Nem az oroszok iránti szerelemről van szó!

Az álbaloldal látványos támadást intézett az Orbán-kormány ellen Paks miatt.

Az ellenzék az „oroszoknak, Putyinnak való lefekvésről”, „a magyar érdekek elárulásáról” (hmm, mondják ezt ők), „antidemokratikus döntésről” beszél, s már felvetették a népszavazás lehetőségét is. Miután a lapok már elég sokat és elég alaposan írtak a szerződés és a gigaberuházás gazdasági körülményeiről, jómagam ezúttal a vita politikai részével foglalkoznék.

Először is világosan le kell szögezni, hogy a modern parlamenti demokráciákban a szabadon választott, mindenkori kormány felelőssége és kötelessége, hogy a kormányzati gazdaságpolitikát kialakítsa, a gazdasági stratégiáról döntsön, s az ország érdekeire való tekintettel a legjobb belátása szerint kössön beruházási szerződéseket más országokkal, többek között például a paksi atomerőmű két új reaktorral való bővítéséről is. Ez tehát a kormány szuverén joga, minden ellenzéki, álbaloldali hablaty ellenére is.

A kormányok iránti bizalom – különleges eseteket leszámítva, mint a 2006-os őszödi beszéd és az azt követő tüntetések, valamint az akkori kormányfő totális bizalomvesztése – négy évre szól, s ha a választók négy év után úgy látják, hogy a kormány rossz döntéseket hozott és hátrányos szerződéseket kötött más országokkal, akkor annak rendje és módja szerint a következő választásokon leváltják a hatalomból.

Tény az is, hogy a kormány az Országgyűlés elé viszi a megállapodástervezetet, s az ellenzéknek módja lesz arra, hogy a parlamenti vitában kifejtse véleményét a keretszerződésről és annak lehetséges hatásairól. Nézeteit a nyilvánosság elé tárhatja és érvelhet azok mellett. Így, azt gondolom, nem sérül a demokrácia, nem beszélve arról, hogy a parlament dönteni fog a nagyberuházásról.

Másodszor, az „oroszoknak való lefekvés” vádja egyfelől hiteltelen, másfelől megalapozatlan, s tudatosan nem akarja megérteni a döntés lényegét. Hiteltelen, mert a „nagy” Szovjetunió irányítása alatt álló MSZMP utódpártjaként ilyen vehemens oroszellenes narratívát követni ab ovo nevetséges, de ráadásul még 2006-tól 2009-ig is arról beszélt Gyurcsány, Bajnai és Mesterházy, hogy a paksi bővítés elkerülhetetlen és azt leginkább az oroszokkal kellene elvégeztetni.

Megalapozatlan, mert a szerződéstervezetről eddig szerzett információk alapján a beruházási konstrukció előnyösnek látszik. (Az orosz fél tízmilliárd eurós hitelt ad a bővítésre, ezt harminc év alatt kell törleszteni, a két új atomerőmű hazai tulajdonba kerül, s a beruházásban 40 százalékban magyar vállalkozók vesznek részt, ami tízezer új munkahelyet jelenthet stb.) Ráadásul a Roszatom „hozzáértése” nem lehet kétséges, jelenleg 14 országban építenek vagy kezdenek építeni reaktorokat, Finnország éppen most köt velük szerződést. Szóval ez azért nem is olyan „ro(s)sz atom”.

Természetesen vannak bizonytalanságok a 2023 után érvényesíthető árral és a megtérüléssel kapcsolatban, de vajon látott valaki piacgazdaságban olyan harminc évre szóló projektet, amelynek minden eleme előre, előnyösen kőbe véshető és garantált a haszon? (Talán csak Horn Gyulánál volt ilyen, aki a magyar stratégiai, közszolgáltató állami cégeket a kilencvenes években úgy adta el külföldi multiknak nagyon előnytelenül, hogy még garantált is hozzájuk nyolcszázalékos biztos profitot. Így könnyű.)

S végül az ellenzék nem kívánja megérteni a magyar–orosz megállapodás mögött meghúzódó gazdaságfilozófiát. Ennek lényege az, hogy egy olyan közepes nagyságú ország, mint Magyarország, akkor teszi helyesen, ha nem egy hatalmi centrumhoz kötődik, hanem gazdasági kapcsolatai variábilisak, sokszínűek, szuverének, s így kellő mozgástere van az ország szempontjából optimális döntések meghozatalához.

A magyar–orosz megállapodás nem szeretet kérdése, nem lefekvés és seggnyalás kérdése; ez a döntés nem az ideológiák, értékek, hanem a gazdasági racionalitás és pragmatizmus kérdéskörébe tartozik, ott kell értelmezni és nem máshol. Mert ha nem így lenne, akkor az ellenzéknek már régen arról is kellene kiabálnia, hogy az Egyesült Államok „lefeküdt” Kínának. És Szaud-Arábiának. Vagy Németország Oroszországnak. Vagy az EU Kazahsztánnak. Ugyan már!

Éppen ezért a márciusban újra meginduló Békemenet természetesen nem az oroszokkal kötött szerződés megvédésére irányul majd, mert az egy gazdasági döntés, amellyel kapcsolatban legfeljebb annyit mondhatunk, hogy bízunk a döntés ésszerűségében.

A Békemenet ezzel szemben egy olyan kormány melletti demonstrációról szól, mely kormány továbbra is kiáll a civilek által fontosnak tartott értékek mellett, mint a nemzeti szuverenitás, a polgári szabadság, a demokrácia és a közjó.