A legfontosabb cél a munkahelyteremtés

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Az első, ősszel várható uniós vidékfejlesztési pályázat a fiatal gazdák indulását segítheti majd.

Dénes Zoltán
2014. 06. 21. 3:07

– Milyen főbb célok mentén fogják kiírni a pályázatokat?
– Ilyen szempontból a tagállamok mozgástere viszonylag kötött, de a kijelölt út egyáltalán nem idegen a magyar elképzelésektől, csak megfelelő tartalommal kell megtölteni. Elsősorban azon ágazatok fejlesztését tartjuk fontosnak, amelyek versenyképességét jelentősen kell és tudjuk is növelni. Ilyen például az állattenyésztés, a kertészetek és a zöldség-gyümölcs termesztés. Úgy érzem, ezeken a területeken a következő években nagyon nagy eredményeket érhetünk el. Ennek érdekében tervezzük támogatni az öntözésfejlesztést és a geotermikus energia kihasználását, továbbá azon termelői összefogásokat is, amelyek az élelmiszergyártás irányába kívánnak elmozdulni.

– A vidékfejlesztési tárca korábbi vezetői többször jelezték, hogy az élelmiszeripar fejlesztésére is tetemes összegeket fordítanának. Ez mennyiben marad prioritás a Miniszterelnökségen belül?
– Teljes mértékben. Fontos, hogy az élelmiszer-ipari fejlesztéseket más forrásokból (Ginop) is meg lehessen oldani, ezen lehetőségek egyeztetése folyamatban van. A vidékfejlesztési forrásokból a kis- és középvállalkozások esetében szeretnénk elősegíteni azt, hogy a társaságok minél magasabb szinten feldolgozott, lehetőleg késztermékkel lépjenek piacra.

Az interjút teljes terjedelmében a Magyar Nemzet szombati számában olvashatja.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.