A mobilunkon fogunk videózni

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Ericsson: Az adatforgalom megugrásának oka a médiatartalmak növekvő fogyasztása.

2014. 11. 24. 4:50

Az Ericsson jelentése szerint az idei harmadik negyedévben eladott összes mobiltelefon mintegy 70 százaléka már okostelefon volt, míg egy évvel korábban még csak 55 százalékos volt ez az arány. Mint arra a szakember felhívta a figyelmet, az új típusú készülékek gyors terjedése ellenére ma még az okostelefonok csak 37 százalékát teszik ki a mobil-előfizetések teljes számának, ami arra utal, hogy az ágazatban még mindig rejlenek növekedési lehetőségek. A várakozások szerint 2016-ra fogja meghaladni az okostelefonok száma az alapkategóriás készülékekét világszerte.

A tanulmányt ismertető sajtótájékoztatón Gódor István, az Ericsson tudományos munkatársa arról beszélt, hogy az 5G technológia kereskedelmi bevezetése 2020-ra várható, ami a felhőalapú rendszerek terén is komoly fejlődést hoz. A szakember szerint több ezer új felhasználási terület nyílhat meg az új technológia segítségével, jelentősen fejlődhet majd példának okáért a gépek közötti kommunikáció az egészségügyben, a szenzorokkal felszerelt okosotthonokban, valamint a közúti forgalom biztonságának növelésében.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.