Kisujjukat sem mozdítják a bankok a devizahitelesek ügyében

Varga Mihály szerint a bankok nem tettek szinte semmit a devizahitelesek problémájának megoldására.

MD
2013. 10. 12. 10:01
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A napilap szombati számában megjelent interjúban azzal kapcsolatban, hogy november elsején lejár a bankoknak adott határidő, a miniszter azt mondta: csalódás, ahogy a bankok ehhez a problémához hozzáállnak. „Nem látjuk az elszántságot, hogy házon belül tényleg meg akarnák oldani a problémát” – fogalmazott.

„A bankok, ahogy látom, túlságosan sokat nem tettek eddig az ügyfelek érdekében. Nem látom, hogy tömegesen kezdeményeznék a pénzintézetek a hitelszerződések módosítását annak érdekében, hogy az ügyfél törleszteni tudjon. Ennél sokkal többet kellene csinálni. Még az árfolyamrés ügyében hozott Kúria-döntést sem vezették át a szerződéseken” – jelentette ki Varga Mihály.

A Fővárosi Törvényszék az MNO megkeresésére közölte, hogy az OTP Bank újabb pert veszített pénteken. Léhmann György ügyvéd elmondta: a magyar ítélkezési gyakorlat továbbra sem ismeri a precedens fogalmát, de a bíróságok iránymutatónak veszik ezeket az ítéleteket, így a mostanit is.

„Rugalmasak voltunk, nem mondtuk meg például, milyen időhatáron belül kell a devizahiteles terméket kivezetni. A bankszövetség erre sem adott eddig érdemi javaslatot, az időhatárokat kívánják minél messzebb kitolni. November elejéig várunk, ha nem érkezik javaslat, a kormány pillanatokon belül be fogja nyújtani a saját megoldását” – mondta a miniszter.

Varga Mihály arra a kérdésre, hogy reálisnak tartaná-e, hogy a 2014-es választás előtt legyen még egy újabb tízszázalékos rezsicsökkentés, úgy válaszolt: „El tudom képzelni. A szolgáltatók az osztalékkifizetéseikben nem reagáltak a változásokra. Még látok tartalékot a rendszerben.”

Arról is beszélt, hogy a kormány a jövő héten dönt a luxusadó ügyéről. Mint mondta, szeretnének 35 százalékos adót bevezetni egyes luxustermékekre, ilyenek lehetnek az ékszerek, a szőrmebundák és a nagy értékű autók is, de más megoldás is elképzelhető. Arra a kérdésre, hogy lesz-e reklámadó, közölte, hogy sem a jövő évi költségvetésben, sem a 2014-es adótörvény-javaslatban nincs ilyen tétel. „Nem számolunk vele” – fogalmazott.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.