Kockázatügyileg jól állunk Londonban

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Többheti mélypontra csökkent a magyar államadósság-törlesztési kockázat fedezeti ügyleteinek költsége.

KG
2013. 07. 16. 15:03

A Standard Bank londoni befektetési részlegének felzárkózó piacokra szakosodott elemzői amerikai befektetési alapok vezetőinek körében végeztek felmérést, és erről összeállított ismertetésükben közölték: a körkérdésbe bevont alapkezelők fele úgy gondolja, hogy a piac félreértette és a felzárkózó piaci eladásokkal túlreagálta Bernanke szavait. E befektetői kör szerint a Federal Reserve jelenlegi havi 85 milliárd dolláros kötvényvásárlási programjának kifuttatása inkább csak 2014 végén, 2015-ben lesz „piaci sztori”, addig a felzárkózó gazdaságok számára továbbra is bőséges likviditás áll rendelkezésre ebből a forrásból.

 

Július elején javították a magyar befektetések súlyozására adott ajánlásukat londoni pénzügyi elemzők, egyebek mellett a javuló közfinanszírozási helyzettel és a továbbra is kiszámítható monetáris politikával indokolva az átértékelést. A JP Morgan londoni befektetési és elemző részlege május végén közölte, hogy az általa vezetett globális felzárkózó piaci kötvényindex modellportfoliójának átegyensúlyozása keretében felülsúlyozásra módosította a magyar befektetésekre szóló ajánlását az addig érvényben volt piaci súlyozási ajánlásról.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.