Hosszú idő után újra feltűntek a görög államadósságról szóló hírek a médiában. A görög kötvények hozamai emelkednek, valamennyi résztvevő – a görög kormány, az EU, az IMF – egymást hibáztatja a kialakult helyzetért. Angela Merkel német kancellár és Wolfgang Schäuble pénzügyminiszter sokadszorra utasítja el a görög adósság nagyobb mértékű elengedését. Utóbbi hírrel kapcsolatban érdemes megemlékezni Angela Merkel minapi, a kétsebességes EU-t mint az integráció további fejlődésének lehetséges irányát méltató nyilatkozatáról.
A jelenlegi perpatvar kirobbanását múlt év decemberében Janisz Varufakisz, a Sziriza-kormány volt pénzügyminisztere előre jelezte. Varufakisz helyzetértékelése szerint valamennyi résztvevő hazudik saját szerepét és intézkedéseit illetően. Az Európai Bizottság és az Európai Központi Bank hazudik, amikor azt állítja, hogy a görögökre erőltetett program működik, amennyiben az ott leírt intézkedéseket a görögök maradéktalanul végrehajtják. Hazudik a német kormány, amikor kijelenti, hogy a görög adósság teljes egészében visszafizethető megszorító intézkedések és strukturális reformok bevezetésével. Valótlanságot állít a görög kormány is, amikor kijelenti: soha nem egyezett bele lehetetlen fiskális célok kitűzésébe. És végül füllent az IMF, amikor tagadja felelősségét a görögökre kényszerített teljesíthetetlen feltételek elfogadtatásának folyamatában.
Varufakisz szerint a görög állam már 2009-ben csődben volt. Erre válaszképpen az EU, a nemzetközi pénzügyi szervezetek és a regnáló görög kormányok a görög történelem legnagyobb hitelének felvételében egyeztek meg. A hitelfeltételek miatt a nemzeti jövedelem olyannyira csökkent, amire az 1929–33-as nagy válság óta nem volt példa.
Minden érdekelt tisztában van vele, hogy a „gördülő csőd” fenntartásának semmi értelme. Egyetlen kiút van: az adósság legalább háromnegyedének elengedése, amit egy olyan adósságrendező és konszolidáló lépéssorozatnak kell követnie, amelyben az euróövezet valamennyi tagállama részt vesz. Kulcselem az adósságnak az euróövezet általi garantálása. Egy ilyen program további hozadéka lehet, hogy kijelöli az utat arra az esetre, ha a mediterrán övezetben újabb országok kerülnének hasonló helyzetbe.
A program sarokköve az európai szolidaritás – lenne. Merkel és rövidlátó pénzügyminisztere azonban – mint azt a kétsebességes unióval kapcsolatos véleménye is tükrözi – kizárólag a német iparral, bankrendszerrel és a német kereskedelmi többlettel szolidáris. Deutschland über alles. Még azon az áron is, hogy az unióból egyesek netán kilépnek, mások esetleg akaratukon kívül kihullanak, és létrejön a sokszor jövendölt „mag-Európa”, a gazdag országok uniója. Mindez ellentétes azokkal a magasztos alapelvekkel, amelyekre az unió épül. Néhány tagországot – például hazánkat – sokszor vádolják azzal, hogy az EU alapértékeit semmibe véve csak a markát tartja. A német kormány és az Európai Bizottság hozzáállásának tükrében mennyire hitelesek ezek a vádak?
A berlini kormány rövidlátásának a gazdasági következményeken túl geopolitikai vetülete is van. A mediterrán tagállamok adósságspirálba kerültek, s a megszorítások miatti elégedetlenség Brüsszel népszerűségvesztését fogja eredményezni. Ez tág teret ad a populizmusnak, a szövetségi rendszerek bomlásának. Az apokaliptikus következményeket oldalakon keresztül sorolhatnánk.
A gordiuszi csomót valakinek el kell vágnia. A Ciprasz-kormány önmagában ezt nem tudja megtenni, mivel az ország most is lélegeztetőgépen van. A gépet úgy kell lekapcsolni, hogy a páciens ne fulladjon meg. Ehhez teljes paradigmaváltás kell német oldalról – amihez egyébként immáron az IMF is partner. De ezt Merkeltől elvárni dőreség. Van azonban esély. Merkel kihívója, Martin Schulz az az ember, aki – lévén szociáldemokrata – nehezen mondhatna nemet, ha mondjuk 2017 őszén, frissen megválasztott kancellárként arra kérik, ugyan mutasson már Németország némi szolidaritást uniós tagtársa(i) iránt. Paradox módon valószínűleg ez a forgatókönyv az utolsó esély arra, hogy a görög válság kezelése racionális útra lépjen.
Ha ez nem következik be, a rövidlátó politikai érdekek által vezérelt érzelmek szülnek hebehurgya megoldást. A görögök előbb-utóbb nem egyeztetett módon államcsődöt jelentenek, ami újabb pénzügyi válság gyutacsaként szolgál, és tág teret ad a zavarosban halászó populista politikusoknak – ez pedig az egész unió széthullásához vezethet. Nem beszélve az unión kívüli szereplők szándékairól és érdekérvényesítő lépéseikről.
A további tötyörgésnek, valamint Wolfgang Schäuble kioktató, a görögöket lusta népségnek beállító prédikációinak az ideje lejárt.
