Megegyeztek Görögország nemzetközi hitelezői

A hitelezők remélik, hogy a Nemzetközi Valutaalap továbbra is részt vesz a görög válság rendezésében.

MTI
2017. 02. 20. 16:41
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Görögországnak hitelt nyújtók tanácskozása eredményeképpen a reformokat ellenőrző szakértők csoportja azzal térhet vissza Athénba, hogy áttekintse az eredményeket a felülvizsgálat lezárása érdekében – közölte Wolfgang Schäuble német pénzügyminiszter. Hozzátette, bízik abban, hogy a Nemzetközi Valutaalap (IMF) továbbra is részt kíván venni a görög adósságrendezésben annak ellenére, hogy nem teljesen ért egyet az eurócsoporttal az adósságcsökkentést és a költségvetési célokat illetően.

Jeroen Dijsselbloem holland pénzügyminiszter, az euróövezet pénzügyminisztereit tömörítő eurócsoport elnöke az értekezlet előtt elmondta: áttekintik, hogy miként halad Görögország makrogazdasági kiigazítási programjának végrehajtása, külön kitérve a második felülvizsgálat lefolytatását célzó tervekre. Aláhúzta, Görögország lényegesen előrelépett a reformok bevezetésében, az euróövezeti pénzügyminiszterek ma azt vizsgálják meg, hogy ezek az intézkedések elégségesek-e ahhoz, hogy a reformokat ellenőrző szakértők visszatérhessenek Athénba.

Görög válság, szakadék felé gördülő csőd

Minden érdekelt tisztában van vele, hogy a „gördülő csőd” fenntartásának semmi értelme. Egyetlen kiút van: az adósság legalább háromnegyedének elengedése, amit egy olyan adósságrendező és konszolidáló lépéssorozatnak kell követnie, amelyben az euróövezet valamennyi tagállama részt vesz – írta Torba Tamás a Magyar Nemzetben

Hozzátette, Görögország jó és pozitív lépéseket tett, a görög gazdaság erősödik, ugyanakkor még többet kell tennie makrogazdasági kiigazítási programjával kapcsolatban. Athénnak komolyan kell vennie a program főbb elemeit, amelyek között szerepel a költségvetési fenntarthatóság helyreállítása, a pénzügyi stabilitás biztosítása, a növekedést és a munkahelyteremtést elősegítő reformok végrehajtása, valamint a kormányzati szektor modernizálása.

Dijsselbloem kiemelte: a Nemzetközi Valutaalap pozíciója nem változott. A valutaalap részt kíván venni a kiigazítási programban, ha egyetértésre jut az euróövezeti pénzügyminiszterekkel a görög adósságteher csökkentésének mértékéről és az Athéntól megkívánt gazdasági célokban.

A harmadik görög gazdasági kiigazítási program 2015 augusztusában indult el, és a tervek szerint 2018. augusztus 20-ig tart. A program keretében nyújtott legfeljebb 86 milliárd euró összegű pénzügyi támogatást az Európai Stabilitási Mechanizmus biztosítja. A program általános célja annak elérése, hogy Görögország fenntartható növekedési pályára térjen vissza. Görögországnak középtávon a hazai össztermék (GDP) 3,5 százalékának megfelelő elsődleges költségvetési többletet kell megcéloznia. Ezt elsősorban költségvetési reformok, az adókijátszás elleni küzdelem és ezzel egyidejűleg a kiszolgáltatott csoportok megfelelő védelme révén kell megvalósítania.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.