Ezeket valóban itt és most kell végigbeszélni, polgáremberhez illő méltósággal, toleranciával és eleganciával – és nem kell félni ezektől a vitáktól, mert nem bomlasztanak, hanem épp ellenkezőleg, ezek tartanak össze. Nem vitás: elegendő ok volt arra ez idáig, hogy a nemzeti, konzervatív oldalon belüli esetleges ellentéteket, törésvonalakat ne hozzuk a felszínre. Az elegendő ok pedig nem volt más, mint a kádári diktatúrát túlélő, az országnak pusztító károkat okozó posztkommunizmus és a vele szövetkezett ultraliberalizmus háttérbe szorítása, hatalomból való kiszorítása. Ez – balliberális elemzők kritikája ellenére is – nem volt más, mint a demokrácia és a közjó megteremtéséért folytatott, történelmileg indokolt politikai küzdelem. (Amelyből semmit nem értettek, vagy semmit nem akarnak érteni a nyugati közvélemény-formáló erők.) Ám most a helyzet nyilvánvalóan megváltozott. A 2010-es győzelem utáni négy év még az ország rendberakásáról szólt, a romok eltakarításáról, a leszerepelt posztkommunista és ultraliberális politikai és közéleti szereplők utóvédharcaival szembeni szükséges fellépésről.
Azonban a 2014-es, háromszoros nagyarányú politikai győzelem után már olyan helyzet alakult ki az országban – mármint a belpolitikában –, amelyet egy régi Locomotiv-lemez címével lehetne illusztrálni: „Ellenfél nélkül”. Ilyen körülmények között érdemes és fontos a nagy nemzeti táboron belüli, teljesen természetes és elkerülhetetlen vitákat, nézetkülönbségeket feltárni, és az időnkénti egymással szembeni fenntartásainkat, sőt esetleges haragunkat „mondjuk meg egymásnak egyenesen, ahogy illik hozzánk”.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!