együtt állva hallgatták végig az ítélet kihirdetését.” A törvényszék lázadásra irányuló szövetkezés vétségében találja bűnösnek a vádlottakat. A bírósági indokolás részletesen foglalkozik a német Fritz Döhmel személyével. „Az indokolás szerint Döhmel azt a kijelentést tette Bobula előtt, hogy ő hajlandó bajor katonasággal és fegyverekkel támogatni  a magyar mozgalmat a csehek esetleges betörése ellen. Később Döhmel és Bobula Szemerét is belevonta a tárgyalásokba, aki hajlandó volt tárgyalni Döhmellel, ha be tudja bizonyítani, hogy ő Hitlerék megbízottja. Ulaint csak később avatták be a tárgyalásokba.” A horogkeresztesek segítségnyújtásáról szóló szerződést Döhmel fogalmazta, majd Ulainék aláírták. „A szerződés szerint a bajorok elismerték volna Magyarország 1914 előtti határait. A szerződést Döhmel Frigyes akarta Bajorországba vinni, később azonban Ulaint bízták meg vele, aki november 6-án el is indult Bajorország felé.” A vádlottak tagadják bűnösségüket. Bevallják, hogy Döhmellel tárgyaltak, de azt mondják, nem tudták, hogy agent provocateur. Kiderül az is, hogy a Magyarországra érkező személy érdekes módon kommunistának vallotta magát, s az ébredő magyaroknál, valamint a Népszavánál is járt. Arra is fény derült azonban, hogy a jelek szerint semmilyen összeköttetéssel nem rendelkezett, s csupán anyagi érdekek vezethették itteni tevékenységét. Továbbá elhangzik az ítélet indokolásában: „A bíróság pusztán föltevésnek tekinti Hetényi főkapitány-helyettesnek azt a vallomását, hogy Budapestre bajor horogkeresztesek érkeztek. A vádlottak a bajorokkal semmiféle összeköttetésben nem állottak.” 

A Budapesti Hírlap az ítélet kihirdetését követően más részletekkel is szolgál. Mint közlik, „A vádlottak azzal védekeznek, hogy nem akarták erőszakkal elmozdítani a kormányt, de kétségtelen, hogy a kormány ellenére a szerződést csak erőszakkal lehetett volna végrehajtani. A vádlottak a Hitler-csoporttal akartak szerződést kötni, márpedig ez a csoport is lázadó csoport volt, mely törvényes kormánya ellen támadt.” 

A szocialisták vezető politikusa, Peidl Gyula valósággal kisajátítja a parlamenti ülésnapot, amikor a délelőtti és a délutáni ülést is lefoglalja a maratoni hosszúságú felszólalása. A Pesti Napló január 25-én úgy ír erről: „A nemzetgyűlés mai ülését, délelőtt és délután Peidl Gyulának, a szociáldemokrata párt vezetőjének a beszéde töltötte ki, amelynek során hangban tárgyilagos, de tartalomban éles bírálatát adta a mai kormányzati rendszernek. Délelőtt és délután is egy-egy ízben olyan vihar szakította meg Peidl beszédét, hogy az elnök kénytelen volt az ülést felfüggeszteni. […] Különösen a délutáni vihar volt olyan heves, hogy majdnem tettleges összecsapásra került sor az Egységes Párt egyes tagjai és a szocialisták között. Sőt, maga Nagy Emil igazságügy-miniszter állott a jobboldal felhevült frontjának élén. A dulakodásnak csak az vette elejét, hogy Pesthy Pál alelnök hirtelen felfüggesztette az ülést, maga lépett az összecsapásra szembenálló ellenfelek közé.” Tekintettel arra, hogy Peidl Gyula belekeveri Horthy Miklós kormányzót is a polémiába, Vass József miniszterelnök-helyettes „nyomatékosan arra kérte az összes pártokat és a parlamenten kívül álló tényezőket is, hogy a kormányzó személyét ne vonják bele a vitába, mert máris valóságos destruálási rendszert lát ezekben a jelenségekben a kormányzói méltóság tekintélye ellen”. A kommün bukása után pár napig a miniszterelnöki posztot betöltő politikus amúgy ilyen mondatokkal váltja ki a felzúdulást az utóbbi időszakban elkövetett merényletek kapcsán: „Megtörtént az a sajnálatos tény, hogy a bűnügyi vizsgálatba legalább a látszat szerint bevonták a kormányzóságot és ezzel a kormányzó úr személyét legalábbis kétes megvilágításba helyezték.” Egy másik részlet a felszólalásából: „Oda jutottunk, hogy még a nemzetgyűlésben is, a bíróság előtti tanúvallomásokban is elhangzott az a vélemény, hogy a mai viszonyok rosszabbak és véresebbek, mint a bolsevizmus volt.” 

Pesthy Pál szobra Szekszárdon Forrás: Köztérkép.hu

A beszédnek széles körben negatív a visszhangja. A 8 Órai Ujság január 26-án úgy értékel: „A szociáldemokrata párt felelősségét a két forradalom bűneiért maga Peidl Gyula sem tagadta. Annál visszatetszőbb, jogosulatlanabb és erkölcstelenebb az a vakmerő hang, amelyen a szociáldemokrata bírálat nyilvánult meg a parlament tanácskozótermében. [… ] E bolseviki modor durva kíméletlenségét és politikai iskolázatlanságát mi sem jellemzi jobban, mint hogy odáig ragadtatta magát, hogy vakmerő rosszhiszeműséggel az államfő személyét vonta támadásai körébe, megsebezve a parlamentarizmus ama sarkalatos tételét, amely szerint az államfő bírálat, hát még ilyen alantas inszinuáció tárgya nem lehet.” 

Bethlen István miniszterelnök visszatérve londoni kölcsöntárgyalásairól sajtótájékoztatón, a Ház plenáris ülésén és az Egységes Párt vacsoráján is beszámol az elért eredményekről. A Pesti Napló úgy összegez január 31-én: „Nagyjában és egészében Bethlen mai parlamenti beszámolója csak megismételte a sajtó útján eddig tett közléseit. Azt, hogy 250 aranymilliós kölcsönt fogunk kapni, mégpedig nem tizenöt, hanem húsz évi törlesztésre, és hogy ezzel kapcsolatban maximum évi tízmillió koronában állapíttattak meg a jóvátételi és a békeszerződésből, valamint más kötelezettségekből folyó fizetési terheink. Mégis részleteiben jelentős nóvumok jutottak tudomásunkra Bethlen mai parlamenti nyilatkozatából. Bepillantást nyertünk először is a kisantant részéről támasztott egyes követelésekbe, melyek képet adnak arról, mily nehéz feladatokat kellett Bethlennek tárgyalásai során megoldani.” 

Az Echo de Parisnak ad interjút Bethlen István miniszterelnök, amiről beszámol a 8 Órai Ujság február elsején. Kifejti, hogy „a londoni tárgyalások lényeges lépéssel juttatták előbbre a magyar kölcsön ügyét a megoldás terén, mert valamennyi hatalom megegyezésre jutott az alapelvek tekintetében és kétségtelen, hogy ezeket a jóvátételi bizottság is jóvá fogja hagyni”. Bethlen nyilatkozik a kisantant kívánságairól és a francia lap szerint „örömmel szólott arról a rendkívül megjavult légkörről, amely a tárgyalások folyamán Magyarország és a kisantant államai között uralkodott. Ez kétségkívül annak az időszaknak a kezdetét jelzi, melyben sikerül majd Magyarország és szomszédai között minden függő kérdést véglegesen szabályozni.” Az Echo de Paris kommentárt fűz az interjúhoz: „Gróf Bethlen, úgy látszik, őszintén óhajtja, hogy Magyarország jó viszonyba jusson szomszédaival. Lehetetlenség ezt az államférfit, aki mindig mérsékeltnek mutatta magát, azzal a sértő föltevéssel illetni, hogy jóakarata csupán színlelt. A tárgyalásokon úgy látszik, új szellem nyilvánult meg és gróf Bethlen ennek rendkívül örült. Most arról van szó, hogy a budapesti kormány kiérdemelje a bizalmunkat és hogy bölcs rokonszenvvel kísérjük Magyarországnak a kibontakozásra irányuló erőfeszítéseit.”