Rendkívüli országos kongresszust tartanak a szocialista szakszervezetek a mai Bródy Sándor utcai régi képviselőházban 366 küldött részvételével, a Budapesti Hírlap április elsejei tudósítása szerint „az ipari és mezőgazdasági munkások, valamint a tisztviselők és a kereskedelmi alkalmazottak súlyos gazdasági helyzetének megvitatására.” Rottenstein Mór, a kongresszus elnöke megnyitó beszédében „hangoztatta, hogy az értekezlet teljes nyíltsággal kíván rámutatni a nyomorra, amelyben az ipari és mezőgazdasági munkások, úgyszintén a tisztviselők és kereskedelmi alkalmazottak élnek és egyúttal rá kíván mutatni a veszedelemre is, amely az ország gazdasági életét a dolgozó tömegek nyomora következtében fenyegeti.” A szakszervezeti tanács titkára, Gál Benő a vita során előterjeszti a határozati javaslatot, amely a követeléseiket tartalmazza. Ennek értelmében többek között követelik a mindenkori létminimumok megállapítását és biztosítását, új munkabér-politikát, amelynek vezető szempontja az embervédelem és a dolgozók fogyasztóképességének megóvása, a nyolcórás munkanap törvénybe iktatása, az üzletek vasárnapi munkaszünete, a boltok este hat órai zárórája, továbbá a munkanélküliség elleni biztosítás.
A vita azonban felszínre hozza a szocialistákon belüli ellentéteket, és kemény kritikát kap a párt parlamenti frakciója is. „A határozati javaslatról megindult vita során éles, elkeseredett bírálatok hangzottak el, nemcsak a kormány gazdaságpolitikájára, hanem a szociáldemokrata párt mai vezetősége és a párt nemzetgyűlési frakciója ellen is. Volt felszólalás, sőt konkrét indítvány is, amely a szocialista képviselőket, mivel gyengéknek bizonyultak arra, hogy a munkásság érdekében eredményeket tudjanak kivívni, mandátumuk lemondására kívánja felszólítani.” A képviselők ezt másként látják. A „belső harcot hirdetőket” Gál Benő és Farkas István képviselőknek kellett higgadtságra inteniük, utóbbi rámutat: „a nemzetgyűlési frakció lemondása nem segítene a munkásság helyzetén.”
Kabók Lajos is a belső harc veszedelmére hívja fel a figyelmet és hangoztatja: „A munkásság mai nyomorúságából nem következhetik más, mint az egész gazdasági életre kiterjedő általános sztrájk.” A Budapesti Hírlap úgy kommentál: „A nemzetgyűlésen ember-ember ellen való harc folyik. Hol találja meg ilyen világban védelmét az, aki nem verekszik, hanem dolgozik? Magyarország összeomlása tette tönkre a magyar munkásságot. Nem teszünk vádat most néhány vezérük ellen, akik ennek az összeomlásnak nagy okai voltak. Mert semmiféle váddal sem lehet már jóvátenni a múltat és minden okoskodás csak a keserűséget növeli, pedig ebből több van már úgyis, mint kellene. Magyarország újjáépítéséhez szükségünk van a magyar munkásságra s kérjük is segítségüket.” Hangsúlyozzák: „Nehéz lesz utat törni a romok közül, de megcsináljuk, ha nem egymás ellen, hanem egymásért leszünk magyarok.”
Az április 2-ai 8 Órai Ujság rámutat: azok, akik a kongresszuson a munkásság gazdasági helyzetét sötét színekkel festették le, „megfeledkeztek róla, hogy az ipari munkásságnál hasonlíthatatlanul nehezebb helyzetben tengődik a magyar középosztály túlnyomó többsége, a szellemi pályák mártírjai, a háború, az összeomlás, a forradalmak legtöbbet szenvedett áldozatai.”
Eközben a külföldi kölcsönhöz kapcsolódó úgynevezett szanálási javaslatokat tárgyalja a T. Ház, ellenzéki össztűzben. A 8 Órai Ujság április 3-án arról ír: „Most már kétségtelen, hogy a kormányt támogató pártok mellett az ellenzéki pártok egy tekintélyes része is hajlandó a javaslatok sima és gyors letárgyalását támogatni és csupán egy kisebb frakció, élükön a szociáldemokratákkal, vonul élesen harcba a javaslat ellen.” A Gömbös Gyula vezette szélsőjobboldal szintén mindent megtesz a külföldi kölcsön ellen. „A fajvédők igen éles és erőszakos vitát terveznek a javaslat ellen és azt hangoztatják, hogy mindenáron meg akarják akadályozni a javaslat törvényerőre emelkedését és az egész vonalon sorompóba állítják szónokaikat.” Erről Gömbös Gyula levélben tájékoztatja Bethlen István miniszterelnököt.
A lap a Szélsőségek találkozása című április 3-i elemzésében rávilágít: „Ma már csak a magyar politika két szélső sarkpontján álló csoport hirdet kérlelhetetlen harcot a szanálási törvény ellen. Az egyik, a fajvédőknek kis, fantaszta csoportja, a másik a szociáldemokrata tábor, mely ezzel az állásfoglalásával ímhol elérkezett oda, ahová szükségképpen el kellett érkeznie: a taktikai vagy talán még szorosabb fegyverbarátság platformjára a színezetében más, de végső eredményében talán nem is olyan különböző szélsőség képviselőivel.” A cikkíró úgy vélekedik, hogy a szélsőbaloldal és a szélsőjobboldal közel áll egymáshoz. „A taktika a két csoport számára, úgy látszik, fölötte áll a világnézeti különbségeknek is, vagy talán a két világnézet között nincs is oly áthidalhatatlan szakadék, mint ahogy hirdetik?”
Az ország gazdasági életének újjászületését várja a szanálási törvényjavaslatoktól ― derül ki Bethlen István miniszterelnök nemzetgyűlési felszólalásából. Az április 6-i Pesti Hírlap tudósítása szerint kifejti: várják a költségvetés egyensúlyának helyreállítását, „a pénzügyi blokád megszűnését és a külföldi tőkék érdeklődését és ezáltal a közgazdasági életünk megtermékenyülését. Várjuk, hogy az eddigi reparációra (jóvátételre – a szerző) lefoglalt erőforrásainkat saját céljainkra használhatjuk, várjuk, hogy az eddigi ellenőrzést enyhébb forma váltja fel.” Sajnálattal tapasztalja azonban, hogy „emigráns körök, valamint egyes magyar körökkel összeköttetésben állók részéről kísérlet történt arra, hogy a külhatalmaknak joga legyen az ország belügyeibe való beavatkozásra.” Amióta ezek a kísérletek nem teljesültek, azóta egyes tényezők még agresszívebben támadják a szanálási javaslatokat. Az ellenzék viharos kiabálásától övezve a kormányfő figyelmezteti azokat, akiket illet: „nagyon nehezen tudja komolyan venni a siránkozásukat a nemzeti szuverenitás állítólagos feláldozása miatt, amikor a nemzet szuverenitásának komoly csorbítására éppen az ő részükről történtek kísérletek.”
