Varga: 2012 kiemelkedő év volt

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A gazdasági miniszter elmondta: a németek csaknem 21 milliárd eurót ruháztak be Magyarországon, hazánk kivitele pedig meghaladta a 20 milliárd eurót.

NT
2013. 05. 16. 20:03

Varga Mihály rámutatott: a magyar kormány mindig tisztelettel fogadja azokat a külföldi vállalkozókat, akik nem a gyors haszonszerzés érdekében érkeznek Magyarországra, hanem hosszú távon terveznek, s a magyar cégekre partnerként tekintenek. „A német beruházók aktivitásával kapcsolatos érdekeink és célkitűzéseink nagy vonalakban megegyeznek a stratégiai partnerségi megállapodásokban rögzített célkitűzésekkel” – emelte ki a nemzetgazdasági miniszter.

A politikus áprilisban járt Berlinben. A tapasztalatait összegezve akkor azt mondta: Magyarország továbbra is számíthat Németországra és a német vállalkozások befektetéseire. Hangsúlyozta: a két ország közötti gazdasági kapcsolatok töretlenek, és a következő időszakban közös programok, egyebek mellett energiahatékonysági projektek indulhatnak. A német vállalkozások megtalálják a számításukat Magyarországon, ezt mutatja a Német–Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) legutóbbi felmérése is, amely szerint német vállalkozások 73 százaléka ismét Magyarországot választaná, ha újra kellene dönteni arról, hogy hol végezzenek beruházást – tette hozzá.

Orbán Viktor a Knorr-Bremse magyarországi haszonjármű-üzletága új gyártó- és fejlesztési bázisának alapkőletételén a német-magyar gazdaság kapcsolatáról szólva kifejtette: a mostani kormány megalakulása óta eltelt három év során csak Németországból ötmilliárd eurót meghaladó beruházás érkezett Magyarországra, 18 új német gyár nyílt az országban, és 22 már működő német vállalat növelte kapacitását. Hangsúlyozta, a kabinet hisz abban, hogy a magyar–német gazdasági szövetségnek töretlen marad az ereje a jövőben, Magyarországnak ugyanis „jól és okosan, de mindenképpen erősen és mélyen” kell kapcsolódnia a német gazdasághoz. A kormányfő szerint hazánk mellett egész Közép-Európa összenőtt a német gazdasággal.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.