Az év első napja óta egyes vendéglátó szolgáltatásokra 18 százalékos kedvezményes áfakulcsot lehet alkalmazni. De nem mindegyikre. Nem csoda, hogy aggódnak a vendéglátósok, mert a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) még mindig nem tudott a hétköznapi emberek számára is érhető útmutatóval előállni a témában. Ha sikerül is értelmezni a jogszabályokat, betartani még mindig nem lesz könnyebb. Egy, a neve elhallgatását kérő kávézótulajdonos elmondta, attól tartanak, hogy a meleg ételt is készítő üzletben megjelennek majd az adóellenőrök, és szándékosan rendelnek majd összevissza a különféle kulccsal adózó termékek közül, csak hogy a próbavásárlás végén legyen okuk büntetést kiszabni.
A NAV lapunknak eljuttatott közleményéből azt sikerült kikövetkeztetni, hogy a kedvezményes kulcs használatához egyidejűleg több feltételnek kell megfelelni. Először is „szolgáltatásnyújtásnak kell megvalósulnia”, vagyis az ételt, illetve a helyben készült, nem alkoholos italt fel kell szolgálni. Mindez az adóhivatal nyelvén úgy szól, hogy akkor alkalmazható a kedvezményes kulcs, ha a termékek „értékesítését az azonnali fogyasztást lehetővé tevő kiegészítő szolgáltatások kísérik”.
A NAV közölte, nem adóznak kedvezményesen a házhoz szállított ételek sem, azokra a 27 százalékos áfát kell alkalmazni. Erről Angyal József okleveles adószakértő korábban azt mondta lapunknak, a törvény alapján igenis alkalmazható a 18 százalék, a hatóság tehát félreérti a törvényt. A NAV kitért arra is, hogy ha a helyben fogyasztáshoz csak pult vagy „körbefutó deszka” áll rendelkezésre, akkor nem érvényes a 18 százalék, ez esetben ugyanis nem a kiegészítő szolgáltatások vannak túlsúlyban. Ilyennek számít a például a lángossütő, a pecsenyesütő, a piaci kis büfékocsik. Nem feltétlenül szükséges azonban az ételt, italt felszolgálni, ugyanis az önkiszolgáló étkezőhelyeken is érvényes lehet a kedvezményes kulcs – ha a helyben fogyasztásához megfelelő környezet, asztal, szék, evőeszközök, szalvéta rendelkezésre áll.
A helyben készített, nem alkoholtartalmú italok körébe tartozik például a gyümölcsből, zöldségből helyben préselt vagy facsart innivaló, illetve a helyben készített alkoholmentes koktél, turmix, tea, limonádé, kávé. Ilyen a jellemzően gyorséttermekben az automatából adagolt üdítőital is. A hatóság hangsúlyozta, a palackos üdítő viszont nem válik helyben készített itallá pusztán azáltal, hogy kitöltik és citromkarikával ízesítik. Ha azonban olyan helyen veszünk helyben készült italt, ahol nincs melegkonyha, megint csak 27 százalékos az áfa. Éttermi szolgáltatásnak minősül ugyanakkor az ételek, italok közlekedési eszközökön, például vasúti étkezőkocsiban vagy hajón történő elkészítése és felszolgálása is. Ha itt azonban étel nélkül szolgálják fel a helyben készült italunkat, szintén elvész a 18 százalékos kulcs.
A NAV hangsúlyozta, hogy ha a szolgáltató nem határozza meg külön a kedvezményes adómérték alá tartozó forgalom és az azon kívüli italforgalom adóalapját, akkor az egész szolgáltatásra az általános, vagyis a 27 százalékos kulcs vonatkozik. Ilyen például a fix áron korlátlan étel- és italfogyasztást biztosító akció.