Az eset érdekessége, hogy Győrffy őrnagy annak a pernek volt a bírája, amelyben tíz évet szabott ki egy feltehetően fajvédő katonára, Tassi Gergely tizedesre rablógyilkosságért. A Friss Ujság február 24-én közli: „Tassiék, amiként ismeretes, 1921. év májusában Kiskunhalason meggyilkolták Schwartz Sándor biztosítási ügynököt, aki állításuk szerint az Ébredő Magyarok Egyesületének egyik kiragasztott plakátját letépte. A meggyilkolt embert ki is rabolták és azonkívül is rémei voltak atrocitásaik révén Kiskunhalasnak.” Az ítélet indokolásában a bíróság bizonyítottnak veszi Tassi bűnösségét tettestársi minőségben elkövetett gyilkosság bűntettében és rablás bűntettében, „azonban nem találja bizonyítottnak, hogy Schwartz Sándor meggyilkolásában tettlegességgel is részt vett volna, csupán azt, hogy a gyilkosságnál jelen volt”.
A parlamentben az új nemzetiségi politika körvonalait vázolják föl. A február 29-i Budapesti Hírlap azt írja: „A nemzetgyűlés ma dicséretes munkakedvvel látott a dolgához. Arról tárgyaltak, hogy a nemzeti kisebbségeket nyelvük használata dolgában micsoda jogok illetik meg a közhivatalok előtt.” Bethlen István miniszterelnök a nemzetiségi kérdés követendő új irányait világítja meg, és megvédi az évekkel ezelőtti gyakorlatot. Úgy fogalmaz: „A magyar közvélemény egy része maga is elhitte, amit halálos ellenségeink hirdetnek, hogy Magyarországot hibás nemzetiségi politikája döntötte romlásba. Statisztikai adatok cáfolhatatlanul bizonyítják, hogy mi nem nyomtuk el nemzetiségeink kultúráját, a mi szerbjeink, oláhjaink közt nem volt annyi analfabéta, mint Szerbiában és Romániában.” Mint kitér rá: „Az a kritika sem helytálló, hogy a nemzetiségek nem szakadtak volna el, ha kellő időben több jogot kaptak volna. Ausztriában már jó néhány évvel a háború előtt az általános választójogot léptették életbe és nemzetiségei a csehekkel az élükön, mégis szétszedték Ausztriát.” A kormányfő utal rá, hogy az elszakított magyar nemzetrészek látnák a kárát, ha az itteni kisebbségekkel rosszul bánnának. „Amit pedig az utódállamokban művelnek a magyar kisebbséggel, az nem szolgálhat nekünk példaképül. Ezt elsősorban magyar véreink szenvednék meg.” Hangsúlyozza: „Régi nemzetiségi törvényünk szellemét ma sem kell megtagadnunk. Csak ott hibáztuk el, hogy a nyelvet összetévesztettük a hazafisággal. A magyar nyelv tudása még nem biztosítéka a hűségnek.” Minden alapvető jogot biztosítana a magyar állam a nemzetiségeknek: „Akik oktató nyelvül az anyanyelvüket óhajtják, azoknak meg kell adni. Ez nincs ellentétben a hazafisággal. A nemzetiségeknek a nyelvi és kulturális intézmények területein ezt biztosítanunk s ápolnunk kell. Az új nemzetiségi politikának ezek a kiinduló pontjai.”
