6 milliárd forint jutott a tanyán élőkre

Budai Gyula a Tanyafejlesztési Program megismertetésére indított roadshow-n beszélt.

2013. 11. 14. 12:11
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A tanyán élők támogatására az idén eredetileg 2 milliárd forintot különítettek el, a támogatási forrást azonban a nagy igény miatt a tárca 3,5 milliárd forintra emelte – ismertette előadásában a VM parlamenti államtitkára. A forrásra beérkezett közel ezer pályázat közül 778 felelt meg a szakmai és formai követelményeknek, és végül 529 pályázó nyert különböző összegeket.

Budai elmondta, a nyertes önkormányzatok és egyéni tanyagazdálkodók a program keretösszegéből összesen közel 1,5 milliárd forintot a tanyákon megtermelt termékek piacra jutását segítő helyi piacok kialakítására, 534 milliót a tanyákra vezető utak karbantartására, valamint közel 500 millió forintot az elektromos hálózattal nem rendelkező tanyák villamosítására fordíthatnak.

Hozzátette, hogy az összes tanyavillamosításra beérkezett pályázatot befogadta a tárca, a nyertes pályázók pedig valóban jogosultak a fejlesztések megvalósítására. A kormány döntése értelmében 2020-ig az összes magyarországi tanyát el kell látni árammal, ez a program pedig ennek az útnak az első és nagyon fontos lépése – fogalmazott az államtitkár.

Budai hozzáfűzte: az idei pályázati ciklusban a tanyagondnokok eszközeinek cseréjére és vásárlására is jelentős összeget fordítottak. Viski József, a VM főosztályvezetője elmondta: a program egy meglehetősen szűkös, 940 millió forintos kerettel indult el 2011-ben, ami egy év múlva közel 1,5 milliárd forintra emelkedett. Ezeknek az összegeknek körülbelül egyharmadát – 200, illetve 400 millió forintot – a tanyagazdálkodók kaphatták meg.

 

A fejlesztési programot 2011-ben 204 településen indították el, a második évben pedig már 240 településre bővült a lista. Az idén a megemelt forrás miatt eltörölték ezt a listát, és mind a hat alföldi megyében, illetve a Pest megye déli járásaiban lévő összes település pályázhatott, ezzel 724 város és község vehetett részt a programban – ismertette Viski József.

A 24 működő tanyával rendelkező Balkány a korábbi években indult és nyert is a kiíráson, 2013-ban pedig a településen termelői piacot hoznak létre az elnyert 28 millió forintos támogatásból – mondta el Pálosi László, a kisváros Fidesz–KDNP-s polgármestere. A szaktárca adatai szerint a Tanyafejlesztési Programra összesen 1851 pályázat érkezett 2011-ben, 2012-ben és 2013-ban, ebből 1396 felelt meg a követelményeknek, és esett át értékelésen. A VM által befogadott pályázatok támogatási igénye összesen 8,887 milliárd forint volt. A támogatást nyert pályázatok száma 963 volt, amelyek összesen 5,871 milliárd forint forráshoz jutottak.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.